Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A NER-közeli vállalkozó, Szíjj László cége bővítheti az M6-os autópályát, kilométerenként 4,5 milliárdért

Ez a cikk több mint 3 éves.

Kilométerenként 4,5 milliárd forintba, nettó 90 milliárdba kerül az az új magyar sztrádaszakasz, amelynek megépítését egy NER-közeli vállalkozó cége nyerte meg, írja a 444.

A Strabag Építő Kft. a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft.-vel együtt nyerte meg a pályázatot, amely az M6-os autópálya folytatásának, a Bóly és az országhatár közötti szakaszának az építését foglalja magába.  A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. december 24-én közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A 90 milliárdos beruházás keretében épülő új autópálya-szakasz 20 kilóméter hosszú lesz, 2×2-es forgalmi sávval, valamint középen egy elválasztósávval és három különszintű forgalmi csoport is épül. A nyertesekkel az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. december 12-én kötött szerződést.

A pályázatot megnyerő cégek közül az egyik, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. a negyedik leggazdagabb magyarnak, annak a Szíjj Lászlónak a tulajdonában van, akinek offshort cégeken keresztül bejegyzett luxusjachtjait, valamint luxusrepülőit előszeretettel használják a kormánypárt emberei.

Szijjártó Péter külügyminisztert például nyáron fotózta le az Átlátszó a tiszkécskei üzletember Lady MRD nevű, 7 milliárd forintot érő luxushajóján. A K-Monitor adatbázisa szerint Szíjj vagyona 2010 után kezdett rohamosan növekedni, amelyhez nagyban hozzájárult, hogy útépítő cégei már akkor is számtalan közbeszerzést nyertek meg. Szíjj érdekeltségébe tartozik az MKB Bank tulajdonának harmada, valamint a Közgép is, de Mészáros Lőrinccel is alapított építőcéget Bulgáriában.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt