Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kormányinfó: védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam

Ez a cikk több mint 3 éves.

Egy hónapja nem volt annyi új fertőzött Magyarországon, amennyit az elmúlt 24 órában azonosítottak: konkrétan 1862 esetben mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A csütörtök délelőtt szokásosan megtartott kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a járvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy a november 11-e óta következetesen alkalmazott szabályoknak köszönhetően sikerült megfékezni a második hullámot, de jelenleg a számok nem mutatnak további csökkenést.

Itthon is megjelent a brit vírusmutáns, amely gyorsabban terjed, így fennáll a veszély a fertőzések számának növekedésére.

Gulyás emlékeztetett: a mai napon átlépjük a 300 ezer beoltást. Az eddig beoltottakkal kapcsolatban elmondta az egészségügyi dolgozók oltási kampánya lezárult, közel 80 százalékuk élt a lehetőséggel.

Az idősotthonok és szociális intézményekben lakók oltakozása is egy-két helyet leszámítva lezárult, múlt héten megkezdődött a 60 fölöttiek oltása, a háziorvosok az ehhez szükséges Pfizer vakcinát, méghozzá 30 ezer adagot megkaptak.

Csütörtök-pénteken négy kijelölt budapesti oltóponton Szputnyik-V vakcinával kezdődik meg az oltás a  75 év alatti nem krónikus betegekre célozva.

Azt is elárulta hogy februárban a kétmillió lekötöttből 200 ezer orosz vakcinaadag érkezik, jövő héten pedig 500 ezer kínai Sinopharm adag is érkezik. A miniszter szerint ez olyan szempontból a legbiztonságosabb oltóanyag, hogy világszerte már 30 millió embert beoltottak vele.

Gulyás bejelentette, a magyar állam védettséget igazoló okmányt fog bevezetni, ehhez három módon lehet hozzájutni:

  1. aki megkapta a második oltást, megkapja a dokumentumot, ez érvényességi időt nem fog tartalmazni, de az oltás időpontját feltüntetik rajta;
  2. szintén kaphatnak azok, akik koronavírusból felgyógyultnak minősülnek. Az érvényesség kezdete a kórházból történő elbocsátás napja, vagy az első negatív PCR teszt, vagy az első pozitív tesztet követő 10-dik nap lesz.
  3. a magas látencia miatt azok is áteshettek a víruson, akik nem produkáltak tüneteket. Ők ha vérvizsgálaton vesznek részt, és kimutatják az antitesteket, akkor kérhetnek igazolást. Az első két kategóriával ellentétben azonban nekik ezért fizetni kell.

Gulyás hozzátette: a kormány még nem döntött, milyen jogosultságok párosulnak ehhez az okmányhoz.

A miniszter ezután a kormány gazdasági intézkedéseiről beszélt, kiemelve: az ígértek szerint felgyorsították a bértámogatások odaítélésének folyamatát, a beérkezett kérelmek 95 százalékát már el is bírálták.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt jelentette be, hogy a nyitással kapcsolatos nemzeti konzultáció jövő héten indul, online, a vakcinainfo.gov.hu oldalon lesz kitölthető majd.

Azzal kapcsolatban, hogy a Főváros szerint a kormány nem enged beleszólást az uniós források elosztásába, Gulyás szerint nem igaz, hogy Budapest ne részesülne súlyának megfelelő arányban a következő hétéves uniós költségvetés támogatásaiból.

A miniszter később azt is hozzátette, számos önkormányzati közösség bevonását kezdeményezte a fejlesztési stratégia kidolgozásába, Budapest szerinte még szerencsése, mert intézményes egyeztető fórum is létezik, amelynek összehívását Karácsony Gergely főpolgármester is kezdeményezheti.

Az ATV kérdésére a miniszter szerint a legoptimistább forgatókönyv szerint április vége az, amikorra a lakosság oltása megtörténhet, de valószínűbb, hogy májusba is átcsúszik a folyamat.

A Momentum és MSZP javaslatait, hogy támogatást kapjanak azok, akik beoltatják magukat, Gulyás „bolondnak” nevezte, szerinte a magyar állam közpénzből vásárol vakcinát, ezt ingyenesen teszi elérhetővé a polgároknak, így a plusztámogatás nem indokolt. Az MSZP 10 ezer forintos javaslata szerinte „tizedannyira bolond”, mint a Momentum 100 ezer forintos javaslata.

Nyírbátor, Miskolc, Kecskemét vezetése saját hatáskörben enyhített a maszkviselési szabályokon, ezt Gulyás szerint a kormány tiszteletben tartja, a helyi önkormányzat szerinte jobban látja a helyi viszonyokat.

Az RTL Klub a Klub Rádió frekvenciájának elvételével kapcsolatos nemzetközi aggodalmakat emlegette fel. Gulyás szerint a magyar kormány is sok partnere belpolitikai fejleményei miatt aggódik, de a kormánynak semmi köze nincs a rádió ügyéhez, ez egy tiszta jogi ügy, minden más állítás szerinte manipuláció.

A Magyar Hírlap kérdésére Gulyás Gergely a rendkívüli jogrendet 90 nappal tervezik meghosszabbítani, a miniszter nem tudja, hogy ezt az ellenzék támogatni fogja, vagy sem. Szerinte az EU-ban is több olyan ország is van, amely az elmúlt napokban hasonló lépéseket tett.

Facebook-törvény kapcsán nem árulta el a miniszter, mikor kerül benyújtásra és elfogadásra a javaslat. Annyit mondott, a kormány célja, hogy a magyar felhasználók adatai biztonságba legyenek, azokkal senki vissza ne élhessen, illetve hogy a szólásszabadságot tiszteletben tartsa a platform. Gulyás örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter elérte, hogy a  2017-18-ban be nem fizetett, 3,8 milliárd forintra rúgó reklámadót a közösségi médiaplatform most utólag törlessze.

A fővárosi önkormányzat turisztikai vállalkozások megsegítését érintő csomagját (erről bővebben itt írtunk) Gulyás jó iránynak tartja, de kevesli.

Müller Cecília Hadházy Ákosnak véletlenül küldött leveléről Gulyás úgy vélekedik, ha nem rosszindulatúan olvassuk, akkor a tiszti főorvos épp arra szólította fel munkatársait, hogy ne a járványhelyzet adta halasztási lehetőséggel élve utasítsanak vissza közérdekű adatigénylést, hanem minden döntésüket (így a visszautasítást is) rendesen indokolják meg.

A tb-törvény most érvénybe lépő szigorításai kapcsán Gulyás úgy látja, „humánusan” járnak el, a tb-tartozással rendelkezők még február 12-ig rendezhetik a tartozásaikat vagy kérhetnek részletfizetést. Amennyiben ez nem történik meg, érvénytelenítik az adott ember TAJ-számát. A miniszter szerint a kb. 70 ezer érintett egy része már most törlesztette hátralékait, mások pedig valószínűleg külföldön élnek és emiatt ott is lehet biztosításuk.

Meghalt 97  beteg, és újabb 1862 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: 381 875-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 13 444-re emelkedett, a gyógyultak száma 287 134.

Az aktív fertőzöttek száma 81 297-re csökkent. Kórházban 3799 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 21 456-an vannak, a mintavételek száma 3 318 850-re nőtt.

Azt írták: eddig 294 624 embert oltottak be, közülük 117 368-an már a második oltást is megkapták. Az e heti oltási terv alapján a háziorvosok többsége csütörtöktől oltja a védőoltásra regisztrált legidősebbeket és a 60 év alatti krónikus betegeket. Emellett négy budapesti kórházi oltóponton elkezdik oltani azokat az idősebbeket is, akiknek nincs krónikus betegségük.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán