Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A japán miniszterelnök szerint nem várhat tovább a fukusimai atomerű radioaktív szennyvizének visszaengedése az óceánba

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Japánt október 4-e óta vezető miniszterelnök , Kisida Fumio (aki abban a jobboldali-nacionalista Liberális Demokrata Pártban politizál, amely 2012 óta megszakítás nélkül vezeti a világ harmadik legnagyobb gazdaságát, ám sorra cseréli az elnökeit az egykori meghatározó vezérük, Abe Sinzó 2020-as visszavonulása óta) a hétvégén az egykori Fukishima Daicsi atomerőműnél járt.

Látogatása során Fumio kijelentette, hogy nem várhat tovább az atomerőműben található radioaktív szennyvíz visszaengedése a Csendes-óceánba.

Mint ismeretes, 2011 március 11-én hatalmas erejű földrengés rázta meg Japánt, az azt követő cunami pedig súlyosan megrongálta az atomerőművet. A természeti katasztrófa következtében (amelynek 18.500 halálos áldozata volt) a reaktorból nagy mennyiségű radioaktív anyag jutott ki, amely több tíz kilométeres körzetben okozott súlyos szennyezést, több mint 154 ezer embert kellett evakuálni.

A balesetet követően a japán közvélemény egyre szkeptikusabbá vált azt illetően, hogy továbbra is bízhat-e az atomenergiában. A kormány 2012 májusáig leállította az összes reaktort, és újonnan megkövetelte a reaktoroktól, hogy a működés újrakezdése előtt vegyék át a szabályozók által a világ egyik legszigorúbb biztonsági normájának minősített szabályzatot. Jelenleg a 38 kereskedelmi reaktor közül csak kilenc üzemel.

A megrongálódott atomerőmű területén több mint egymillió tonna radioaktív vizet tárolnak, ám a Tokyo Electric (TEPCO) közlése szerint a több mint ezer konténeres tárolókapacitás 2022 végére megtelik, így a felgyülemlett szennyvizet az óceánba kell önteni, ugyanis ennek hiányában nem lehetne tovább folytatni a reaktorok leszerelési munkálatait, amely a japán kormány szerint akár 40 évet is igénybe vehet.

A Fukusima-erőművet irányító TEPCO ezért egy földalatti vezeték megépítését tervezi, ami a vízfelszín alatt 12 méterrel juttatná az óceánba a radioaktív szennyvizet. Ám ahogy azt már tavaly is megírtuk,

a szennyezett víz óceánba engedése aggasztó a környéken lévő halászok, valamint a szomszédos országok, például Dél-Korea számára

– előbbiek még mindig a 2011-es katasztrófa előtti fogásmennyiség töredékét tapasztalják, a délkelet-ázsiai ország pedig már 2019-ben is beidézte a japán nagykövetség egy magas rangú tisztviselőjét, hogy kikérdezzék, Japán miként kezeli a fukusimai vizet.

Dél-Korea a 2011-es nukleáris katasztrófa óta fenntartja a fukusimai régióból érkező tengeri ételek importjának tilalmát, valamint sportolói a 2021-ben megtartott tokiói olimpiára is saját sugárzásmérőkkel és dél-koreából hozott ételekkel készültek. A nyári olimpia egyes rendezvényei kevesebb mint hatvan kilométerre voltak Fukusimától.

A Tokyo Electric szűrőrendszere ugyan képes biztonságos szintre csökkenteni a szennyvízben található radioaktív anyagokat, ám nem tudja kiszűrni a hidrogén egyik radioaktív izotópját, a tríciumot (amely csak nagy mennyiségben káros az emberre és kis mennyiségben az atomerőművek rendszeresen juttatják az édesvizekbe) valamint más veszélyes radionuklidokat, amelyek nagyon veszélyesek a természetre, valamint az emberi szervezetre is, mivel az általuk okozott magas sugárterhelés akár az emberi DNS-t is képes roncsolni.

A Kisida Fumido miniszterelnök által elmondottak nem számítanak meglepetésnek, mivel a politikusról tudva levő, hogy támogatja az atomreaktorok újraindítását. Japánban október 31-én országgyűlési választásokat tartanak, a felmérések jelenlegi állása szerint pedig az atompárti Liberális Demokraták jelentősen vezetnek a gazdaság karbonsemmlegesítéséhez az atomenergiát elutasító Alkotmányos Demokrata Párt előtt.

 

 

Címlapkép: Wikimedia Commons / Flickr Greg Webb / IAEA