Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Figyelmeztető sztrájk lesz jövő héten a veresegyházi repülőgépalkatrész-gyárban

Ez a cikk több mint 2 éves.

Nem fogadják el a munkáltató béremelési ajánlatát a veresegyházi GE Aviation repülőgépalkatrész-gyár dolgozói, ezért a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségée(VDSZ) figyelmeztető sztrájkot szervez az üzemben – adta hírül pénteki közleményében a szakszervezet.

A munkabeszüntetésre várhatóan június 9-én, szerdán kerül majd sor.

A feszült helyzet azért alakult ki a gyárban, mert munkavállalói érdekképviselet elmondása szerint a cég a hetek óta zajló bértárgyalásokon július 1-től, azaz az év második felétől  csak 4 százalékkal hajlandó emelni a béreket, ami csupán évi 2 százaléknak felel meg. A szakszervezet arról is beszámol, hogy a munkáltató – elsősorban a COVID hatásaira hivatkozva – teljesítményértékelés alapján összességében differenciáltan kívánja ezt a béremelést végrehajtani.

Mint arról korábban beszámoltunk, a háromszáz embert foglalkoztató gyárban a szakszervezet a dolgozókkal történt előzetes egyeztetés alapján először 8 százalékos béremelést kért. A cég vezetése azonban a COVID piaci hatásaira hivatkozva alacsonyabb béremelést ajánlott, amire válaszul a szakszervezet egy 6, majd 5 százalékos ajánlattal próbált kompromisszumra jutni.

5 százaléknál lejjebb viszont nem hajlandó adni a szakszervezet, mert az infláció a legutóbbi hónapban Magyarországon már elérte az 5 százalékot, és a megélhetési körülmények is romlanak. Ezért május végén a munkavállalók sztrájkot helyeztek kilátásba.

A VDSZ azért is találja szűkmarkúnak a GE Aviation ajánlatát, mert a cég tavaly 113 milliárd forintot, azaz 4 és fél millió dollárt vitt ki osztalékként az országból, és a cégnek a mérlegadatok alapján 34 milliárdos nyeresége volt 2020-ban. A VDSZ béremelési javaslata pedig mindössze 9 millióval több a munkáltató ajánlatához képest, ami ilyen mérlegadatokhoz képest elenyésző különbség.