Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újra fogadhat adományokat Iványi Gábor egyháza, a végrehajtás ellenére is ki tudják fizetni dolgozóikat

Ez a cikk több mint 3 éves.

Május 31-ig leállította a Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV) az Iványi Gábor vezette egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) adóhátralékának behajtását, így ebben a hónapban is ki tudják fizetni dolgozóik számára a bért, valamint fogadhatnak adományokat, írják hivatalos honlapjukon.

„Az elmúlt tíz évben a hónapok többségét tekintve ez kérdéses volt, de Istennek hála és támogatóinknak köszönet, végül ez minden fizetési napon megvalósulhatott”

-írja az elnök.

Mint ahogyan arról a Mércén is beszámoltunk: a NAV február végén jelezte a MET felé, hogy  közel 250 millió forintnyi adóhátralékot terhelt az egyház számlájára. A rossz hír nem sokkal azután érte a MET-et, hogy február 3-án váratlanul visszaadta a NAV a MET jogosultságát a személyi jövedelemadóból feljánlható egyházi egy százalék fogadására.

A MET státusza a 2011-es egyházügyi törvénnyel vált kérdésessé, amikor is elveszítette egyházi besorolását több más kisebb vallási szervezettel együtt, és vallási tevékenységet végző szervezetté minősítették. Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek ítélte a szabályozást, majd a strasbourgi emberi jogi bíróság is kimondta, hogy az egyháztörvény sérti a vallásszabadságot és az egyesülés szabadságát. A MET 2017-ben pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán az állammal szemben, amiben kimondták, hogy  jár számára a vallási tevékenységet végző szervezeteknek járó adóegyszázelék. Akkor az állam visszamenőleg fizetett is, azonban 2017 és 2020 között arra hivatkozva tagadta meg a kártalanítást, hogy a bírósági döntés csak a visszamenőleges kifizetésre kötelezte.

Iványi Gábor február végén, a MET intézményének, az Oltalom Karitatív Egyesület nyolcadik kerületi Dankó utcai épülete előtt tartott eseményen arról beszélt: országos megmozdulást terveznek, ugyanis szerintük elfogadhatatlan az a bánásmód, amelyet a kormány az elmúlt tíz évben alkalmazott az egyházi státuszától megfosztott szervezettel szemben.

Most viszont örömmel tájékoztatnak arról, hogy az eddigi, közös kiállás eredményeként a NAV visszavonta a számláikra helyezett inkasszóját, így bárki utalhat számukra támogatást.

Iványi Gábor a közleményben arról is beszámol: a támogatóik az elmúlt három hétben mintegy 15 millió forinttal siettek a szervezet segítségére, az aHang petícióját pedig- amelyben a MET egyházi státuszának visszaállítását kérik – eddig 16 ezren írták alá.

Az elnök azért arra is emlékeztet: küzdelmük még koránt sem ért véget, ugyanis a magyar kormány még mindig nem állította helyére az alkotmánysértő módon elvett, „1981 óta bevett és elismert felekezetként gyakorolt” státuszukat.

A Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz viszont mindaddig nem fordulhatnak, amíg peres eljárásaikat minden hazai fórumon végig nem futtatták – a bíróságok pedig hiánypótlásra hivatkozva időről-időre visszadobják beadványainkat. Jelenleg 15 peres eljárásuk van folyamatban.

Emellett viszont újra visszakapták a 0444-es technikai számukat, így újra felkínálható számukra a csak egyházak számára átengedhető, a személyi jövedelem másik egy százalékát érintő összeg. A hatóságoknál jogi úton követelték a 2015 után is változatlanul felajánlható személyi jövedelemadóból származó egy százalékok elmaradását – ha már ezt kifizetnék, azonnal tudnák tartozásaikat rendezni.

A jövedelemadó első egyszázaléka ugyanis bármilyen civil szervezetnek felajánlható, a másik viszont csak egyházak számára, de ahogyan a MET elnöke is írja: a NAV akkor is valamelyik egyház javára utalja el az összeget, ha mi magunk pontosan nem is rendelkeztünk róla. Iványi ezért arra kér mindenkit, hogy aki teheti és szeretné, ezt is a MET számára ajánlja fel.

„Nem templom felújításra vagy közvetlen egyházi célokra fordítjuk ezt az összeget, hanem iskoláinkban és családsegítő szolgálatunkban a gyerekek étkeztetésére, illetve kórházunk és rendelőintézetünk révén szegények betegellátására, idősek gondozására és hajléktalanok ellátására”

-írja.

Ha valaki az első egy százalékról rendelkezne, vagy közvetlenül szeretne egyházi számlaszámukra utalni, az alábbi módon teheti:

Civil egy százalék: Oltalom Karitatív Egyesület – 19010409-1-42

MET technikai száma: 0444

MET számlaszám: 11708001-20520380