A német multinacionális cég tulajdonában lévő eFood, aminek Görögország-szerte mintegy kilencvenezer állandó vásárlója van, a koronavírus-járvány első évében, 2020-ban közel 27 százalékkal növelte profitját.
Hogy megőrizze ezt a profitnövekedési ütemet, a cég idén szeptember közepén közölte 115 görögországi dolgozójával, hogy vagy feladják három hónapos szerződésüket és egyéni vállalkozókként folytatják tovább, vagy ki kell lépniük.
Csakhogy a cég ultimátuma kiszivárgott a közösségi médiába, és széleskörű felháborodással találkozott mint a dolgozók, mint a vásárlók részéről. Az eFood vásárlói és kliensei egyre másra törölték az alkalmazást telefonjukról, s mindezt meg is osztották az interneten #delete_efood és #cancel_eFood hashtag-ekkel, valaamint elkezdték leminősíteni az eFoodot nyilvános értékeléseikben, a 3,5-ös átlagról 2,2-re leszállítva a cég profilját napokon belül.
A Cateringben, Turizmusban és Hotelszektorban Dolgozók Szakszervezete ( a radikális görögországi PAME érdekképviselet tagja) komoly sztrájkokat és többezres felvonulásokat szervezett Görögország-szerte.
A társadalom és a szervezett munkások felől jelentkező komoly nyomásnak engedve az eFood szeptember 23-án bejelentette végül, hogy
„átírjuk az összes létező kötött idejű szerződést, alkalmazásba véve mind a 2016 munkavállalónkat új, határozatlan idejű munkaszerződéssel, korábbi szolgálataik elismerése mellett. Garantáljuk számukra a kiterjesztett jogokat és a korábbi juttatásaikat, például a magánbiztosítást.”
A Cateringben, Turizmusban és Hotelszektorban Dolgozók Szakszervezete közleményében így méltatta a sikert:
„eFood-dolgozók! Győztünk! A sztrájkok, amelyek Görögország-szerte zajlottak szerdán térdre kényszerítettek egy multinacionális platformot, amely órákkal ezelőtt bejelentette, hogy minden kötött idejű szerződést határozatlan idejűre írnak át!”
A Mércén rendszeresen foglalkozunk a haknigazdaság problémakörével. Kovács Blanka tavaly tavaszi cikkében mutatott rá, hogy az ágazat szabályozatlansága megoldatlan kérdés, a haknigazdaságban dolgozó emberek pedig sem régen, sem most nem számítanak alkalmazottnak, tehát nem védik őket a munkavállalói jogok. A cégek továbbra is inkább csak mint „közvetítő” vesznek részt az ellátási láncban, és szerződéses alapon foglalkoztatják a dolgozókat.
A haknimunkásoknak tehát saját maguknak kell fizetniük a társadalombiztosítást, az adót, nem védik őket szabályozások, nem alapíthatnak szakszervezetet, és nem jár semmilyen kompenzáció, ha valamilyen okból valaki többé nem dolgozhat.
Arról is megemlékeztünk idén tavasszal, hogy Londonban az alulfizetett, kétségbeesett futárok Nagy Britannia-szerte jobb fizetésekért, jogokért és biztonságért demonstráltak, miután cégük profitja szárnyalni kezdett, de az ő munkakörülményeik és fizetésük maradt ugyanolyan rossz.
Idén májusban Kiss Soma Ábrahám mutatta be a Mércén, hogy mindez hazánkban hogyan működik, riportjában megszólaltatva több, haknigazdaságban dolgozó futárt is. A megszólaltatott munkások több komolyabb problémára is felhívták a figyelmet:
„azt mondják, hogy te osztod be magadnak az idődet úgy, ahogy akarod. De ha kimarad egy hét munkavállalásod, akkor az egy héttel kevesebb ledolgozott munkaóra lesz, tehát megint lejjebb fogsz kerülni a csoportbesorolásban.”
– nyilatkozott egyikük, de mások is hasonló tapasztalatokról számoltak be:
„Borzasztó a rendszer, amiben dolgozni kell, folyamatos az egymás elleni verseny [a futárok között]. Sok embert felvettek a COVID idején, és nyilvánvalóan ahogy vége lesz a karanténnak, kevesebbet fognak az emberek rendelni. Attól félek, hogy kurvanagy harc lesz így a műszakokért. Az egész kényszervállalkozói lét elég szar, nincs rendes szabadság, ha két hétre elmész, akkor elmehetsz, csak kiesel, rosszabb csoportokba kerülsz. Ezért folyamatosan felfokozott a hangulat, és csak nőni fog ez a verseny, ha kevesebben rendelnek, meg jobb idő lesz és több futár akar majd dolgozni. És ez nem hiányzik.”
A témában született cikkeinket és elemzéseinket itt találjátok.
