Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Menedzser és keresztény aktivista: mit várhatunk az új szlovák kormányfőtől?

Eduard Heger, az április 1-jén kinevezett szlovák miniszterelnök az elkövetkező időben is egy négyszobás panellakásban fog lakni. Nem kis fejtörést okozva a védelmét ellátó testőröknek. Egyelőre még kérdés, hogy ez az elődje gyakorlatához hasonlóan üres gesztusnak bizonyul, vagy attól kissé őszintébb szemléletváltás. De hogy jutott el bő egy év alatt Szlovákia egy új kormányfőig?

Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽANO) – ez Igor Matovič exkormányfő mozgalmának neve, és elég jól visszaadja vezetőjének politikai stílusát.

Matovič konzervatív politikusként először 2010-ben Richard Sulík pártja, a neoliberális SaS (Szabadság és Szolidaritás) listáján került parlamentbe. A lista utolsó négy helyét foglalták el az Egyszerű Emberek, s a párt rendes tagjai elé karikázták őket a választók[1] – amiben nem kis szerepe volt vezetőjük ingyenes reklámújságjának.

Aztán ugyanezzel a lendülettel, immár rendes párttá alakulva vettek részt Iveta Radičová kormányának szétverésében, leginkább szimbolikus kérdések mentén. Bátran mentek szembe koalíciós társaikkal, szavaztak az egyezségekkel szemben, s indítottak támadást partnereik ellen. Mindez természetesen csak addig tartott, míg az egyszerű függetlenség nem a pártelnök személye ellen irányult.

Ebből az időből származik egy kép, melyen a fiatal Matovič a magyar kettős állampolgársági törvény életbe lépése után Orbán Viktort fogadja a szlovák parlamentben „Szeretjük az itt élő magyarokat, ne lopják el őket!” feliratú táblával.

Kicsit később pedig egy másik híressé vált akció: a 2012-es parlamenti választások előtt a mozgalmába invitált neves politikusokat hazugságvizsgálatra küldte. Egy harmadik kép pedig már a legutóbbi parlamenti választások kampányából: A leendő kormányfő és társai flashmobot tartanak Ján Počiatek, Robert Fico pénzügyminisztere Cannes-i villájának bejáratánál „A Szlovák Köztársaság vagyona” feliratú táblával.

A két tábla között közel tíz év telt el, és semmi nem változott, ugyanazt a tipikusan ellenzéki politikust, látványos akciókat, populista érvelést látjuk-halljuk. Ennek a stílusnak nagy szerepe volt választási győzelmében is. Sokan kételkedtek abban, hogy Igor Matovič kormányfőként képes lesz változtatni stílusán. Sajnos, igazuk lett.

Nem vitás, egyes területeken látványos eredményeket ért el a kormány, amelyet négy párt alkot: az ultrakonzervatív és liberális politikusokat „egyesítő” OĽANO; a gazdasági racionalista SaS; a menekültellenes, a „hagyományos” családot támogató Sme rodina (Család vagyunk), és a polgári értékrendet valló Za ľudí (Az emberekért). Elsősorban az állam bűnözőktől való megtisztításában, a korrupció ellenes harcban – hiszen ez a téma repítette miniszterelnöki székbe Matovičot. Sorra kerültek börtönbe a rendőrség, a NAKA (Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség), a titkosszolgálat vezetői, bírók, ügyészek. Ez az irányváltás a legmesszebbmenőkig meghatározza az ország jelenét és jövőjét, a szó legpozitívabb értelmében.

De a pandémia első hullámát is mintaszerűen gyűrte le Szlovákia. Mindeközben a gazdaság sem szenvedett visszafordíthatatlan károkat. Ugyanakkor a járvány második hullámát már meglehetősen rosszul kezelték, nem csak az egészségügyi, hanem az oktatási és a kulturális tárca is.

A kormány működése és kommunikációja egyre több zavart tárt fel. A legelső Matovič és korábbi mentora, Sulík közti – mondhatjuk úgy – harc volt. A pandémia elején Sulík gazdasági miniszterként a helyzet kezelésének a gazdasági szempontjaira helyezett túl nagy hangsúlyt, ezzel szemben Matovič a minél szigorúbb lezárások híve volt – ami, miután „megmentette már egyszer az országot”, a népszerűségi index mozgásával változott (a pandémia kezeléséről részletesebben itt írtam).

Viszonyuk egyre inkább elmérgesedett, és ez aztán átterjedt más területekre is. Volt, hogy az SaS torpedózta meg a járvány elleni intézkedéseket indokolatlanul, de olyan is, hogy a kormányfő avatkozott be bosszútól hajtva. Ilyen volt a pandémia által sújtott vállalkozások kártalanítását lehetővé tevő törvény, melyet volt, hogy Matovič nem is vett fel a kormány megtárgyalandó témái közé.

A mindig különlegesnek látszani akaró Matovičról sokan mondják, hogy a koalíciós konfliktusoknak inkább a forrása volt, semmint a megoldásukra törekedett volna. A kompromisszumokkal látványos módon meggyűlik a baja. Kétségtelen, ő a rögtönzések, a gesztusok embere, aki elsüpped a mikromenedzsment mocsarában. Abban nagyon jó, hogy egyszerűen, érthetően mondjon el problémákat a „közönsége” számára, amihez tájnyelvi szavakat és szlenget is használ.

Ugyanakkor hírhedtté vált megnyilvánulásairól, így számos Facebook-posztjáról is sarkítva elmondható, hogy vagy személyes életéről szóltak önfényező módon, vagy valaki ellen indított támadásokként érthetők. Karácsony előtt gy fogalmazott az Express rádió számára adott nyilatkozatában: „Bosszant, hogy idióta a gazdasági miniszterünk, aki nem képes teszteket vásárolni…

Egy másik teljesítménye, a nemzetközi nőnap alkalmából posztolt ünnepi szavai elnyerték a Szexista tévhit antidíjat is:

„Hál’ Istennek a nőkért, hiányoznának szemünknek, fülünknek és szívünknek… Minden bizonnyal a gyomrunk is sírna. Még szerencse, hogy Ádámunk szomorú volt, és Istenke nem volt rest legyártani a nőt.”

A kormányzás távolról sem hasonlított tehát ahhoz, amilyet egy pusztító pandémia idején el lehetne várni. Ahogy Jana Žitňanská, a Za ľudí frakcióvezetője mondta: a rapszodikus véleményváltások miatt a kormány tagjai soha nem tudták, mit hoz a másnap.

A koalíció egységét a kormányfőn kívül egyéb események is megtörték. Az OĽANO már önmagában is egy olyan mozgalom, mely több ideológiát sűrít, s ugyanez elmondható a koalícióról is. Így történhetett meg, hogy például az abortusz szigorításáról, vagy éppen az LMBTI szülők gyereknevelési jogával kapcsolatban egyesek a szélsőjobbos ĽSNS-vel szavaztak.

Ilyen körülmények közé érkezett meg március elsején az első szállítmány Szputnyik V vakcina Kassára. Közvetlenül azt követően, hogy a kormány eldöntötte: nem vásárolnak az oroszoktól oltást, míg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) azt jóvá nem hagyja. A kormányfő geopolitikailag és szakmailag is felelőtlen döntése után felerősödtek az elégedetlen hangok, melyek következményeként már indokolt volt kormányválságról beszélni.

Az érintettek azonban gyorsan megegyeztek: a kormány marad, javítják a kommunikációt, és leváltják a többszörösen kudarcot vallott egészségügyi minisztert, Marek Krajčít. Az egyezség egészen aznap estig maradt érvényben, ugyanis akkor Igor Matovič sajtótájékoztatót tartott. Itt elmondta, hogy Krajčíé a legabszurdabb lemondás, ami valaha történt, majd a koalíciós partnerek szapulásába kezdett. (Mindezért OĽANO-s politikusként egyedül Eduard Heger, jelenlegi kormányfő kért elnézést.)

Innentől kezdve Matovič és Sulík túszaiként tekinthettek magukra a kormány tagjai, de a választópolgárok is. Utóbbiak ugyanakkor egy bohózat nézőjeként is: Az SaS és a Za ľudí ultimátumot adtak, hogy ha nem mond le Matovič, kilépnek. Matovič három miniszter lemondásához és egyéb feltételekhez, például a SaS egyik tárcájának elvételéhez kötötte a lemondását. Végül lemondott hat miniszter, közben Boris Kollár, a Sme rodina elnöke a jelenleg legnépszerűbb szlovákiai párttal, a Peter Pellegrini exkormányfő vezette ellenzéki Hlasszal kezdett bratyizni… És szokatlan módon Matovičot még Zuzana Čaputová elnök is lemondásra szólította fel. Miközben a kormányfő népszerűsége Ficóét is alulmúlta.

„Mindig is az az ószövetségi szabály irányított, hogy szemet szemért, fogat fogért” – írta a krízis alatt egy Facebook-posztban Matovič. Pedig kényszerhelyzetben volt, és végül nem tehetett más, mint – az ő szavával – „gesztust gyakorolt”, és lemondott tisztségéről, valamint minden igényéről.

De vajon történt-e mindezzel érdemi változás? És miről mondott le egyáltalán?

Az Eduard Heger vezette új kormány lényegében ugyanaz, mint az előző. Matovič és Heger pénzügyminiszter (megbízott egészségügyi és oktatási miniszter) helyet cserélt, a lemondott hat miniszter közül öt folytatja a munkát, egyedül a munkaügyi miniszter, Milan Krajniak nem vállalta újra a tisztséget első körben. Az SaS nem vesztett tárcát, s a kormányprogram is ugyanaz (mindössze aktualizálták, vagyis a teljesített feladatokat törölték belőle, bár ez pozitívum, hiszen mikor Fico kényszerült lemondani a Kuciak-gyilkosság miatt, még ezt sem tették meg…).

A már korábban lemondott egészségügyi miniszter helyét a katonaságtól érkező, orvos képesítésű, és az irányítással tisztában lévő Vladimír Legvarský foglalja el. A Krajniak helyére jelölt Jozef Hlinkát (aki Mečiar idején került a belügyminisztériumba, s például az abortuszkérdésben a szélsőjobbal szavazott) Zuzana Čaputová nem nevezte ki, a politikai és szakmai autoritás hiányára hivatkozva, mivel szerinte ez a tárca kulcsfontosságú lesz a pandémia utáni időszakban. Végül mégiscsak Krajniak lett a befutó, ugyanis a Sme rodina, melyhez a koalíciós egyezség szerint a munkaügyi minisztérium tartozik, nem talált alkalmas embert sorai és szellemi holdudvarának tagjai közt.

Az új kormányfő, akit szinte mindenki csak úgy szólít: Edo, a mozgalom menedzsereként 2015-ben csatlakozott az OĽANO-hoz. 2016-tól tagja a parlamentnek, mikor is azzal a trükkel került be, hogy a foglalkozása (üzletember) mellé odaírta, hogy keresztény aktivista (valóban mélyen vallásos emberről van szó). Emiatt a huszonnegyedik helyről a tizedikre karikázták őt.

Arról nem szeret a cévéjében írni, hogy sokáig vodkaárusként kereste a kenyerét – az USA-ba exportálták az ólublói luxusvodkát. Négyéves parlamenti tapasztalatával, illetve menedzseri pozíciójával kitűnt mozgalomtársai közül, így tavaly ő került a pénzügyminisztérium élére. Amerikában azt tanulta meg, hogy „ha valaki más nézetet képvisel, az nem azt jelenti, hogy az ellenségem”. Monika Tódovának, a Denník N újságírójának nyilatkozta ezt. Illetve azt is, hogy „olyan ember vagyok, aki inkább meghallgatja a szemébe mondott kemény kritikát, mint azt, ami a médiából jön vissza, még ha finomabb is”.

A csapat tehát adott teljes létszámban, s a kezdeti optimizmus olyan kijelentésekre ragadtatja az új kormányfőt, hogy Szlovákiából olyan hely lesz, ahol öröm élni. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.

Az elkövetkező időszak nagy kérdése, hogy vajon Heger csupán Matovič bábja lesz-e, vagy képes lesz kitörni, és határozott elképzelések mentén kormányozni. Fico és Pellegrini három évvel ezelőtti története a báb-szakasz után végül a párt kettészakadásával végződött – s a két párt, a Smer és a Hlas közös munkája a jövőben mindezek ellenére nem zárható ki.

Amit az elemzők kiemelnek, hogy a kormány kommunikációja biztosan jobb lesz, Heger ugyanis alapvetően kedvelt a politikusok körében (még Sulík is jó viszonyt ápol vele), békítő habitusú, tárgyilagos, a konfliktushelyzeteket kerülő ember hírében áll. A választópolgár végre megszabadul az exkormányfő hirtelen fordulataitól, egyoldalú döntéseitől, cserébe azonban egy jóval korlátozottabb érdekérvényesítő képességű vezető áll majd az ország élén.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy az eddigi harci hangulat hatása emberéletekben mutatkozott meg. Most megint esély van arra, hogy jó döntésekkel, jó tervekkel a minimumra csökkentsék a vírus következményeit. Nagyjából ennyi a pozitív változás.

Igor Matovič ugyanis nemcsak pártjában, az OĽANO-ban marad a kormányfő főnöke, hanem a koalíciós tanácsban is. Abban a tanácsban, ahol az SaS elnökeként ott ül Richard Sulík is. Másrészt az exkormányfő korrupciós ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes is lesz (hiszen ez a fő témája), pénzügyminiszterként pedig fontos szerepet játszik majd más minisztériumok életében.

A költségvetés éves rendezése mellett adóreform előtt áll Szlovákia, valamint a vállalkozások helyzetének javítása is a kormány programjának része. S ha még ez sem lenne elég, a pandémia hatásának kezelésére hivatott, hatmilliárd eurós újjáépítés terv is nagyrészt az ő keze alá tartozik. Igencsak nehéz szétszálazni, kinek hol kezdődik és végződik a kompetenciája az ország két legerősebb embere közül.

Martin M. Šimečka publicista szerint ehhez még az is hozzávehető, hogy

a kormányból hiányzik a kötőanyag, ami eddig más szlovák kormányokban megvolt. Vagy a lopás tartotta őket egyben, mint Fico esetében, vagy olyan magasztos célok, mint az EU-ba és a NATO-ba való belépés, mint Mikuláš Dzurinda esetében.

Ma nyilván olyasmi állhatna ehhez kézre, mint az újkori krízisekre, pandémiákra, klímahelyzetre adott átfogó válaszok. Ehelyett, mikor erre a fent említett interjúban Tódová rákérdezett, Eduard Heger a következőket válaszolta: „Hiszem, hogy ezt a kormányt a választókkal szembeni felelősség tartja egyben.

A felelősség jegyében Heger még húsvét előtt találkozott Stanislav Zvolenský érsekkel, s röviddel a beszélgetésük után oldottak kissé a szigorításokon. Kinyílt egy kiskapu, és a hívők lelki egészségük ápolása végett elmehettek templomba, ahol egyébként nem engedélyezték a szertartásokat. (Az itt megbúvó ellentmondás közép-európai logikával könnyen feloldható.)

Mindent összevetve elképzelhető egy olyan helyzet is, hogy Heger eltávolodni kényszerül majd Matovičtól, ha a normalitást, esetleg annak legalább a látszatát fenn akarja tartani. A kormány jövője azonban legnagyobb mértékben továbbra is Matovičon múlik – és ehhez képest elhanyagolható a kormányba sűrűsödött ideológiák nagy száma vagy épp a kohézió hiánya. A kérdés az, képes-e megváltozni és konstruktívan kezelni a kormányzásban való részvételt, vagy továbbra is az egóját fényezi. Elég nagy esély van arra, hogy Szlovákia polgárai számára folytatódik az egy éve tartó szappanopera.

A jövő tehát nyitott, Heger szerint Matovič „nem bosszúéhes”, emellett „az elveihez ragaszkodó, igazságos, eltökélt és kitartó ember”… De mit is mondhatna. Ezen a ponton, egy év kormányzás után a szavak már tényleg semmit nem jelentenek.

[1] – A szlovák parlamenti választások során a szavazó pártlistára szavaz, ugyanakkor négy nevet megjelölhet. Ha nem jelöl senkit, automatikusan az első négy kapja a karikát. Az egyes képviselőjelöltek közti végső sorrendet ez dönti el.