Október 22-én lett három éves a Mérce. Végtelenül büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország első, közösségi finanszírozásból elindított baloldali portáljaként az elmúlt 3 évben nem csak fenn maradtunk a víz felszínén, de sikerült folyamatosan bővülnünk, fejlődnünk is.

A Mérce számunkra jóval több egy hírportálnál. Közösség. Befogadó, elfogadó, nyitott, színes, elkötelezett – és még hosszan sorolhatnánk, mi milyennek látjuk ezt a közösséget. De inkább szeretnénk megmutatni.

Épp ezért fontos hangsúlyozni: a Mérce nem pusztán azokból az emberekből áll, akik napi szinten dolgoznak a lapon.

Olvasóink, akik fenntartanak minket, éppúgy tagjai ennek a nagy, színes, nyitott és elkötelezett közösségnek, hiszen nélkülük mi sem tudnánk azt és úgy csinálni, amit és ahogyan csinálunk.

És a Mérce még ennél is több: az elmúlt 3 évben több mint 500 olyan szerzőnk volt, aki legalább egy cikkel hozzájárult önkéntesen a munkánkhoz. Néhányan közülük ráadásul rendszeresen, akár havi szinten támogatnak minket írásaikkal. Mindezt teszik ingyen, pusztán azért, mert fontos számukra, hogy a baloldalnak legyen hangja, hogy az általunk kiemelten kezelt értékek megjelenjenek a nyilvánosságban, hogy hangot adjunk olyan témáknak, olyan csoportoknak, akik máshol nem találnak maguknak felületet.

Önkéntes szerzőink nélkül erre nekünk sem lenne lehetőségünk.

Épp ezért nem lehetünk elég hálásak nekik, hiszen nélkülük a Mérce nem lenne olyan sokszínű, mint amilyennek mi szeretjük.

És mivel büszkék vagyunk rá, hogy ennyi nagyszerű ember alkotja a közösségünket, a teljesség igénye nélkül arra kértük néhányukat, hogy írják meg nekünk, ők miért érzik fontosnak, hogy önkéntes munkájukkal, cikkeikkel, ötleteikkel, tanácsaikkal segítsék a munkánkat.

Íme, hogy látják ők a Mércét:

Laczó Ferenc

A Mérce azért kivételesen fontos számomra, mert napról napra bizonyítja, hogy a független újságírás és az értékalapú megközelítés korántsem zárják ki egymást, sőt határozottan képesek lehetnek egymást erősíteni.

E portál napjaink közéletének két alapbaját igyekszik orvosolni: egyrészt a tények feltárásának hiányából következő tudatlanságot és előítéletességet, másrészt a közéleti vitakultúránkat veszélyeztető kiüresedést és az azt jelenleg eluraló cinizmust. Újságírói magától értetődő módon a társadalom és azon belül is a kevesebb hatalommal rendelkezők, nem pedig a politikai és gazdasági elit szolgálatát végzik, a sokszínű véleménycikkek szerzői pedig az értelmiségi felkészültséget gyakorlatias és előremutató gondolkozással párosítják.

Azért van óriási szükségünk rájuk, mert ezek egyike sem magától értetődő manapság.

Kiss Viktor

A Mérce legnagyobb érdeme számomra, hogy immár évek óta létezik nagy olvasottságú baloldali lap Magyarországon. Korábban ugyanis ez nem így volt. Nem mintha ne jelenhettek volna meg bizonyos témák más orgánumokban is. Azonban ezek a sajtótermékek jobbára a liberális hálózatok részei voltak és/vagy egyszerűen „balra zártak” – tehát a rendszerváltás és a globális kapitalizmus radikális bírálatát veszélyesnek, szalonképtelennek és károsnak tekintették. A cél most egyszerűen az, hogy továbbra is legyen egy hely, ahol a rendszerkritika a mérce. Legyen egy hely, ahol nem kell alapvető dolgokat magyarázni, mert már – reményeim szerint – az olvasók jelentős része tisztában van velük.

Valójában azonban sokkal többről is szó van ennél: egy egyedülálló kísérlet sorsa a tét a hazai nyilvánosságban. Sokszor érzem úgy, hogy akik ezt a portált készítik, tulajdonképpen nem is újságírók és szerkesztők, hanem akrobaták, akik egy igen vékony kötélen egyensúlyoznak. Nem csak annyiban, hogy a társadalom legnagyobb része számára teljesen ismeretlen témákról és elméletekről kívánnak írni úgy, hogy mégis százezrek olvassák a cikkeket. Nem csak azért, mert megpróbálják kinevelni a rendszerkritikai oldal saját népszerű értelmiségijeit, „celebjeit”, ismert arcait, de közben eredeti, komoly és magas minőségű szövegeket jelentetni meg.

Talán mindezeknél is nehezebb teljesíteniük azt a vállalásukat, hogy eljuttassák az emberekhez napjaink minden bizonnyal legfontosabb üzenetét: ha tényleg egy jobb Magyarországon és egy másmilyen világban szeretnénk élni, akkor önmagában nem elégedhetünk meg Orbán Viktor rendszerének bírálatával. A tőkés rendszer működésének és globális viszonyainak alapos és könyörtelen kritikájára is szükségünk van. Azt gondolom, hogy ennek a nézőpontnak az alkalmazása az ellenzékkel kapcsolatban éppen úgy, mint az egyre brutálisabb kormányzati beavatkozások kapcsán a Mérce igazi értéke, ebben gyökerezik a lap szellemi és emberi közösségteremtő ereje és sajátos politikai pozíciója egyaránt. Mi, akik ismerjük a hazai viszonyokat, nagyon jól tudjuk, milyen nehéz következetesen és megalkuvás nélkül képviseli ezt az alapállást. Nem is biztos, hogy a napi munka során ez minden esetben tökéletesen sikerült. De a Mérce heroikus erőfeszítéseit látva egy valamit kétségtelenül megtanultunk az elmúlt évek közéleti taposómalmában: mégpedig, hogy mi „rendszerkritikusok” egymáson kívül senki másra nem számíthatunk.

Kőszeg Ferenc

Egy az ötszázból

Dobsi Viktória azt írta, az elmúlt három évben több mint 500 szerző bízta az írásait a Mércére. Örülök neki, hogy én is közéjük tartozom: számos írásom jelent meg a portálon.  Néhány évvel ezelőtt Jámbor András megbeszélést szervezett, erre engem is meghívtak. Az egyik kérdés az volt, ki vállalja, hogy a neve rendszeres szerzőként szerepeljen a lapon. Azt válaszoltam, továbbra is szívesen írok a Mércének, de nem vagyok Mérce-szerző. Azért nem, mert nem tudom, hogy baloldalinak tekintsem-e magam. Biztos csak abban vagyok, hogy nem vagyok jobboldali. De a kapitalizmus kérdésében csak a közhelyet tudom ismételni: a kapitalizmusnak számos árnyoldala, de jobbat még nem találtak ki. Minden eddigi kísérlet a kapitalizmus leváltására szörnyűségekhez vezetett. E színvallás ellenére a cikkeim továbbra is megjelentek a Mércén, a szerkesztőkkel levelezve vagy találkozva sosem éreztem magam idegennek. Ebben a tolerancia jelét láttam, és nagyra értékeltem. Az is nagyszerű dolog, hogy a Mércének sikerül az olvasóiból megélnie. Egykori lapszerkesztőként azt tapasztaltam, hogy ez reménytelen törekvés – a Mércének mégis sikerül. Sőt érzésem szerint a Mérce befolyása növekszik. Ebben fontos szerepe van annak, hogy társadalmi eseményekről élőben közvetít. Szóval: hajrá Mérce.

Kapelner Zsolt

Hogy a magyar közbeszédet és nyilvánosságot még nem borította el teljes mértékben a legsűrűbb szellemi homály, az jelentős részben a Mérce érdeme. Engem először a Mércéhez – öt évvel ezelőtt még Kettős Mérce – az vonzott, amit nem tudok másként leírni, mint gondolati, erkölcsi, és politikai tartás: gerinc. Ezt a tulajdonságát a mai napig megtartotta. Ez a tartás a Mérce számára – ellentétben sok más magyarországi médiummal, műhellyel, közösséggel szemben – soha nem üres szólamokhoz és jelszavakhoz vagy politikai szereplőkhöz való elvtelen lojalitást jelentett, sem elvakult és kicsinyes dogmatizmust, de nyitottságot és képességet annak a lehető legkomolyabb végig gondolására, hogy mi következik alapvető elköteleződéseinkből. Egyetértettem mindig azokkal az elvi vagy politikai következtetésekkel, amelyekre a Mérce szerkesztői és szerzői – szerzőtársaim – jutottak? Nem. De a szellemi és politikai integritást, amelyről a Mérce mint médium és közösség tanúságot tett és tesz, nem lehet túlbecsülni. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem manapság egyre könnyebben lesz elegem a magyar újságírás, általában a magyar nyilvánosság szereplői körében oly gyakori erőltetett szellemességéből, a mindent tudó bennfentesség hamis pózaiból, a „megmondóemberek” nagyképűségéből, üres odamondásaikból. A Mérce ezzel szemben számomra arról tesz tanúbizonyságot – még ha nem is értek egyet mindennel, amit itt olvasok –, hogy lehet a világról úgy írni és gondolkodni, hogy komolyan vesszük, hogy amit gondolunk, mondunk és teszünk, ahogyan más emberekhez, honfitársainkhoz, embertársainkhoz viszonyulunk, az számít, annak tétje van.

Szalai Erzsébet

A Mércéről

Az alterglobalizációs mozgalmak hanyatlását követően a 2000-es évek első évtizedének közepe táján hazánkban is vákuum keletkezett az alternatív és civil baloldalon. Erre az üres helyre tört be 2006 környékén a szélsőjobboldal, tematizálva mindazon belső problémákat, amelyeknek korábban sem a politikai baloldal, sem a hazai alterglob mozgalmak nem tudtak vagy akartak hangot adni. Voltak azonban olyan fiatal emberek, akik ebbe a helyzetbe nem akartak belenyugodni, és elkezdtek azon munkálkodni, hogy létrehozzák az alternatív és civil baloldal, vagyis az újbaloldal új intézményeit. Ezen próbálkozások sorában született meg a Kettős Mérce, majd három éve a blog korábbi apparátusát és hatókörét kibővítve a Mérce. Azon kevés orgánumok egyike, amelyek vállaltan az elesettek és kizsákmányoltak szemével tekintenek a világra. Emellett kizárólagos közösségi finanszírozása révén azokhoz is szól, akik a lapban szereplő információkért és elemzésekért nem tudnának fizetni. A Mérce keményen rendszerkritikus, de semmi hajlama a dogmatizmusra: az újbaloldal minden irányzata szóhoz jut benne, igen gyakran egymással vitázva. A lap szemlélete egyszerre globális és lokális: egyfelől a helyi problémákat globális összefüggéseikbe ágyazza, másfelől megvilágítja a globális szinten jelentkező társadalmi-gazdasági, sőt kulturális feszültségek helyi mozzanatait is. Mindemellett kifejezési lehetőséget nyújt a legkülönfélébb alulról szerveződő progresszív mozgalmaknak, mozgalomcsíráknak is – mintegy hidat teremtve közöttük.

A Mérce nélkül ma nem létezhetne színvonalas, de egyben közérthető kapitalizmuskritika, és nem létezhetnének azok a civil kezdeményezések sem, melyek a represszió ellenére a föld alól is előbújnak.

Egyediségét és sokszínűségét az adja, hogy vállaltan „amatőr” maradt – mégpedig a szó legjobb értelmében. Nincs benne semmi művi és mesterkélt. Szubjektív megjegyzés: amióta van, és írhatok bele, már nem érzem magam közéleti értelemben annyira egyedül, mint a rendszerváltás utáni első két évtizedben.

Szűcs Zoltán Gábor

A Mérce a magyar nyilvánosság kevés lelkesítő sikertörténeteinek egyike. A semmiből, látszólag nem is népszerű ügyek iránt elkötelezetten, fantasztikus lelkesedéssel, fáradhatatlanul dolgoztak meg azért, hogy mára megkerülhetetlen fórummá váljanak. Példát mutattak arra, hogy mi lehet az elkötelezett, de saját lábain megálló újságcsinálás útja. Ez az az út, amin ma a Telex vagy a Jelen is járnak, a Válasz vagy a Magyar Hang is. Mindez számomra elég lenne hozzá, hogy a szívembe zárjam őket, de ráadásul a Mérce szerzői az együttérzés, a jóakarat, a világ jobbításának vágya, az elnyomottak és elhallgatottak melletti kiállás parancsait mindig kompromisszumkészség nélkül követik. Van emellett politikájuk is, ami tőlem ugyan, liberálisként, távolabb áll, de politikai kiállásuk őszintesége mindig is tiszteletet ébresztett bennem és különösen hálás vagyok, hogy a nézetkülönbségeink ellenére időről időre gondolataimat megoszthattam a Mérce olvasóival.

Fehér Renátó

Miért írok a Mércére fontos a Mérce?

Mert az eljövendő másik Magyarország nem a légüres térben, s nem légvárnak épül. Az eljövendő másik Magyarország épül már abban a korszakos és folyamatos jelenben is, amelyben épp ide és épp ezek a sorok születnek. Az eljövendő másik Magyarország részben olyan is lehet majd, amilyenek ezek az épp ideszülető sorok. Ha ezek az itteni sorok fölényesek, nárcisztikusak, erőszakosak és öngyarmatosítóak lesznek, akkor általuk csak a tegnapi és mai retrográd Magyarország konzerválódik, és a másik Magyarország sohasem jön el.

A Mérce viszont elveit és eszközeit tekintve is rendszerkritikus és nem rendszerkonform, ekként tehát az eljövendő másik Magyarországnak a fóruma. A Mérce nem gyökértelen, van hagyománya: a másik Magyarország iránti igézetben például Bibó Istvánnal, Kéthly Annával, Solt Ottiliával és Szalai Pállal osztozik. A Mérce fókusza a számozott utcákra és a globális folyamatokra egyként és egyszerre esik, miközben Kelet-Közép-Európában van otthon.

A Mérce olvasóterem és agora. A történeti&elméleti pallérozódás és a mozgalmi aprómunka, nem pedig a diszkreditálgató-szektás kiszorítósdi és a rutinból elháborgó impulzus-ellenzékieskedés terepe. A Mérce tud róla és cipeli a súlyát annak, hogy a tegnapi és a mai Magyarországot – az ideszülető sorok előtt, fölött, alatt, mellett, közben és után – a derű, az elszánt lelkesedés, a bátor tisztánlátás és a cselekvő szolidaritás lesz képes leváltani.

Fogják bekötve kinyomtatni majd a Mércét, mint az eljövendő másik Magyarországnak az egyik előzményét és előtörténetét?

Dés Fanni

Azért tartom fontosnak a Mércét, mert teret ad társadalomkritikai gondolatoknak, amik máshogy nem tudnának eljutni ilyen széles nyilvánosság elé. Hogy a legkézenfekvőbb példát említsem, négy éve még az volt a furcsa, ha a médiumok – azok, akik amúgy elviekben elítélik a nők ellen elkövetett erőszakot – a nőgyilkosságokat nem szerelemféltésként címkézték, míg most már azon háborodunk fel, ha egy-egy helyen a nőgyilkosságokról szóló cikkek ezzel a címmel jelennek meg. Azt gondolom, hogy ezekben a folyamatokban a Mércének fontos szerepe van.

Czékmán Bendegúz

2018 nyarán egy gyakornoki program keretében kapcsolódtam be a Mércén folyó munkába. Éppen csak érettségizett, szakmai tapasztalattal nem rendelkező, de az újságírás iránt régóta érdeklődő fiatalként óriási megtisztelés volt, hogy részesévé válhattam egy olyan közösségnek, mint amilyen a Mércéé. Ugyanis a Mérce körül egy valódi közösség szerveződött az elmúlt években. Egy közösség, amely nap mint nap erőn felül dolgozik azon, hogy az olyan baloldali értékek, mint az egyenlőség, a szolidaritás és a társadalmi igazságosság a mainál nagyobb szerepet kapjanak a magyar közbeszédben. Egy közösség, amelynek fontosabbak a saját elvei, mint a népszerűség. Egy közösség, ahol azok is otthonra lelhetnek, akik már nem tudják a magukénak érezni a magyar nyilvánosság egyre kiüresedettebb, nemritkán frusztráló témaköreit, beszédmódját és szokásos konklúzióit. Egy közösség, amely mer mást gondolni, egy közösség, amely mer máshogy működni, mint ahogy azt már megszoktuk.

Néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy lesz egy olyan közösség az életemben, ahol arról és úgy írhatok, ahogy valójában szeretnék. Ahol hosszan (néha talán túl hosszan) fejthetem ki a véleményemet olyan témákról, mint a Párizsi Kommün, a gyarmatosítás, az amerikai politika, vagy éppen franciaországi gyárbezárások. Ahol olyan izgalmas eseményekben vehetek részt mint az 2019-es európai parlamenti vagy éppen a 2020-as amerikai elnökválasztás percről percre közvetítése. Ahol folyamatosan új dolgokban próbálhatom ki magam és olyan témákba áshatom bele magam, amelyekre máshol nem lenne lehetőségem.

A Mérce azon kevés sajtóorgánumok egyike Magyarországon, ahol a kattintásszámnál fontosabb az, hogy a  megjelenő anyagok új távlatokat nyissanak, máshol nem megjelenő nézőpontokat mutassanak be, és hangot adjanak azoknak, akikről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Ezért tartom kiemelten fontosnak, hogy az elkövetkezendő években is legyen Mérce, hiszen nélküle sokkal szegényebb lenne a magyar nyilvánosság.

Pogátsa Zoltán

Középosztály nélkül nincs demokrácia. Újraelosztás nélkül nincs középosztály. Baloldal nélkül nincs újraelosztás. A Mérce nélkül nem lesz baloldal.

Schultz Nóra

A mozgalom nélküli baloldali mozgalmi lap szerepe nem túl hálás, hiszen kitett a nyilvánosság túltolt szocializmus-szkeptikusságának, de a „valódi magyar baloldalon” belülről érkező kritikák talán még hevesebbek tudnak lenni. Mégis számos és sokak által méltatott értékei mellett a Mérce nekem ebben a minőségében jelenti a legtöbbet. Tizenhat évesen jött le az első írásom a Kettős Mérce blogon és az elmúlt 8 évben a Mérce informálisan és nyilvánosan, elvtársias kritikában és támogatásban lehetővé tette és meghatározta a mozgalmi szocializációm. A mércésekre számíthat mindenki és minden kezdeményezés, amikor a politikai-gazdasági rend kárvallottjaiért áll ki, ebben a támogatói kampányban pedig lehetőségünk van legalább részben viszonozni ezt az elköteleződést.

Meghalt a baloldal, éljen a baloldal: a helyzet nem egyszerű, de az alázatos munka, ami létrehozta és működteti a Mércét, reményt ad, hogy még ma is lehetséges rendszerkritikus intézményeket felépíteni.

Kováts Eszter

Nagyon sok mindent bírok a Mércében. Például, hogy nem nyugat-európai baloldali trendeket másol, hanem abból indul ki, ami Kelet-Közép-Európában és Magyarországon fontos; olyan témákat és szempontokat hoz be, amelyek a magyarországi megmaradt független médiában nem, vagy alig jelennek meg – de amelyek magyarok aggodalmait, mindennapi problémáit jelentik. A Mérce tematizálja, megvilágítja, közérthetően értelmezi ezeket, a gondoskodási válságtól az Airbnb-ig, a szakszervezetek erőfeszítéseitől az önkormányzati választások óta eltelt egy év ellenzéki teljesítményének kritikus értékeléséig. Reményt adnak a Mérce együttműködései is más rendszerkritikusabb platformokkal, mint az Új Egyenlőség vagy a Partizán. Nagyon sokat tanulok a Mércén megjelenő írásokból, és elképesztő megtiszteltetés nekem, hogy írhatok ide, és a közösség tagjának tudhatom magam.

Szijártó Imre

A Mérce talán a legjelentősebb magyar nyelvű kritikai szemléletű médium.  Ez többek között azt jelenti, hogy véleményrovatában teret ad nem csupán a helyi hatalmasok erkölcsi vagy kompetenciaalapú (egyébként sokszor jogos) kritikájának, hanem a helyi és regionális jelenségeket egy globális rendszer megnyilatkozásainak tekintő rendszerkritikának is. A Mérce a tényekről való hiteles tudósítás mellett nem rejti véka alá világnézeti és értékrendbeli alapvetéseit sem, ami csak növeli hitelességét, hiszen a Mérce szerzői „nem árulnak zsákbamacskát”, mert tisztában vannak vele, hogy az ideológiamentesség felszíne alatt szinte mindig ideológia található. A Mérce nem operál a késő-modern (helytelenül posztmodern) médiára és populáris kultúrára oly jellemző cinizmussal, gúnnyal és elnyomó iróniával. Ellenkezőleg, a Mérce szerzői mernek tagadni és állítani. Tagadni a premisszákat, melyeken a létező társadalom ideológiai felépítménye nyugszik, és állítani egy szabadabb és egyenlőbb világ lehetségességét és kívánatosságát.

Kis Miklós

A Mérce igazi baloldali, az igazságtalanságokra érzékeny, az elnyomottakért kiálló újság. Természetes, hogy segítem az újságot a munkámmal, amikor időm engedi. Ráadásul a Mérce komoly elérhetőséget, nyilvánosságot is képes biztosítani a gondolatoknak, aminek nyilván minden szerző örül, így én is.

Scheiring Gábor

Egy végtelenül cinikus és kiábrándító korban a Mérce néhány év alatt Magyarország egyik legfontosabb baloldali online lapjává vált. A legjobb hagyományokat követve a Mérce azzal lóg ki a sorból, hogy épít: nyelvet, kultúrát, világot ácsol a baloldalnak. Ehhez a közös építkezéshez teszem hozzá a magam kis építőköveit időről időre.

Köszönjük önkéntes szerzőink munkáját, és reméljük, még sokáig dolgozhatunk együtt egy igazságosabb Magyarországért!