Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

18 ezer szülő kéri az óvodák és iskolák bezárását, keddtől visszatér az idősek vásárlási sávja

Ez a cikk több mint 4 éves.

Két hete indított petíciót a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért civil közösség az óvodák és iskolák azonnali bezárásáért, mivel álláspontjuk szerint a mostani vírusfertőzöttségi adatok folyamatos emelkedése már csak az intézmények azonnali bezárásával csökkenthető.

Miután a petíciót mára több mint 18 ezren írták alá, a szülői közösség levélben fordult többek közt Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz, illetve az operatív törzshöz és az országgyűlés képviselőihez.

Ebben arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az oktatási intézmények átmeneti zárása megközelítőleg másfél millió gyerek közösségben való mozgását gátolná (egy általános iskolás vagy óvodás gyermek átlagosan hatvan másik szülő gyermekével érintkezik zárt térben 6-8, vagy akár több órán keresztül), ami egy hónap alatt nemcsak a fertőzések számának emelkedését mérsékelné, hanem néhány hét után valós csökkenést is eredményezne. A petíció elindítói külföldi tapasztalatokra és az itthon látott adatokra, illetve az iskolákban, óvodákban tapasztalt helyzetre hivatkozva azonnali zárást kérnek gyermekeik, családjaik, a pedagógusok és minden állampolgár védelmében.

A szülői szervezet arról is beszámol, egyre több jelzés érkezik azzal kapcsolatban, hogy az intézményvezetők nem tájékoztatják a szülőket dolgozóik megbetegedéséről vagy épp a szülők engedik gyermekeiket iskolába/óvodába annak ellenére, hogy a családban koronavírusos személy van.

„Bármennyire igyekszik az intézmény vezetősége minden járványügyi óvintézkedést betartani – amire lehetősége van -, a családok életére, az intézményen kívüli védekezésre, a szülők munkahelyére nincs ráhatása. A mostani vírusfertőzöttségi adatok folyamatos emelkedése már csak az intézmények azonnali bezárásával csökkenthető”

– írják.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján a legfrissebb adatokat közölve elmondta, hogy 431 helyszínen, az általános iskolák mintegy tizenhat százalékában van jelenleg tantermen kívüli digitális munkarend, ezek közül 43 esetben érintett a teljes intézmény. Az óvodák közül 314-ben kellett valamilyen rendkívüli intézkedést bevezetni hétfőre, ez az óvodák mintegy tíz százaléka, és 178 óvodai csoportot érint – ismertette.

A kormány ennek ellenére továbbra is kitart az iskolák és óvodák nyitva tartása mellett: „Küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen őket bezárni” – fogalmazott mai Facebook-videójában Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint múlt héten az oktatási rendszer derekasan állta a próbát, és jók a remények, hogy ez ezen a héten sem változik meg.

Hétfőn megkezdődött az óvónők, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók szűrése, a szociális dolgozókat pedig már pénteken elkezdték tesztelni. Az államtitkár ezzel kapcsolatban közölte: ha egy iskolában fertőzöttet találnak, az eddig alkalmazott tanügyi intézkedéseket, a rendkívüli tanítási szünetet vagy a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetését rendelhetik el.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a miniszterelnök videójára reagálva a következő kérdéseket tette fel: milyen tervei vannak a kormánynak arra az esetre, ha akár egy pozitív, tünetmentes pedagógust is találnak egy intézményben? Ez esetben a diákokat is letesztelik? Mi történik, ha majdnem mindenhol találnak fertőzöttet? Ha ez történik, nem gondolják, hogy be kell zárni az intézményt?

„Elkezdődött a tesztelés, de arról alaposan megfeledkeztek, hogy mi lesz az eljárás, ha ez a helyzet bekövetkezik. Az intézményeknek pontos protokollra lenne szükségük ahhoz, hogy ha bekövetkezik, amiről beszélünk, mi történjék. Nem ártott volna ezt is kidolgozni, közzétenni

közölte a PDSZ.

Hétfő este 7-től lépett életbe a parkolóházak ingyenes éjszakai használatáról szóló, szombaton bejelentett kormányrendelet, ennek értelmében a P+R parkolóházak, a zárt felszíni parkolók és a nem zárt felszíni parkolók díjfizetés nélkül vehetők igénybe éjszakánként. A Fővárosi Önkormányzat nemrég közleményt adott ki, mely szerint a Főpolgármesteri Hivatal III. számú udvarán lévő parkolóhelyeket minden este hét órától reggel fél nyolcig használhatják a Városháza környékén – a 1051-es, 1052-es, 1061-es, 1072-es és 1075-ös irányítószámú körzetekben – lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők.

Emellett az Idősek Tanácsa javaslatára ismét vásárlási idősáv bevezetéséről döntött a kormány, így az idősek hétfőtől péntekig 9 és 11, szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra között védett sávot kapnak. Az új korlátozás a tavaszitól eltérően nem tiltja meg a 65 évnél idősebbeknek a vásárlást más időpontokban, a 65 évnél fiatalabbak viszont nem mehetnek boltba a megadott reggeli-délelőtti sávokban. Az erről szóló rendelet már meg is jelent a mai Magyar Közlönyben, így kedden életbe is lép.

Ezzel kapcsolatban Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, blogger azt írta Facebook-oldalán: önmagában semmi értelme bevezetni a vásárlási idősávot a nyugdíjasoknak, akik egyébként ettől függetlenül bármikor vásárolhatnak. A szakember szerint sokkal célravezetőbb lenne az idősek védelme érdekében, ha vásárlási sávok helyett a boltokban meghatározott számú ember tartózkodhatna egyszerre, illetve fontos lenne a maszkhasználat kötelezővé tétele minél szélesebb körben és a home office elrendelése, ahol csak lehetséges.

Az elmúlt 24 órában meghalt 91 beteg, 3334-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon. 7461 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 627-en vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília tájékoztatása szerint az operatív törzs szerdán értékeli a járványügyi helyzetet. A tisztifőorvos megjegyezte: a legutolsó adatok szerint nagyon magas a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma, ebben kell mielőbbi javulást elérni.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs