Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ennél erősebb utcai jelenlétet nehezen tudtunk volna kifacsarni magunkból”

A világjárvány kellős közepén startolt el az első hazai előválasztási kampány, ahol a jelöltek hosszú utat tettek meg addig, hogy választóik jövő kedden az utolsó voksokat is leadják rájuk, mielőtt véget ér az egyéni indulók fordulója. A járvány még mindig tart, a nagypolitika azonban már a 2022-es országgyűlési választásra figyel. Hogy mi minden történt a kampány elmúlt fél évében, azt a budapesti 6-os választókerület civil jelöltjeivel, Jámbor Andrással és Csordás Anettel tekintettük át  egy-egy interjúban. Elsőként a Mérce volt főszerkesztőjével készült beszélgetést közöljük.

Gyakorlatilag a kampányod egésze egy világjárvány alatt zajlott, ebből pedig több hónapot kijárási vagy gyülekezési tilalom mellett kellett végigcsinálnotok. Politikusként hogyan értékeled a járvány hatásait: a lakosság általános, már egyébként is meglévő problémáit domborította ki, vagy inkább felülírta azokat?

Kidomboríthatta volna, de nem tette. Itt vagyunk a COVID-járvány végén, amelyben Magyarországon meghalt 30 ezer ember, és nem egyszer összeomlott az egészségügy, de mégsem téma az, hogy mi van a magyar egészségügyben. Nem számolunk el azzal, hogy mi történt az elmúlt két évben, és nem számolunk el azzal több évtizedes folyamattal sem, ami ebben az összeomlásban csúcsosodott ki. Ez szerintem iszonyatosan problematikus.

Ezenkívül egy

csomó olyan gazdasági és társadalmi hatása van a járványnak, amelyeket még fel sem tudunk mérni. Ezekről nem folyik semmilyen diskurzus: újabb és újabb témákat dobnak be a közbeszédbe, és megyünk tovább, de az ilyen  nagy társadalmi kérdésekre, mint a járvány hatásai, egyszerűen nem jut idő.

Mindeközben a járvány alatt több tízezer ember kiesett az egészségügyből a tb-törvény miatt, akikkel nem tudjuk, hogy mi lesz. Én is beleírtam a programomba, hogy ezeknek az embereknek adjuk vissza az egészségügyi ellátást, és csináljunk egy mindenki számára ingyenes egészségügyi rendszert, mert szerintem csak ebbe az irányba lehet elmozdulni. Én elég szorosan követem az amerikai politikát, az ottani egészségbiztosítási modell ennek a kelet-európai társadalomnak a halála lenne.

2020. július 1-jén lépett életbe az úgynevezett tb-törvény, ami oly módon szigorította a társadalombiztosítási rendszert , hogy aki nem fizet a hozzájárulást hat hónapon keresztül, az elveszti a biztosítását. A törvény idén február 12-ig biztosított „türelmi időt”, ettől a naptól kezdve érvénytelenítik a tartozást felhalmozók TAJ-számát. Az ezt követő hónapokban, március 11 és május 31 között több mint 76 ezer ember veszítette el jogát az ingyenes ellátáshoz.

Ma, szeptember 19-én tízezres kerekítéssel 5,85 millió fő hivatalosan a beoltottak száma Magyarországon. Képviselőjelöltként gondoltál arra, hogy önálló csoportként tekints az oltatlanokra, akiknek külön politikai ajánlatot kell megfogalmazni? 

Kérdés, hogy ki az 4 millió ember, aki nem kapott oltást? Minden valószínűség szerint inkább vidékiek, inkább idősebbek, alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők. Mindazonáltal ketté kell választani: vannak, akik nem oltatták be magukat, és vannak, akikhez egyszerűen nem jutott el elég információ a járványról és az oltásról. Szerintem egészen elképesztő, hogy milyen szédületes sebességgel cserélte le  a kormány az oltásra buzdító plakátokat nemzeti konzultációs emojis plakátokra. Ahogyan az is, hogy hogy Gulyás Gergely nemrég arról beszélt, hogy a kormánynak nincs több dolga az átoltottság növelésével, majd rátestálták ezt a feladatot a medikusokra, a háziorvosokra, közben pedig elrobognak mellettünk az európai országok az oltottsági rangsorban.

Az ellenzék szerinted megtette a saját ajánlatát ezeknek az embereknek?

Szerintem megtette, de nem ebben a témában, hanem a hatpárti programmal: például a minimálbér adómentesítésével, a progresszív adóátalakítással, a munkajog visszaállításával, az egészségügy és oktatási megreformálásával, és még hosszan lehetne sorolni – ezeket a témákat egyébként az elmúlt hetek vitáiban is rendre visszahallhattuk.

Azért kérdezem ezt, mert sokat hallunk arról, hogy a bizonytalanok döntik majd el a jövő évi választást. Na mármost, ha a kormány egy, az elmúlt két évet alapjaiban meghatározó témában nem tud elérni ennyi embert, lehet, talán az ellenzéknek kellene megpróbálni meggyőznie őket.

Nem látom, hogy pontosan milyen társadalmi csoportokról beszélünk, és hogy ők hogyan képződnek. Mi az aktivistáinkkal találkoztunk azokkal az emberekkel, akik a múlt hétvégén tüntettek a Nagykörúton. Ők pont ugyanazok az emberek, akik az elmúlt hónapokban odajöttek a nyolcadik kerületi pultokhoz, és elmesélték, hogy hogyan vesztették el a jövedelmüket, miért megoldatlan a lakhatásuk. Nagyon nehéz kérdés, hogy ugyanahhoz a körhöz tartoznak-e azok, akik ott tüntettek, illetve azok, akik nem oltatták be magukat, és végül azok, akik az interneten kommentelnek ebben a témában. Én majdnem biztos vagyok abban, hogy nem.

Abban viszont biztos vagyok, hogy létezik egy düh ebben a válsághelyzetben, és az viszont jogos kérdés, hogy az oltásellenesség mennyiben csatornázza el vagy be ezt az elégedetlenséget.

Erről a netadós tüntetés utáni helyzet jut eszembe 2014-ből, amikor mindenki arról beszélt, hogy most majd összeomlik a Fidesz. A Fidesz azért nem omolhatott össze, mert nem volt releváns ellenzéki politikai erő, ami a győzelem esélyével kecsegtette volna az embereket, és becsatornázta volna a tüntetők elégedetlenségét. Ellentétben például azzal, ahogyan 2006 után a Fidesz vagy a Jobbik fel tudta szívni ezeket a tömegeket.

Nem látom, hogy ez az oltásellenes közeg becsatornázódna bármilyen hosszabb távú politikai cselekvésbe. Azt viszont látom, hogy noha az oltás nem kötelező, de azért az olyan,  Parragh László-féle mondatok, hogy „az kap munkát, aki beoltatja magát”, inkább a kormány ellen hangolják az embereket. Én azt szeretném, ha mindenki beoltatná magát, de azt nagyon nem szeretném, hogy aki nincsen beoltva, az elveszítse a munkáját.

Beszéljünk kicsit a tavaszi időszak nagyobb kampánytémáiról. Neked kezdettől fogva kézenfekvő volt, hogy a Fudan-ügyről a lakhatás keretében kell beszélnetek? Az összellenzék ritkán közelítette meg innen a problémát, ám annál gyakrabban hallottuk, a Kínai Kommunista Párt nevét, a „kémképző egyetem” kifejezést, vagy épp a horribilis kínai hitelhez kapcsolódó számokat.  

Igen, nekem az elejétől egyértelmű volt. A kérdésed második felével kapcsolatban: valóban, ez egy olyan szimbolikus ügy, amiben 6-8 megközelítésből lehet kritikát megfogalmazni a lakhatástól kezdve a kelet-nyugat és a Budapest-vidék viszonyon át az eladósodásig. Ez ilyenkor egy tematizációs küzdelem, hogy ki miről beszél egy ilyen ügy kapcsán. Én büszke vagyok arra, hogy ha mi nem beszéltünk volna erről, akkor szerintem ez az aspektus teljesen elsikkadt volna, annak ellenére, hogy a lakhatás sokkal fontosabb annál, mint amennyit a magyar politikában általában szerepel. Az teljesen egyértelmű, hogy a fősodratú ellenzékben ez nem egy lakhatási kérdés volt. Ha megnézzük a négynemes budapesti konzultációt, abba sem került bele gyakorlatilag.

A jelölt társaim sokszor kerestek fogást rajtam azzal, hogy hát ez nem lakhatási kérdés elsősorban, pedig valójában akkor tudjuk a helyi lakhatási kérdéseket tematizálni, ha egy nagy ügyön keresztül ezt így ki tudjuk bontani. Én a Kossuth téri beszédemben is megemlítettem a panel- és gangfelújítás fontosságát József- és Ferencvárosban, ez máskülönben sehol nem hangzott volna el egy nagyszínpadon több ezer ember előtt.

Tavasz végén, nyár elején jelentős civil kiállás előzte meg a fideszes lakástörvény kvázi visszavonását, illetve más politikusok mellett te és Csordás Anett jelölttársad is felszólaltatok az ügy érdekében. Szerinted kinek a sikere végül az, hogy az eredeti javaslatból lényegében nem lett semmi?

Fontos, hogy ez a tiltakozás összefüggött a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáért folytatott kampánnyal, másrészt pedig hónapokkal a választás – főleg egy ilyen szoros választás – előtt sokkal könnyebb megakadályozni a Fideszt abban, hogy végig vigyen valamit. Ez a két dolog szerintem nagyjából összeért. Konkrétan a lakásprivatizációs törvény megakadályozása a fővárosnak, az önkormányzatoknak, az előválasztási jelölteknek a már regnáló politikusoknak és a civileknek a közös sikere volt. Ez jó példa arra, hogy hogyan lehet ezekben az ügyekben együttműködni.

Júliusban kint voltál az egészségügyi dolgozók tüntetésén. Te érzed a bizalmat az egészségügyi dolgozók – akiket vagy egy hajszál vagy inkább a felmondási tilalom választ el épp attól, hogy otthagyják a szakmájukat – részéről az iránt, hogy egy kormányváltás most már tényleg változást hozhat számukra? Közülük azért sokan bent voltak már a rendszerben 2010 előtt is.

Én bevallom, kicsit féltem kimenni akkor a Hősök terére, és az a tömeg, amelyik ott volt, az én percepcióm szerint alapvetően nem egy baloldali-liberális tömeg volt. De az alatt a két-három óra alatt annyi szelfit készítettem el, mint még soha életemben. Folyamatosan jöttek oda hozzám az emberek, tudták, hogy ki vagyok. Abból, amit én ott láttam, egy részüknek biztosan van bizalmuk a a kormányváltásban.

Aki ellenzékben manapság kampányba kezd, annak nem sok eszköz van a kezében, de a személyes fórumok, az utcai jelenlét pont ilyen lehet. Mindez nyakon öntve több hónap kijárási, illetve gyülekezési tilalommal mekkora hátrányt jelentett számotokra?

Nyilván jobb lett volna, ha előbb mehetünk utcára, de azt hiszem, hogy kompenzáltuk ezt a több mint tízezres Diákváros tüntetéssel, az ebben a témában írt petícióhoz összegyűjtött 16 ezer aláírással és a Karácsony Gergellyel közösen beadott népszavazási kérdésekkel, illetve a más témákban csinált egyéb akciókkal, végül pedig az ajánlásgyűjtéssel. Ennél erősebb utcai jelenlétet nehezen tudtunk volna kifacsarni magunkból, összességében nincs hiányérzetem ezzel kapcsolatban.

A honlapodon olvasható programodban annak leírása szerint a csapatoddal olyan pontokat sűrítettetek össze benne, amelyek feltételezéseitek szerint „túlmutatnak, vagy kiegészítik a hatpárti összefogás készülő programját”. A kampányodban milyen elemek voltak, amelyek meghaladták a hatpárti programot? 

Nem az az alapvető kérdés szerintem, hogy milyen új elemeket pakolunk még bele a közös hatpárti ellenzéki programba, hanem hogy mit tudunk megvalósítani belőle majd kormányon. Olyan sokkal nem több az én programom, mint a hatpárti program. Vannak olyan pontok, amelyekért szeretnék megharcolni, ha kormányra kerül az ellenzék, erre példa az álláskeresési járadék folyósításának hossza, ami az én programom szerint tovább járna, mint a közös program szerint. De azt is szeretném, ha cigányságért többet tudnánk tenni, mint ami jelenleg ebben a közös dokumentumban szerepel. És azt is szeretném, ha az ellenzék határozottabban állna ki a mindenkinek járó ingyenes egészségügy mellett. Azért küzdök most, az előválasztás alatt is, hogy ezek az általam preferált pontok valósulhassanak majd meg.

Nem ez az első országgyűlési választási kampány, amit közelről látsz. Ha három dolgot kéne megnevezned, amiben ez a mostani más, mint mondjuk a négy évvel ezelőtti, mit mondanál? 

Nagyon nagy helyzeti előny a négy évvel ezelőttihez képest, hogy megszületett az összefogás. Végigdolgozta az ellenzék ezt a nyarat. Nem alkukat kötögetett, táborokba járt, nyaralt, hanem ott voltunk az utcán, kopogtattunk, annyi választópolgárral találkoztunk, amennyivel nem tudom, mikor találkozott az ellenzék utoljára. A harmadik pedig az, hogy ősszel lesz egy közös miniszterelnök-jelölt, aki szemben áll Orbán Viktorral, és a két tömb között lesz maximum 3-5 százalék. Akkor nagyon más lesz a választópolgárok hozzáállása ehhez az egészhez, nagyon másképp fog megképződni a fejükben az, hogy mi a tétje a  választásnak, és nekik mit kell ehhez hozzátenniük.

Ha már alkuk: azért láttunk belőlük most is jó néhányat, amikor az előválasztási jelöltek egy jelentős részét visszaléptették a pártok. 

Jobb lett volna a kétfordulós rendszer, amelyben a választók tudták volna eldönteni, hogy kik lépjenek vissza. Nem lett kétfordulós az előválasztás, innentől kezdve egy párt sem fog egy háromfős játszmában egy nyolc százalékos jelöltet két harminc százalékos jelölttel szemben indítani, nincs rá se pénze, se aktivistája, se energiája. Fel lehet ezen háborodni, részben jogos is ez a felháborodás abból a szempontból, hogy attól, hogy valakinek nyolc százaléka volt, lehet hogy a választó akkor is rá szavazott volna azért, mert egyedüliként tett olyan ígéretet, amit mondjuk a többi jelölt nem.

Én viszont kevésbé látom azt, hogy markáns és karakán jelölteket léptettek volna vissza, akiket ne tudna pótolni a maradék két jelölt, az erőforráshiány pedig szerintem érthető szempont a pártok részéről. Másfelől

ezeket a visszaléptetéseket egy valahol szimpatikus önbevallásnak is látom: ezek a pártok egyenként nem tudnak 106 jó jelöltet kiállítani. Azt viszont a vitákból is jól lehet látni, hogy közösen viszont bőven több mint 106 jó jelöltet tudnak állítani.

A vitákat egy dózisban, három nagyon sűrű hét alatt kaptuk meg, óriási zaj közepette. Nem vesztegetett el rengeteg időt az ellenzék azzal, hogy június-júliusban gyakorlatilag nem kampányolt, és csak szeptember-októberben tartotta meg az előválasztást? 

Ennek van egy naptári gátja. Egyrészt nem lehetett korábban tartani az előválasztást a COVID miatt, másrészt pedig igazából június-júliusban nem lehet előválasztási kampányt folytatni. Így is elképesztő energiákat és pénzt emészt fel a kampány.

A te választókerületed mindenesetre elkerülték a visszaléptetések. Szerinted miért?

Az előző kérdésre visszautalva: egyik felmérés szerint sem volt akkora különbség közöttünk, hogy bárki okkal azt gondolhatta volna, hogy veszíteni fog. Nagyon-nagyon szoros eredményre számítok.

Jámbor András a Mérce alapító főszerkesztője, jelenleg a Fővárosi Önkormányzat alkalmazottja.

 

Kiemelt kép: Facebook.