Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Fájlalod, hogy Vukot Karak nevelte?” – levélküldő kampánnyal megy neki a kormányhivatalnak 3 LMBTQ szervezet

Ez a cikk több mint 3 éves.

„Fájlalod, hogy Vukot Karak nevelte fel, és nem figyelmeztettek arról, hogy nem lesz az életében erős anyaszerep? Megdöbbent, hogy előzetes tájékoztatás nélkül kellett végignézned, ahogyan Szimbának két férfi, Timon és Pumba nyújt biztonságos családi hátteret? Felháborít, hogy Csipkerózsika egy olyan szerető háztartásban nőtt fel, amit három nő teremtett meg? Esetleg egy másik mese csapta ki nálad a biztosítékot? Akkor eljött a te időd! Fordulj a fogyasztóvédelemhez!”

– biztat mai közleményében a Háttér Társaság, a Budapest Pride és a Labrisz Leszbikus Egyesület, miután a Budapest Főváros Kormányhivatala egy anonim bejelentés alapján indult vizsgálat eredményeként tegnap kimondta:

tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor, mert azon nincs feltüntetve, hogy „a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat” jelenít meg.

A hatóság szerint a fogyasztók így tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.

Az LMBTQ szervezetek szerint azonban a fogyasztóvédelem az Alaptörvényt megsértve, hátrányosan megkülönböztetné a Meseország mindenkiét, és arra kötelezné a kiadó Labrisz Egyesületet, hogy a könyvön tüntesse fel, a mesék eltérnek a hagyományostól.

Ezt azonban nem áll szándékukban szó nélkül hagyni: a szervezetek létrehoztak egy levélmintát, hogy bárki egyszerűen bejelentést tehessen a „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról”, ezzel segítve, hogy a hatóság látókörébe kerülhessen minél több olyan mese, „ahol nem a kormány által elismert családmodell jelenik meg”.

Mivel a fogyasztóvédelem nem definiálta, mik is azok a „hagyományos nemi szerepek”, amelyektől eltérnének a Meseország mindenkié szereplőinek viselkedésmintái, ezért a szervezet arra hív fel mindenkit, hogy kövesse az eredeti bejelentő iránymutató példáját, és jelentsen be hasonlóan „megtévesztő” meséket.

A mintalevél a teljesség igénye nélkül felsorol néhány „felháborító” példát:

  • Csipkerózsikát 17 éves koráig három nő neveli.

  • A Némó nyomában Pizsije egy egyedülálló apuka. Egyes kommentelők szerint egyébként Pizsinek transzneműnek kellene lennie, ugyanis a bohóchalaknál az anyuka halála esetén az apuka nőneművé változik.

  • Manócska egyedülálló szülőként fogadja örökbe Mazsolát.

  • A Hupikék Törpikék otthona, Aprajafalva számos kérdést vet fel. Vajon mit csinál egymással a mindennapokban több tucat férfi és Törpilla, a falu egyetlen női lakója?

  • A TV Maci minden este egy másik férfival, Paprika Jancsival bújik ágyba.

  • Az Oroszlánkirályban Szimbát két férfi, Timon és Pumba fogadja örökbe és neveli fel.

  • A Szépség és a Szörnyetegben Belle-t egyedül neveli az apja, Maurice. Szintén ebben a mesében van még egy egyedülálló szülő, Kanna mama, aki egyedül neveli Csészikét.

  • A Dzsungel könyvében Mauglit először egy farkasfalka (még csak nem is emberek!), majd két férfi, Balu és Bagira nevelik.

  • A Macskarisztokratákban egy egyedülálló nő nevel három gyereket, aki aztán randizni kezd egy férfivel, aki nem a gyerekei apja.

  • Pocahontast az apja, Pumuklit egy (valószínűleg nem rokon) idős úr, Vukot pedig a nagybátyja, Karak neveli egyedül.

  • A Frakk a macskák rémében egy olyan idős házaspárt látunk, akiknek nincsenek gyerekeik, csak háziállataik.

  • Mulan férfinek adja ki magát (ún. transzvesztita), hogy megmentse a hadirokkant apját a sorkatonaságtól.

  • Hüvelyk Panna egyedülálló nőként vállal gyereket.

Az ügy kapcsán tegnap a Labrisz Egyesület projektmenedzsere, Rédai Dorottya a Mércének elmondta, nonszensznek tartják a kormányhivatal érvelését, hogy a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat” bemutató könyv bármilyen kárt is okozna. Meglátása szerint a magyar népmesék között is találunk olyanokat, amelyek nem hagyományos nemi szerepekben lévő szereplőket tartalmaznak.

Úgy véli, nem létezik olyan előírás, amely kiköti, hogy a nem hagyományos nemi szerepfelfogásokat tartalmazó könyveknek a borítóján ezt közölni kellene.

A Háttér Társaság a határozatot támadó közigazgatási perben jogi képviseletet nyújt a Labrisznak.

„Azt várjuk, hogy a bíróság is kimondja: diszkriminatív és Alaptörvény-ellenes a marginalizált csoportokat bemutató művek megbélyegzése” – írják.

A Meseország mindenkié című könyv kapcsán ősszel szélsőjobboldali körök (Budaházy Edda, illetve a Mi Hazánkos Dúró Dóra) robbantottak ki botrányt, könyvbemutató rendezvényeket megzavaró akciókkal, és utcai tüntetéssel is. Az ügyre aztán a kormánypárt is rácuppant, Orbán Viktor a Kossuth Rádióban szólalt fel a könyv ellen, fideszes önkormányzatok pedig a fenntartásukban álló óvodákban tiltották be a mesekönyvet. Decemberben a kormánytöbbség egy sor, szexuális kisebbségeket sújtó intézkedést is elfogadott a parlamentben.

A szélsőjobb érveivel szemben 900 pszichológus szólalt fel, hangsúlyozva a mesekönyv egyáltalán nem káros a gyerekre nézve.

Címlapkép: A Pride által a Mi Hazánk tüntetése lőtt"szivárványosított Bródy utca 2020. október 3-án. Fotó: Mérce