Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az EU minden eddiginél durvább szankciót alkalmaz Fehéroroszországgal szemben

Ez a cikk több mint 2 éves.

Megszületett az Európai Tanács döntése azzal kapcsolatban, hogyan szankcionálják a  belarusz államot a Ryanair légitársaság Athén – Vilnius járatának eltérítése miatt. Ennek értelmében megszűnik a légi közlekedés Európa és Fehéroroszország között. A brit kormány az EU-t megelőzően ugyanezen büntetés mellett döntött. Az ET emellett gazdasági szankciók bevezetését is ígéri.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, vasárnap a Ryanair Athénból Vilniuszba tartó járatát, Fehéroroszország légterében a belarusz légierő egy MiG-29-es vadászgépe megközelítette, és leszállásra kényszerítette. A belarusz hatóságok – bombariadóra hivatkozva –átvizsgálták a gépet, és őrizetbe vették Raman Prataszevics ellenzéki újságírót, valamint barátnőjét, a Vilniuszban tanuló orosz Szofia Szapegát. Az újságírót akár halálbüntetésre is ítélhetik.

Charles Michel az Európai Tanács elnöke, még aznap este közleményt adott ki, amelyben a „legkeményebben elítélte” a Ryanair gépének földre kényszerítését, és az ellenzéki aktivista Raman Prataszevics letartóztatását. Az elnök arra is ígéretet tett, hogy az Európai Tanács hétfőn kezdődő, kétnapos rendkívüli ülésén a belarusz gépeltérítést is tárgyalni fogják és határozott kiállást fognak tenni az ügyben.

Ennek eredményeképp hétfő este Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének szóvivője  Twitteren osztotta meg az ügyben történt hosszú tanácskozás konklúzióját, melyben többek között az EU-s szerv gyakorlatilag arra kötelezi önmagát, hogy alkalmazzon megfelelő szankciókat a belarusz állammal szemben. A később hivatalok sajtóközleményben is megjelent dokumentum szerint az Európai Tanács:

  • Raman Prataszevics és Szofia Szapega azonnali szabadon engedését követeli a belarusz hatóságoktól.
  • Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetét kéri, hogy vizsgálja ki a példátlan és elfogadhatatlan esetet.
  • Felkéri a Tanácsot, hogy a szankcionáltak listájához adjanak hozzá újabb embereket és jogi személyeket. (Tavaly óta már több mint száz személy ellen van érvényben valamilyen EU-s szankció a Lukasenka által irányított fehérorosz rezsimben.)
  • Gazdasági szankciók bevezetését tervezi, melyre a főképviselőt és az Európai Bizottságot kéri, hogy nyújtson be javaslatokat.
  • Felszólítja az európai repülőgépeket, hogy ne repüljenek át a fehérorosz légtér felett.
  • Felkéri a Tanácsot, hogy tiltsa ki belarusz légitársaság gépeit az Európai Unióból.
  • Szolidaritást vállal Lettország mellett.

A döntés értelmében tehát az EU repterei nem fogadják a fehérorosz légitársaságok gépeit, sőt, azok át sem repülhetnek az uniós tagállamok légterei felett.

Az Egyesült Királyság már az Unió előtt lépett, és megtiltotta, hogy a belarusz állami légitársaság, a Belavia repülőgépei belépjenek az ország légterébe. Grant Shapps brit közlekedési miniszter hétfőn a Twitteren bejelentette, hogy felfüggesztette a Belavia nagy-britanniai működési engedélyét és utasította a brit polgári repülésügyi hatóságot (CAA) annak elrendelésére, hogy a brit légitársaságok kerüljék el a fehérorosz légteret.

Fehéroroszországban tavaly nyár óta tartanak a különböző demonstrációk és sztrájkok az országot majdnem három évtizede uraló Alekszandr Lukasenka ellen. Az eseményeket a Mércén nagyon szorosan követjük, itt találhatjátok az eddigi megmozdulásokról írt tudósításainkat és elemzéseinket. Az elcsalt elnökválasztás és az azt követő rendőri erőszak miatt az Európai Unió korábban már számos belarusz vezető ellen alkalmazott szankciókat, azonban a mostani volt az eddigi leghatározottabb fellépés a fehérorosz rezsim ellen.