Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán: 8-10 nap múlva dönt a kormány arról, lesz-e karácsony

Erősen kezdte szokásos péntek reggeli interjúját Orbán Viktor miniszterelnök, amelyet a Kossuth Rádiónak adott.

Brüsszel szerint csak az az ország lehet jogállam, amelyik beengedi a migránsokat, és bevándorlóországgá alakítja a saját hazáját, de „mi ezt nem fogjuk megtenni, ellen fogunk állni, és nem fogadjuk el, hogy ehhez pénzügyi következményeket lehessen fűzni” – adta meg az alaphangot a miniszterelnök, természetesen az uniós vétóra utalva.

„Mindent megfontoltunk, mindent meggondoltuk, és kitartunk nyári álláspontunk mellett” – fogalmazott.

A magyar miniszterelnök csütörtökön találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, hogy a vétóról egyeztessenek, utóbb közös nyilatkozatot is kiadtak, amelyben kifejtik: szerintük a jogállami mechanizmus nem erősítené, hanem gyengítené a jogállamiságot, ugyanis maga a fogalom elég homályosan van benne megfogalmazva. Orbán és Morawiecki nyilatkozatukban azt is jelezték: csak akkor hajlandóak rábólintani a megegyezésre, ha az visszatér a német soros elnökség eredeti javaslatához, amely csak az uniós költségvetést védte volna, a jogállamiságról, illetve annak védelméről nem nagyon esett benne szó.

„Megegyezni, mindig meg lehet” – magyarázta a Kossuth Rádióban Orbán, aki szerint a válságkezelő alap nem tud létrejönni Magyarország szavazata nélkül, ezért „a  mi pozíciónk betonszilárdságú, az övék nem.”A miniszterelnök közölte azt is: nem akar kompromisszumot kötni, a megoldás pedig szerinte az lehet, ha a bajba jutott államok mihamarabb segítséget kapnak, és induljon meg a következő hétéves büdzsé, majd ismét utalt rá, hogy a magyar kormány kitart nyári álláspontja mellett:

„Július óta mondjuk, hogy a segítség és a jogállami kérdések összekötése lehetetlen.”

A miniszterelnök ma reggel sem ment el szó nélkül Soros György mellett, aki „szövi, mint pók, a hálót a háttérben„. Jó lenne elérni, hogy semmilyen befolyása ne legyen Európában – közölte az üzletemberrel kapcsolatban Orbán.

Ezután szóba kerültek a hazai járványügyi viszonyok is. A kormányfő szerint jelenleg „két csatatér” van az országban: az egyik a kórházakban, a másik az iskolákban. Előbbinél életeket, utóbbinál munkahelyeket ment a kormány – fejtegette Orbán, aki szerint ugyanis ha a szülő nem tudja bevinni az iskolába a gyerekét, akkor dolgozni sem tud elmenni.

Jelenleg december közepéig van meghirdetve a kijárási tilalom, ezzel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott:

„a kórházakban nem látok biztató jeleket.”

Orbán szerint ki kell tartanunk, és majd decemberben meglátjuk, hogy hova értünk el, de ha fegyelmezettek vagyunk, akkor sikerül megfékezni a járványt. Az adatokról szólva elmondta: azokban nem lát változást, egyre többen vannak kórházban, „hamarosan elérjük a 10 ezer kórházi ágyat”, mégis úgy látja, hogy „az egészségügy állni fogja a sarat”, és bírni fogják a következő 2-3 hétben is.

Az oltási tervvel kapcsolatban úgy fogalmazott: első körben jóval kevesebben kapnak majd oltást, mint amennyi embernek szüksége lenne rá, előbb ugyanis az egészségügyben dolgozók és a veszélyeztetett korúak kerülnek sorra. A miniszterelnök jelezte: a jövő héttől lehet majd regisztrálni az oltásra, levélben és online is.

Hogy mi lesz karácsonykor és szilveszterkor, arra a kérdésre egyelőre Orbán sem tud válaszolni. Mint mondta: „erről 8-10 nap múlva döntünk.”