A lítiumot az utóbbi években a jövő kémiai elemeként emlegetik, az akkumulátorokban való felhasználása miatt ugyanis kulcsfontosságú lehet a zöld átmenet sikeréhez.

A lítium iránti kereslet már most növekvőben van, 10 éven belül pedig valószínűsíthetően az ötszörösére fog nőni. A lítium árának emelkedése és a növekvő kereslet egyre inkább fokozza a Szerbiában felfedezett jadarit nevű lítiumérc iránti érdeklődést. Azonban a helyi közösségek nem értenek egyet a külföldi vállalatok lítiumbányászati terveivel Szerbiában.

A jadarit – lítium-nátrium-boroszilikát vegyület – feltűnő hasonlóságot mutat a mitikus kriptonittal, a Superman-képregényekből és filmekből ismert ásvánnyal. A zöld ásvány, amelyet a Krypton bolygó elpusztítása hozott létre, megfosztja az erejétől Supermant. Az átlagemberek számára rövid ideig ártalmatlan, de hosszú távon halálossá válik.

Amikor 2004 végén a szerbiai Loznica város közelében felfedezték a kriptonit földi megfelelőjét, még nem tudták, hogy rövid idő alatt milyen fontossá fog válni az emberiség számára. Az ásvány felfedezése után kezdett el kibontakozni a történet, így szép lassan derült ki, kik veszíthetik el erejüket általa, milyen gonosztevők használhatják, valamint hogy kinek árthat az ásvány hosszú távon.

Mivel azonban nem egy képregényben élünk, ahol mindig a jó győz, megpróbáljuk előrevetíteni, hogy mit tartogathat az értékes erőforrásért folytatott harc.

A jadarit-kitermelés körüli harc

A történet ott kezdődik, amikor egy nagyvállalat úgy döntött, beavatkozik a helyi lakosság életébe Loznica környékén. A lítiumban és bórban gazdag, bőséges jadarit-érc formájában felfedezett kincs idevonzotta az angol-ausztrál Rio Tinto vállalatot – a világ második legnagyobb bányavállalatát –, amely elkezdte tervezni a stratégiailag fontos érc kiaknázását.

A kriptonit kristályzöld, a jadarit pedig az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó zöld átmenet fontos ásványa.

A zöld átmenetben a lítium ugyanolyan fontos lesz, mint most az olaj, mivel nélkülözhetetlen az akkumulátorok gyártásához, amelyek a megújuló energiaforrásokra való teljes átállás alapját képezik.

Az akkumulátorokra azért van szükség, mert eddig ezek bizonyultak az energiatárolás legjobb eszközének, az embereknek pedig azokon a napokon is szükségük lesz energiára, amikor nem süt a nap vagy nem fúj a szél. Emellett a fenntarthatóbb közlekedésre és a hibrid autókra való átállás megköveteli, hogy a lítium-akkumulátorok gyártása felgyorsuljon.

Szerbia számára egyszerre áldás és átok, hogy itt található a világ eddig feltárt lítium-készletének 10 százaléka. Az érc a Drina folyó jobb partján lelhető fel, a Jadar folyó medre mentén, amelyről az ásvány a nevét kapta. A szerencse az, hogy megfelelő felhasználás esetén ez az erőforrás hozzájárulhat a terület és az egész ország gyors fejlődéséhez.

A szerencsétlenség viszont abból fakad, hogy az ilyen fejlődés és az életszínvonal esetleges emelkedése – ha ez egyáltalán bekövetkezik – a környezet állandó pusztításának árán történhet csak meg.

A Rio Tinto vállalat, amely 2020-ban jogot követelt a jadarit érc kitermelésére, már elvégezte a jadarit-lelőhelyek geológiai felmérését. A vállalat azóta a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének szakaszába lépett, ennek idén kellene elkészülnie. Ha ezzel megvannak, egy földalatti bánya építését tervezik, ahonnan a feldolgozás után bórsav, lítium-karbonát és nátrium-szulfát formájában nyerik ki a végterméket.

A Rio Tinto vállalat kommunikációs stratégiáját (PR tevékenységét) a környezet és a helyi közösségek iránti állítólagos aggodalmára fűzi fel. Közleményeikben azt állítják, hogy a legjobb és legkevésbé káros módszereket alkalmazzák, és hogy a helyi lakosságnak nem kell aggódnia a szennyezés miatt.

A projektet ellenző helyi aktivisták szerint viszont nem minden olyan mesés, mint amilyennek azt a Rio Tinto cég lefesti. Állításuk szerint a jadarit kitermelése kimerítheti a Drina folyó menti termékeny földek mezőgazdasági potenciálját. Már több tüntetést is szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a beruházási és termelési folyamatok átláthatatlanságára. Az aktivisták arra figyelmeztetnek, hogy bár a Rio Tinto a helyi közösség bevonásával dicsekszik, a lakosok közben informálatlanok maradnak.

Mind a helyi aktivisták, mind a környezetvédelmi szervezetek fő aggodalma a szennyezés potenciális mértéke.

Szerbiának ezen a részén a folyók gyakran kiáradnak. Mivel a hulladéklerakót a Jadar folyó közelében tervezik elhelyezni, egy árvíz akár még nagyobb ökológiai katasztrófát jelenthet. Emellett, a Rio Tinto piszkos múltját ismerve, a helyi lakosok kételkednek abban, hogy a vállalat a rendelkezésre álló legjobb technológiákat fogja alkalmazni, és aggódnak amiatt is, hogy eltűnik a termékeny talaj, amelyből eddig hagyományosan éltek.

A környezetrombolással kapcsolatos aggodalmakhoz a projekt gazdasági előnyeivel kapcsolatos bizalmatlanság is társul.

Jelenleg Szerbiában az egyik legalacsonyabb az ércbérleti díj Európa-szerte. A Podrinje nevű korrupcióellenes civil mozgalom számításai szerint a Rio Tinto a kitermelés első tíz évében mintegy négymilliárd eurót vinne ki az országból, míg Szerbia haszna mintegy háromszázmillió euró lenne.

Ana Brnabić szerb miniszterelnök leszögezte, hogy a lítiumot nem nyersanyagként fogják exportálni, hanem az ország félkész vagy kész lítium-termékeket fog gyártani. A miniszterelnök nyilatkozatán kívül azonban nincs bizonyíték arra, hogy olyan üzemek építését terveznék, amelyekben a nyers lítium- és bórércet késztermékké alakítanák át, ezáltal hozzáadott értéket hozva létre. Mivel sem a helyi lakosság, sem a Rio Tinto vállalat nem hajlandó lemondani a követeléseiről, úgy tűnik, az értékes ásványkincs sorsáért kemény harc várható a továbbiakban.

Lehetséges egy másfajta kitermelés?

Ha a lítium a zöld átmenet egyik kulcseleme, érdemes megvizsgálni, hogy vannak-e más lehetőségek a kitermelésére.

Természetesen senki sem szeretné, ha bánya nyílna a háza mellett vagy a környéken, ahol él. Mégis, ha egy olyan fejlesztési paradigmában gondolkodunk, amely az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlődésre való zöld átmenetet helyezi kilátásba, akkor a lítiumot mindenképp ki kell termelni valahonnan. Ha az ércet nem Szerbiában bányásszák, akkor Bolíviában, Argentínában vagy Chilében fogják, ahol a helyi közösségek ugyanúgy érintettek lesznek.

A lítium iránti igény várhatóan nagyon gyorsan fog növekedni, becslések szerint 2030-ra a 2020-as szint ötszörösére fog nőni. A lítium iránti növekvő kereslet pedig további nyomást fog jelenteni arra vonatkozóan, hogy új bányákat nyissanak és hogy növeljék a termelést a meglévő bányákban. Hogyan tudjuk kezelni tehát az ilyen kihívásokat?

Ha már tudjuk, hogy a lítium a jövő stratégiai erőforrása, a szerb államnak fel kellene vállalnia a szuperhős szerepét, és nem szabadna lemondania erről az erőforrásról egy magáncég javára, amely monopolhelyzetbe kerülne a kitermelés terén.

Szerbia példaként tekinthet Bolíviára, amely saját fennhatósága alá helyezte a lítium kitermelését, és így biztosította az ásványi anyag bányászata feletti ellenőrzést, valamint a belőle származó hasznot is.

Szerbiának létre kellene hoznia egy közvetlen állampolgári ellenőrzés alatt álló közvállalatot, amely az erőforrásért lenne felelős. Ha bányászatra kerülne sor, az államnak felelősséget kellene vállalnia polgárai felé, hogy a rendelkezésre álló legjobb technológiákat és a környezetszennyezés helyreállítását biztosítsa, amely elkerülhetetlen az ilyen természetigényes folyamatok esetében, függetlenül attól, hogy milyen technológiákat alkalmaznak. Ezáltal az érc kitermeléséből származó nyereség állami tulajdonban maradna, és nem csak egy kis ércbérleti díj maradna a lakosságnál.

A bányákon kívül az államnak gondoskodnia kellene lítium-feldolgozó üzemek megnyitásáról is, amelyekben lítium-akkumulátorok formájában késztermékeket állítanának elő. És miért ne mehetnénk tovább, és képzelhetnénk el, hogy Szerbiában belátható időn belül hibridautó-gyár nyíljon? Ez hosszú távú fejlődést biztosítana nemcsak Loznica térségében, hanem sokkal szélesebb körben is.

Sajnos az ilyen típusú fejlődés előfeltétele, hogy az állam hajlandó legyen a polgárai érdekében dolgozni, és nem azért, hogy valaki más energiaátállását és saját környezetének romlását finanszírozza.

Ezen túlmenően ez a fajta fejlődés a jelenlegi fejlesztési paradigma megváltoztatását feltételezi, továbbá azt, hogy felhagyjunk azzal az elképzeléssel, miszerint a közvetlen külföldi befektetések jelentik a fejlődés „motorját”. Az államnak sokkal befolyásosabb szerepet kellene vállalnia. Jelenleg nem látjuk, hogy ezek a dolgok megtörténnének, de továbbra is fontos hangsúlyozni, hogy léteznek különböző modellek – viszont ezek megvalósításához politikai akaratra van szükség.

Ugyanakkor, ahogy a kriptonit rövid távon ártalmatlan a hétköznapi emberekre, hosszú távon viszont halálos, úgy ez a fajta fejlődés hosszú távon a környezet pusztításával járna, azonban társadalmilag potenciálisan egyenlősítő hatása lehet.

Egy alternatív fejlesztési elképzelés – a földben tartani a lítiumot

A Superman-képregényekben a kriptonit használata mindig árt valakinek. Hasonló a helyzet a lítiummal, amelynek kitermelése nemcsak Loznica, hanem Valjevo környékén is lehetséges. A legjobb megoldás talán az lenne, ha érintetlenül hagynánk. Ezzel megelőzhetőek lennének azok a problémák, amelyekhez a kitermelés vezet.

Ez a törekvés paradigmaváltást igényel helyi, nemzeti és globális szinten egyaránt. Ahhoz, hogy a lítium a földben maradjon, mindenekelőtt meg kell állítani az anyag- és energiafogyasztás folyamatos növekedési versenyét, még ha az állítólag zöld is. A legzöldebb energia és termékek azok, amelyeket nem kell előállítani.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, társadalmi-ökológiai változásra van szükség egy olyan társadalom irányába, amely kevesebbet, de igazságosabban és hatékonyabban fogyaszt.

Fel kell tennünk magunknak a kérdést: a termelés és a fogyasztás folyamatos növekedése elhozza-e számunkra a boldogságot, vagy az más dolgokban rejlik?

A világjárvány megmutatta, hogy kevesebb erőforrás és energia felhasználásával is tudunk élni, és hogy más, anyagilag kevésbé intenzív, de több ember életminőségéhez jelentősen hozzájáruló dolgokba kell befektetnünk, mint például a közegészségügy, az oktatás és a gondoskodás.

Superman története ott kezdődik, amikor szülőbolygója, a Krypton felrobban, és szülei a Földre küldik. Ahhoz, hogy elkerüljük, hogy egyetlen bolygónk elpusztuljon és a Kryptonhoz hasonlóan radioaktív hulladékká váljon, úgy tűnik, hogy minden embernek fel kell vállalnia Superman szerepét, és közös erővel új fejlesztési stratégiákat kell kidolgoznunk, amelyek nem kizárólag az erőforrások és energia folyamatos és egyre növekvő felhasználásán alapulnak.