Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hiába kért segítséget Dunaújváros 4500 munkahely megvédésében, a kormány sablonválasszal elhajtotta

Ez a cikk több mint 3 éves.

Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere a Facebook oldalán tette közzé a miniszterelnöknek címzett levelét és Gulyás Gergely arra adott „semmitmondó” válaszát.

Pintér úgy fogalmaz, október 22-én régóta nem látott egység alakult Dunaújvárosban. A közgyűlés pártjai és képviselői egyhangúlag szavazták meg azt az 5 pontos javaslatcsomagot, amiben Magyarország kormányának közbenjárását és segítségét kérték a Vasmű dolgozóinak.

Pintér Tamás levelében részletes tájoktatatást adott a városban kialakult helyzetről a miniszterelnöknek.

Megírta, hogy a dolgozók októberben a dolgozók csak két részletben kapták meg a fizetésüket, és egyelőre semmi jele annak, hogy novemberben és decemberben (karácsony előtt) más lenne a helyzet.

Beszámol az önkormányzat gyársegítő intézkedéseiről, miszerint a város vezetése annyiban tudja segíteni a Vasművet, hogy elengedi az iparűzési adót, de önerőből nem képes kihúzni azt a gödörből, mivel míg Dunaújváros éves bevétele 10 milliárd forint körül van, addig a Dunaferré 368 milliárd.

Egyúttal megkérte Orbán Viktort és a kormányt, hogy használja fel oroszországi kapcsolatait és segítsék elő egy új befektető bevonását a céghez, ezzel biztosítva a gyár zavartalan működését, az ott dolgozók egzisztenciális biztonságát.

Levelére Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter adott rövid sablonválaszt:

A kormány 2010 óta mindent megtett és a koronavírus-járvány időszakában is mindent megtesz annak érdekében, hogy munkahelyeket teremtsen az ország valamennyi pontján, így Dunaújvárosban is. Azonban a Dunaferr magántulajdonban álló gazdasági társaság, így működésére és gazdálkodására a kormánynak semmilyen befolyása nincs.

Gulyás Gergelynek abban ugyan igaza van, hogy a kormánynak jelenleg a magáncégek dolgozóinak közvetlen megsegítésére nincs lehetősége, azonban ahhoz, hogy a kormány által hangoztatott járvány alatti munkahelyvédelem megvalósuljon, valós gazdasági tervre lenne most szükség. Csak ebben az esetben 4500 dolgozó állásáról, napi megélhetéséről van szó.

Amint arról mi is beszámoltunk a dunaújvárosi Dunaferr dolgozói immár két hónapja csak részletekben kapják meg a fizetésüket.

A céggel szemben ugyan kedden született egy elmarasztaló ítélet, a Vasas Szakszervezet által, a kollektív szerződésben meghatározott nyári szabadságos bér egy részének csúszása miatt indított perben, azonban ez csak egy a vállalat és a dolgozók közti vitás ügyekből.

Egy újabb per november 12-én elküldött keresetlevelében a szakszervezet ügyvédek útján annak megállapítását kéri a bíróságtól, hogy Jevgenyij Tankilevics kinevezett képviselő jogszerűen gyakorolta-e ezzel a pozícióval járó hatalmát 2020. június 30-i, megbízatás-meghosszabbítása után is, és hogy ilyen minőségben a hatályos magyar jogrend szerint volt-e hatásköre augusztus 14-én egyoldalúan felmondani a kollektív szerződést (DTKSZ) a cégnél.

A Dunaferr dolgozók ügyéről született cikkeink itt olvashatók, a vállalatról és a szakszervezetről Kiss Soma Ábrahám hosszabb riportban is beszámolt. A polgármester Facebook bejegyzése pedig itt:

❌ Semmitmondó válasz érkezett a kormánytól a Vasmű dolgozóinak ❌
✅ Október 22-én régóta nem látott egység alakult…

Közzétette: Pintér Tamás – 2020. november 17., kedd