Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Az előválasztás az önvizsgálatra is jó alkalom az ellenzéknek”

A világjárvány kellős közepén startolt el az első hazai előválasztási kampány, ahol a jelöltek hosszú utat tettek meg addig, hogy választóik jövő kedden az utolsó voksokat is leadják rájuk, mielőtt véget ér az egyéni indulók fordulója. A járvány még mindig tart, a nagypolitika azonban már a 2022-es országgyűlési választásra figyel. Hogy mi minden történt a kampány elmúlt fél évében, azt a budapesti 6-os választókerület civil jelöltjeivel tekintettük át  egy-egy interjúban. Most a Csordás Anettel készült beszélgetést közöljük.

A kampányod egy világjárvány alatt zajlott. A lakosság általános, már meglévő problémáit szerinted felülírta vagy inkább kidomborította, láthatóbbá tette a pandémia?

Amellett nyilvánvalóan nem szabad elmenni, hogy emberek tízezrei haltak meg, és hogy a kormány akkor sem készült fel az újabb tömeges megbetegedésekre, amikor már túlvoltunk az első hullámon. Ezzel együtt kiderült az, hogy a kormánynak nincsen szociálpolitikája, nincsen hosszú távú oktatáspolitikája, és pont azok az emberek jártak a legrosszabbul, akiknek a leginkább segítségre lenne szükségük. Kezdve onnan, hogy más országokkal ellentétben nálunk ilyen körülmények között is csak három hónap maradt az álláskeresési járadék folyósításának időtartama, egészen addig, hogy nyilvánvalóvá vált, mekkora gáz van az oktatási rendszerünkkel.

Különösen vidékre, a szegényebb településekre nem jutottak el hiteles, naprakész információk az oltásról. Gyakorlatilag nincsenek nyilvános adatok sem arról, hogy a legszegényebb településeken vannak legkevésbé beoltva az emberek, egyedül Szél Bernadett adatigényléséből tudunk erről. Ez pedig szerintem nem az oltásellenességgel függ össze, sokkal inkább az információhiánnyal.

Emiatt az állam helyett sok helyen civil szervezetek mentek el vidékre információkat átadni és oltásra ösztönözni az embereket. Mindeközben a saját haveri körének viszont rengeteg pénzt szétosztott a Fidesz. Összességében az derült ki, hogy a kormány ilyen körülmények között is csak a saját érdekeit tartja szem előtt az emberek érdeke helyett.

Továbbra is majdnem 4 millió oltatlan lakosa van az országnak. Hogy látod az ő helyzetüket? Kell-e a számukra specifikus ajánlatot tenni ellenzéki politikusként, és ha igen, szerinted megtette-e ezt az ellenzék az elmúlt hónapokban? 

Oltáspárti vagyok, több országban anyagilag ösztönözték az embereket, hogy oltassák be magukat, nálunk Józsefvárosban is ilyen példamutató kezdeményezés zajlik.

Utána kellene járni és kikövetelni, hogy elszámoljon a kormány, hogy mire mennyit költött pandémia kezelés ürügyén, és felfedni a korrupciós ügyeket és az óriási pénzek eltulajdonítását.

De ha távolabbról nézzük, és ezt a kérdést nemcsak a járvány idejére, az oltatlan emberek csoportjára vonatkoztatva, hanem a hátrányos helyzetű, vagy kisebbségi csoportokra vonatkoztatva is nézzük, akkor az elmúlt 12 évre vetítve is érdemes feltenni. Amikor engem támadtak amiatt, amit a Partizán jelölti vitáján mondtam, hogy szerintem fontos az ellenzék szembenézése a saját hibáival, és a saját háza táján is sepregessen, akkor erre is gondoltam. Vajon mekkora szerepe van az ellenzéknek abban, amit a Fidesz tett az elmúlt több mint egy évtizedben?

Nyilván egy kétharmados többséggel szemben kevés tere van a cselekvésnek, és kevéssé látom át a pártok erőforrásbeli lehetőségeit is, de mi civilként megszerveztünk egy országos bevásárlóhálózatot, pénzt gyűjtöttünk szülőknek, akik nem tudtak sérült gyerekeikkel kimenni az utcára sem, de ahogy tapasztaltam az önkormányzatok is sokat tettek ez ügyben, holott forrást nem kaptak hozzá.

Mindenki a maga módján tett valamit, de összességében – és ezt nem csak a pandémiára értem – szerintem fontos az önvizsgálat:

itt a választás, ami egy óriási lehetőség arra, hogy ne csak azon gondolkodjunk, hogy miért utáljuk a Fideszt, vagy miért szeretnénk leváltani ezt a rendszert, hanem számot vessünk azzal is, hogy az összellenzéknek min kellene változtatni, vagy mire kellene nagyobb hangsúlyt fektetnie a jövőben.

A nyitás után nagy port kavaró Fudan-ügy számos kritikai aspektusa közül – úgy mint: államadósság, nemzetbiztonság, lakhatás, és még sorolhatnánk – számodra melyik a legfontosabb? 

Egyértelműen a lakhatás, de ezt nem csak a Diákváros aspektusából érdemes nézni. Noha az is fontos, hogy a Diákvárosnak meg kell épülnie az eredeti terveknek megfelelően, de ezzel együtt az az őrült nagy hitel, amelyet a Fudan építésére fel készülnek venni, azt mindenképp meg kell akadályozni. Akkora összeg, amennyi József- és Ferencváros teljes lakásállományának a felújítását fedezné, ami ugyancsak jelentősen enyhíteni tudna a lakhatási válságon.

Közhelynek tűnhet, de szerintem egy ország értékét tényleg az adja, hogy hogyan bánik az elesettekkel, a rászorulókkal, és hogyan tekint a jövőre, az oktatásra. Ez a szemlélet a Fideszből abszolút hiányzik.

A kormány gigantikus méretű hitelfelvétele is mutatja, hogy milyen nehéz idő elé nézünk. A Fudan-ügy körül ellenzéki tematizációs harc egyik tanulsága pedig az, hogy még ha győz is az ellenzék jövő tavasszal, akkor is kőkemény lobbitevékenységet kell majd azért végezni, hogy az olyan témákra elegendő forrás jusson, mint a lakhatás vagy a gondoskodási válság.

Csordás Anett. Fotó: Mérce

A fideszes lakástörvény „kilúgozását” az ellenzéki pártok tiltakozása mellett jelentős civil kiállás előzte meg. Kinek tulajdonítod azt a sikert, hogy ebből a törvényből végül gyakorlatilag nem lett semmi? 

Szerintem erre összetett a válasz, mert a Böröcz-féle beadvány eleve sok sebből vérzett. A saját párttársai sem nézték sokan jó szemmel, ettől már kezdettől „mínuszról” indult a javaslat. Ehhez jött az hozzá, hogy gyorsan reagálva egységesen álltak ki a civilek, az önkormányzatok és a pártok. Én például nyílt levelet írtam, petíciót indítottam, mozgósítottam az embereket. Azt is megérezhette a Fidesz, hogy ezt a fajta nyomásgyakorlást nem fogjuk abbahagyni – többek között ez a szívósság vitte sikerre annak idején az otthonápolási támogatás kampányát is.

Júliusban kint voltál az egészségügyi dolgozók tüntetésén. Azt a fajta egységességet, amit az imént a lakástörvény elleni kiállás kapcsán említettél, látszólag elég tudatosan fúrta meg a Fidesz a jogállási törvénnyel és a béremeléssel orvosok és szakdolgozók között.

Az orvosok és a szakdolgozók közti megosztottság nyilvánvalóan létezik, de én azt is gondolom, hogy végső soron az orvosok sem elégedettek a kialakult helyzettel. Az pedig, hogy az egészségügyi dolgozóktól elveszik például a sztrájk jogát, szintén azt mutatja, mennyire érzéketlen az alapvető jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban a Fidesz. Nagyon ígéretes kiállásnak indult a tiltakozásuk, az esetükben az a kérdés, hogy meg tudják-e szervezni magukat annyira, hogy ezt kitartóan, hosszú távon folytatni tudják.  Mert akkor érdemes kimenni az utcára, ha utána vállalni tudjuk, hogy ha szükséges, akkor bizonyos időközönként ezt újra és újra meg tudjuk tenni, rá tudunk tenni még egy lapáttal, addig még el nem érjük a célunkat.

Érzed a bizalmat a szolgálati jogviszonnyal és a veszélyhelyzeti felmondási tilalommal „röghöz kötött” egészségügyi dolgozók részéről abban, hogy egy kormányváltás javulást hozhat a helyzetükben?

Szerintem most az emberek sokkal nagyobb része bízik abban, hogy a kormányváltással valódi változás is jön majd, mint korábban. Egyre többen vannak rosszabb helyzetben, és egyre többen a saját bőrükön érzik, hogy a pandémia hogyan szűkítette a lehetőségeiket.

Egy civil jelöltnek különösen nagy érvágás, ha a karantén miatt nem tud az utcán találkozni a szavazóival. Milyen a járványidőszak mérlege a kampányod szempontjából? 

Ha pikírt akarnék lenni, azt mondanám, hogy így is minden nap találkoztam a választókkal, mert ott lakom a Népszínház utcában, együtt élek a választóimmal. A pandémia mint nehezítő körülmény szerintem ennél sokkal általánosabban volt jelen: sokan megbetegedtek, munkaképtelenné váltak, vigyázniuk kellett a gyerekeikre. A civil jelöltséggel persze az is járt, hogy kisebb erőforrással, szervezettséggel és tapasztalattal kellett lépést tartani a pártos jelöltekkel.

Szerinted miért alakult úgy, hogy pont a budapesti 6-os körzet maradt az egyik legizgalmasabb? Miért itt maradt meg a kampány olyannak, amilyennek indult tavasszal?

Ez egy nyerhető körzet az ellenzék számára, ahol már bebizonyosodott az önkormányzati választáson, hogy a civil jelöltek le tudják győzni a Fideszt, például Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki engem támogat az előválasztáson.

Tavasszal egy online fórumon azt mondtad, hogy saját magadat tekinted a körzet egyetlen valódi civil jelöltjének? Miért?

Sok hasonlóság van köztem és a másik induló, Jámbi (Jámbor András – a szerk.) között, mindketten szociálisan érzékeny emberek vagyunk. Ugyanakkor én az elmúlt tíz évben egy civil szervezetnek voltam a vezetője, Andrással ellentétben nem dolgoztam pártnál, politikusokkal is akkor találkoztam csak, amikor az „ajtóikon dörömböltem”, hogy az ügyeink képviseletére vegyem rá őket. Erre gondoltam, amikor ezt mondtam.

Akkor az elmúlt félév ebből a szempontból biztosan sok újdonsággal szolgált.

Igen, a direkt politizálás sok szempontból más világ. Ami igazán kihívást jelentett, az az, hogy amíg civil szervezet vezetője voltam, addig én ott ügyeket, családokat képviseltem pártállástól függetlenül, az ápolási kampány alatt például sok fideszes családot is. Ehhez képest nehezen viseltem nemrég azt, hogy Kósa Ádám fideszes EP-képviselő a Facebookon azzal támadt meg többek között, hogy a lassan 17 éves fiam és egy fogyatékossággal élő jóbarátom szerepel a kampányklipemben. Az a Kósa Ádám, akit az ápolási kampány és az EP-választás idején hiába kerestünk meg azzal, hogy támogassa a fogyatékkal élők akadálymentes életét, válaszra sem méltatott minket, pedig mi fordítottuk le magyarra a fogyatékos emberek európai jogairól szóló dokumentumot.

A Momentum támogatása ezzel szemben nagyon szerencsés helyzetnek bizonyult: ők tiszteletben tartották a civilségemet, és bár tettek javaslatokat a kampánnyal kapcsolatban, nem kellett igazodnom semmilyen központi direktívához vagy hierarchiához. Hálás vagyok, hogy ilyen nagyfokú szabadságot és mellette támogatást biztosítottak.

Arról, hogy Márki-Zay Péter és – bár már nem miniszterelnök-jelölt, de például – Pálinkás József téged támogat, mit gondolsz?  Az ő jobboldali politikájuk azért több ponton ellentmondásba kerül a programoddal. 

Márki-Zay Péter azzal hívott fel engem, hogy nagyra tartja az egyéni munkásságomat, azt, amit én letettem az asztalra. Szerintem ő és mozgalma olyan jelölteket választott, akik nem párttagok, és garanciát jelenthetnek a választóknak a kézzelfogható eredményekre. A többi párt számára talán amiatt sem lehetett vonzó az én támogatásom, amiről például a jelölti vitán is beszéltem. Egy ismerősöm, akivel régóta ismerjük egymást, de csak most tudtam meg róla, hogy hosszú évek óta MSZP-tag, személyes sértettséggel írt rám a vita után, hogy nekem mi a bajom vele? Holott ez nem személyes kérdés, hanem én tényleg azt gondolom, hogy csak akkor lehet elnyerni a bizonytalan szavazók bizalmát, ha mi nagyon komolyan gondoljuk, hogy elszámolunk saját magunkkal, és kimondjuk, azt, ami gáz, mert szeretnénk egy öntisztulási folyamatot.

A Partizán által szervezett jelölti vitán érezhetően te kezdeményeztél a legtöbbször konfrontációt. Hogyan ítéled meg utólag, ez jó stratégiának bizonyult?

Teljesen tudatosan követtem ezt a taktikát, habár csodálkoztam azon, amit kaptam utána, hogy a határozottságom sokakban ellenérzéseket szült, miközben szerintem az ilyen hozzáállásnak teljesen természetesnek kellene lennie egy vitán, de ez egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mi a szimpatikus. A politikai vita egy show is egyben, egy szórakoztató műfaj, de idehaza ennek még nincsen igazán kultúrája.

Ha három dolgot kellene mondanod, amitől nagyon más ez a mostani választási kampány, mint mondjuk a négy évvel ezelőtti, akkor melyik három lenne az?

Az előválasztás már önmagában egy nagyon fontos dolog. Az emberek sokkal inkább úgy érzik, hogy ennek a választásnak tétje lesz és döntési helyzetben vannak, de a pártok is így vannak ezzel: sokkal inkább törekednek az egységre, az együttműködésre, az önös érdekeik sokkal inkább alárendelik a közös célnak. Az összefogás viszont még ebben a formájában sem jelenti azt, hogy ne lehetne egymás irányába kritikát gyakorolni, és ebből a szempontból nagyon sajnálom, hogy a Kutyapárt nem csatlakozott az előválasztáshoz. Van annyira rossz a helyzet Magyarországon, hogy még akkor is össze kell fogni egymással közös célért, ha nem szeretjük a másikat.

Jámbor Andrással készült interjúnk itt olvasható.

Kiemelt kép: Facebook.