Már több, mint húszezren írták alá azt a petíciót, amelyet a napokban egy végzős lány indított annak érdekében, hogy idén eltöröljék az érettségit, és a vizsgák helyett évközi jegyeik alapján értékeljék őket, írja az Eduline. A járvány első- és második hullámának nagy részében a gimnazistáknak online oktatás keretében kellett elsajátítaniuk a tananyagot, ami sokak számára jelentős nehézséget okozott, de emellett sokan féltek attól, hogy elkapják a vírust és átadják idősebb rokonaiknak.
„Keményen tanultunk egész évben, a szeretett Tanáraink is rengeteget dolgoztak és fáradoztak azért, hogy idáig eljussunk. Az OKJ és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és Tanárok munkáját is. Elszoktunk az iskolai élettől, itthon igyekszünk tanulni, pótolni, megérteni. De nagyon nehéz, hogy nem tudunk szemtől-szemben kommunikálni a Tanárainkkal, a több hónapos kieséssel nagyobb hátrány ér minket”
-írja a petíciót indító Gréta.
Az első hullámban rengeteg kritika érte a kormányt az érettségi szervezése miatt – mind a szülők, mind a diákok, mind a szakszervezetek és a szakemberek részéről. Pár a Pedagógusok Szakszervezete utólag pozitívan értékelte a májusban tartott írásbeli vizsgát, a jelenlegi átfertőzöttség sokkal magasabb, mint az első hullámban volt, a tömeges oltások megkezdéséig pedig még jó eséllyel várnunk kell. Ahogyan a petíció indítója is írja: a személyes kommunikáció és segítségnyújtás hiánya miatt egyszerűen nagy hátrány érheti őket (nem is beszélve arról, hogy hiába biztosít a kormány ingyenes internetet a diákok részére, az eredményes otthoni tanulás nem csak ennyin múlik).
„A koronavírus-járvány nekem nemcsak a bezártságot és a családtagjaim iránti aggódást jelenti – teljesen bizonytalanná teszi a jövőmet is. Mindaz, amiért tanultam, amiért különórákra jártam, most a ködbe vész. Nem tudom, mi lesz szeptemberben, nem tudom, mi lesz nyáron, nem tudom, mi lesz májusban. Nem tudom, hogy le fogok-e érettségizni még idén, vagy csúszok-e egy évet. Ezzel nem vagyok egyedül”
-írta még tavasszal érettségiző szerzőnk, Ifj. Kadét Ernő.
Azzal, ha a végzős diákok az év során kapott jegyeik átlaga alapján felvételizhetnének, mint ahogyan a petíció indítója kéri, vélhetően rengeteg mentális teher kerülne le az érettségizők válláról – arról nem is beszélve, hogy egyenlőbb eséllyel indulhatnának neki a felvételi folyamatának.