Az utóbbi időben telefonon nyaggat a Magyar Nemzet egyik – különben nyájas és jó modorú – munkatársa, hogy regéljem el, lehetőleg az ő lapjában, érezhető fönntartásaimat a magyarországi ellenzéki összefogással szemben. Arról, legmélyebb sajnálatomra, szó se lehet, hogy én a Magyar Nemzetnek nyilatkozzam (amit olykor – ritkán – megtettem a múltban), mert a jelenlegi Magyar Nemzet, habár mindenekelőtt nyomdai termék, nem tűri a nyomdafestéket.
Én ugyan bejelentettem, hogy politikai, különösen ún. napi politikai és magyarhoni vonzatú írásokat nem nagyon szeretnék közzétenni a jövőben (azt is elmondtam, hogy miért, de ez most nem tartozik ide szorosan), bár nem ítéltem magam némaságra.
A magyarországi, demokratikusnak hitt, vágyott, képzelt ellenzék minéműségéről se óhajtok értekezni.
Nem biztos, hogy nekünk, baloldaliaknak részt kell-e vennünk a 2022-i választásokon, ha a dolgok úgy mennek tovább, ahogy mennek. De még ennél is biztosabb, hogy a jelenlegi posztfasiszta államrendszer bukása közérdek, Orbán Viktornak és barátainak nem szabad többé a közügyek élén állniuk.
Az ellenzék sajnálatos minősége szemernyivel se javítja véleményünket a manipulációban ügyes, egyebekben katasztrofálisan irányító, minden közintézményt és jogszokást tönkrejuttató, az alkotmányosságot, a gazdaságot, a szociális és környezetvédelmi rendszert, a közigazgatást és a kultúrát, fölsőoktatást, tudományos kutatást szétromboló kormányzatról.
Ámde sajnos ez megfordítva is igaz: az uralkodó szélsőjobboldali kormányzat silánysága jottányit se javítja véleményünket a politikailag és intellektuálisan jelentéktelen ellenzékről. Az a viszonylagos tolerancia, amelyben az antiorbánista közvélemény és antiorbánista sajtó eddig részesítette (érdemtelenül) az ellenzéket, Orbán Viktornak köszönhető, nem neki magának.
Sokan elismerik, hogy mindenképpen változásra van szükség, ezért még a legrosszabb ellenzék is jobb, mint semmi, de ez nagyon gyönge érv.
A Magyar Nemzet munkatársának telefonhívása legutóbb arra vonatkozott, hogy az antiszemita és rasszista Bíró László jobbikos jelöltet a Jobbik az előválasztáson ismét indítja, sőt: legújabban neonáci jobbikos jelölt mellett állt ki az egyik vezető „balliberális” (most hagyjuk, hogy ez a címke értelmetlen) politikus. Ez a Tóth Péter nevű szegedi személy zsidózás, romaellenes rasszizmus, irredentizmus, sovinizmus, homofóbia stb. ismeretes kelet-európai újfasiszta (nem posztfasiszta, az más, habár csöppet se jobb) gondolatkincsét osztotta meg híveivel és reménybeli választóival. Bíró Lászlóra, Tóth Péterre (meg óvatosabb, kódolt, ravaszabb antiszemita, rasszista, soviniszta, heteroszexista jelöltekre) nyilvánvalóan nem lehet és szabad voksolni. De a dolog közben annyival bonyolódott, hogy a Jobbikot (eleinte: kényszerű, eseti szövetségest) egyre inkább elfogadja az ellenzéki, antiorbánista közvélemény. Jakab Péter képviselő, a Jobbik elnöke ma a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amit úgy ért el, hogy emelt hangon gorombaságokat mondott a kormányra az Országgyűlésben, amit nem ment a szélsőséges kormánypropaganda hangneme, amely egyedülálló. (Jakab képviselő más teljesítményéről nem tudni.)
Én soha nem voltam híve a Jobbikkal való összefogásnak, mindenekelőtt azért, mert ez sértés, tiszteletlenség roma honfitársainkkal szemben, ami nekem van olyan fontos, mint az ellenzék esetleges választási sikere. A roma (és újabban: a zsidó) szervezetek tiltakozásának minden eleme fényesen beigazolódott. A Jobbik – több más ellenzéki párt támogatásával – neonáci jelölteket indít (akik olykor azt susogják halkan, hogy „oppardon”) több helyen. Ha azt mondom, hogy ezekre a jelöltekre, talán a Jobbik egyetlen jelöltjére sem szabad szavazni, akkor persze ellentmondtam annak az igénynek, hogy az előválasztás vagy megegyezés eredményét fogadja el minden antiorbánista választó, tekintet nélkül az egységjelölt tulajdonságaira.
Ez nem megy. Nem lehetséges.
A választóknak – hiszen ezt jelenti a választás – disztingválniuk kell. Neonácikra, újfasisztákra nem szavazunk. Punktum.
Több kiváló és hírneves ellenzéki értelmiségi a netáni választási győzelem után békés, alkotmányos jogállami forradalmat tervez. Ebbe a vitába én nem szólok bele. Csak egy kérdés tartozik itt a szerény baloldali nyilvánosságra: komolyan gondolják-e az Orbán-ellenes tábor vezető elméi, hogy a bonyolult, végtelen tapintatot, bölcsességet, furfangot, nagy közjogi tudást, politikai, nemzetbiztonsági-katonai és diplomáciai szakértelmet – higgadt, elvszerű, a nép nyugalmára is ügyelő hazafiságot – igénylő föladatot a mai ellenzék evvel a személyzettel végre tudná hajtani?
Mivel nem érdemes tanácsokat osztogatnom – úgyse fogadná meg őket senki – , csak annyit mondok: remélem, nem kell rávennem olvasóimat, hogy poszt- és neofasisztákra ne szavazzanak. Azt hiszem, ez magától értetődik. Csak emlékeztetni akartam rá a magyarországi, „valóságosan létező” baloldalt, ha ki tudja, miért, megfeledkezett volna róla.
