Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Dunaferr-ügy kapcsán jelentős munkajogi lépésekre szólítják fel a kormányt a szakszervezetek

Ez a cikk több mint 3 éves.

Tiltakoznak a Szakszervezeti Akciócsoport tagszervezetei a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselőit ért bosszúhadjárat ellen, illetve jelentős munkajogi lépésekre kérik a magyar kormányt, derül ki közleményükből.

A dunaújvárosi vasmű érdekvédelmi szövetségének tagjait és munkavállalit előző héten be sem akarták engedni a gyár területére, a lejárt megbizatású, orosz cégvezető, Jevgenyij Tankiljevics pedig még aznap felmondott a szakszervezet vezetőinek. A Dunaferr dolgozói mellett sorra álltak ki egyéb szakszervezetek, illetve politikai pártok, például a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az Magyar Szocialista Párt politikusai is.

A munkáltatói visszaélésekről illetve a gyár körüli történésekről folyamatosan beszámolunk a Mércén, erre a címkére kattintva olvashatóak cikkeink.

A Szakszervezeti Akciócsoport tagjai szerint (amely magába foglalja az Egyesült Villamosenegriaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét, illetve a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét és a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetét) mivel ma Magyarországon nyílt háború zajlik a szakszervezetek ellen,

ezért ebben a helyzetben van csak igazán szükség a szolidaritásra, az együttes cselekvésre, mert különben a munkavállalók helyzete tovább romolhat és végveszélybe kerülhet a magyar szakszervezeti mozgalom.

Az Akciószövetség tagjai a törvényalkotókat is felelősnek tartják abban, hogy a cégvezetők ma akadályozhatják és ellehetetleníthetik az érdekképviseletek működését, valamint abban, hogy érdemi következmények nélkül, azonnak bocsátjhatják el az érdekvédőket és mondvacsinált indokok alapján akadályozhatják a választott tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok tevékenységét.

Ezért követelik, hogy a Kormány

  • kezdeményezze a Munka Törvénykönyvének módosítását, melynek során vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, törölje el a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást, erősítse meg a munkavállalói és a szakszervezeti jogokat és állítsa helyre a szociális párbeszédet, a kollektív tárgyalások rendszerét és biztosítsa a munkavállalói részvételi jogokat (ezek számos fejlett demokráciában bizonyították pozitív hatásukat a koronavírus okozta válság elleni küzdelemben is),
  • keressen közös megoldásokat a munkavállalók egészségének és biztonságának, jövedelmének és munkahelyének védelmére minden (szakmaközi, ágazati és vállalati) szinten,
  • hajtson végre egy bérfelzárkóztatási programot, tegyen meg mindent egy diplomás minimálbér létrejötte érdekében, a munkavállalói érdekeket is figyelembe véve javítsa a munkafeltételeket rögzítő előírásokat, ezek révén a „szürke állomány” (félig legális munkavállalók) elvándorlása megállítható,
  • kezdjen érdemi párbeszédet az adójogszabályokról,
  • és vegye napirendre a sztrájkjog újra szabályozását.

Az Akciószövetség tagjai emellett arra szólítják fel a munkáltató Dunaferr menedzsmentjét, hogy haladéktalanul szüntessék be a jogellenes tevékenységét mind a bérfizetés terén, mind a szakszervezeti vezetők ellen – a kormányt pedig arra kérik,

hogy haladéktalanul kezdjen érdemi tárgyalásokba és tegyen intézkedéseket a helyzet azonnali megoldása érdekében.

Címlapkép: Az elsõ csapolás a dunaújvárosi ISD Dunaferr átépített nagyolvasztójában 2016. július 25-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI