Lefolytatta a nyomozást, majd vádemelést javasolt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a garai férfi ellen, aki tavaly december 18-án Mélykúton, egy családi házban megölte élettársát egy késsel, majd magukra gyújtotta az épületet. A férfit a tűzoltók kimentették az ingatlanból, de a nő már a késszúrások következtében meghalt, így rajta nem tudtak segíteni – írja a police.hu.
A nyomozás során kiderült, hogy a pár néhány hónappal korábban ismerkedett meg, majd összeköltözött. A bűncselekmény elkövetése előtti két hétben többször összevesztek, ezért a nő el akart költözni, ám a férfi ekkor megfenyegette áldozatát. A nő emiatt a bűncselekmény elkövetése előtt néhány órával elment a Jánoshalmi Rendőrőrsre, ahol segítséget kért. Közölte, hogy barátja fizikailag nem bántalmazta, ezért nem kérte eljárás megindítását, csak azt szerette volna elérni, hogy költözzön el tőle.
Ezt követően az egyenruhások hazavitték a nőt, és beszélni szerettek volna a férfival, ám nem találták otthon, így kérésére elvitték a nőt és gyerekeit testvére házába, ahol az éjszakát töltötték volna. Csakhogy a férfi rájuk talált, és leszúrta a nőt.
Bár a rendőrségi közlemény egészen kivételes és üdvözlendő módon legalább azt kiemeli, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, illetve néhány hasznos tanácsot is ad az áldozatoknak, hozzáteszi ugyanakkor:
„a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut. Fontos tudni, hogy egyes bűncselekmények esetén a rendőrök csak a sértett kifejezett kérésére – magánindítványára – járhatnak el.”
Ezt megelőzően pedig külön ki is emelik:
a meggyilkolt nő feljelenteni nem akarta élettársát annak ellenére, hogy a rendőrök erre a lehetőségre többször felhívták a figyelmét.
Ezek a mondatok tökéletesen rávilágítanak a magyar jogrendszer egyik nagy hiányosságára: a legtöbb családon belüli erőszakos bűncselekmény nem hivatalból üldözendő. Pedig az áldozatra nem lenne szabad ráterhelni a feljelentés felelősségét, hiszen az általában teljesen kiszolgáltatott helyzetben van (például fél, hogy ha a bántalmazó tudomására jut a feljelentés, további erőszaknak lehet kitéve, veszélybe kerülhet a gyermeke, vagy a bántalmazó teljes kontroll alatt és/vagy egzisztenciális függésben tartja).
A rendszerhibát pedig általában sikerül némi áldozathibáztatással elmaszatolni és félrenézni, mondván: tehetett volna feljelentést, de nem tett. Amellett, hogy akár életek is múlhatnak ezen, fontos látni azt is, hogy az ilyen kijelentések (amelyeket sokszor a sajtó is átvesz) tovább erősítik a társadalomban azt a téves elképzelést, hogy egy nő ki tud szabadulni önerőből egy bántalmazó kapcsolatból, csak akarni kell. Ha nem tesz feljelentést, az az ő felelőssége, az ő racionális döntése. Az pedig megint más kérdés, hogy az a rendszer, aminek elméletileg védelmeznie kellene az áldozatot, sok esetben valójában folytatja a bántalmazást, hiszen megfelelő jogalkotás, jogalkalmazás, protokollok kidolgozása és az áldozatvédelemben kulcsszerepet játszó rendőrök, szakemberek edukációja nélkül a feljelentés még semmire sem garancia.
Hogy mekkora társadalmi szerepe van a sajtónak a nők elleni erőszak témakörének feldolgozásában, arról itt írtunk nemrég hosszabban. A Mércén idén márciusban indítottuk el a nők elleni erőszakkal foglalkozó aloldalunkat, amellyel kifejezetten az volt a célunk, hogy a figyelem állandó fenntartásával rámutassunk arra: a nők elleni erőszak rendszerszintű probléma, aminek enyhítéséhez rendszerszintű változtatások szükségesek (minderről ebben a cikkben írtunk bővebben.) Egyben a hazai és nemzetközi ajánlások felhasználásával összefoglaltuk – elsősorban magunknak, de bárki másnak is, aki fontosnak tartja, hogy ezzel foglalkozzon –, mi milyen elvek alapján írunk a továbbiakban minden egyes alkalommal, ha nők elleni erőszakról adunk hírt. Azért, mert hiszünk abban, hogy a társadalom szemléletformálásához ezzel is hozzájárulhatunk.
Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.
A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)
A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])
A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.
Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.
