Nem jelent meg már hosszú hetek óta olyan közvélemény-kutatás Bolíviában, amely ne a baloldal magabiztos fölényét mutatná a most vasárnapra kiírt – idén már háromszor elhalasztott – elnökválasztásokon.
A tavaly november a hadsereg közbelépésével elüldözött Evo Morales mozgalmának jelöltje, Luis Arce nagy eséllyel már az első fordulóban győzhet, minden jel szerint a puccsisták már csak egy második puccsal őrizhetik meg hatalmukat.
A Mércén utoljára augusztus közepén írtam a bolíviai fejleményekről, akkor a dolgozói szakszervezetekből, őshonos mozgalmakból és a vidéki lakosságból álló tömeges felkelés egy hónapra képes volt megbénítani szinte az egész országot, miután a tavaly novemberben hatalomra kerülő jobboldal harmadjára halasztotta el az elnökválasztások időpontját.
Az elnökválasztásokat azután kellett megismételni, hogy tavaly októberben az országot 2006 óta irányító Evo Morales negyedszerre is megnyerte az elnökválasztást, ám neoliberális és szélsőjobboldali ellenfelei nem fogadták el az eredményt, és csalással vádolták meg a szocialista elnököt. Ezeknek a vádaknak adott hitelt az USA által finanszírozott Amerikai Államok Szervezete (OAS), amely egy gyorsjelentésében szintén rendszerszintű csalásokat mutatott ki. Később több egymástól független szakértői elemzés is (pl. itt, itt és itt) rámutatott a vádak megalapozatlanságára, ám a hadsereg és a szélsőjobbos milíciák által hamar eltérített tüntetések száműzetésre kényszerítették az őshonos vidéki parasztvezetőből lett elnököt.
Helyébe egy viszonylag ismeretlen, jobboldali szenátor, Jeanine Áñez lépett ideiglenes elnökként. Áñez abban reménykedett, hogy ideiglenes elnöksége alatt sikerül egy későbbi elnökválasztáshoz elegendő népszerűségre szert tennie, ám egy éves kormányzása még a kezdetben is közepes támogatottságát is ledolgozta, így miután rendre egy számjegyű eredményeket produkált a felmérésekben, végül szeptemberben be is jelentette, hogy visszalép a megmérettetéstől.
Visszalépésével a versenyben maradt két jobboldali jelölt esélyeit növelte, ám az elmúlt hetekben készült közvélemény-kutatásokban mégis a Mozgalom a Szocializmusért (Movimiento al Socialismo, MAS) színeiben induló Arce előnyének növekedését mutatják.
New Bolivia poll shows that the Movement Towards Socialism is just 0.9% away from a first round victory. pic.twitter.com/bKSv2KSdkl
— Kawsachun News (@KawsachunNews) October 12, 2020
Ha figyelembe vesszük, hogy a MAS támogatottsága épp azokban a vidéki körzetekben a legmagasabb, ahová a kutatások a legkevésbé érnek el, akkor nem kizárt, hogy Arce már az első fordulóban győzhet – ehhez ugyanis meg kell szereznie a szavazatok több mint 40 százalékát és 10 százalékponttal kell előznie a második legerősebb jelöltet.
Jelen pillanatban tehát minden jel arra utal, hogy az Evo korábbi kabinetjeiben gazdaságpolitikusként tevékenykedő Arce kb. ugyanolyan eredményt hozhat, mint tavaly októberben Morales.
A második legerősebb jelölt az a Carlos Mesa, aki korábban két évig, 2003 és 2005 között már vezette a dél-amerikai országot, ám a bolíviai földgázkészletek IMF nyomásra történő privatizációja miatt kirobbant tüntetéshullám lemondásra kényszerítette. Mesa jelenleg is ugyanezzel a jobboldali, neoliberális programmal indul, privatizálná az ország közjavait és visszavágná azokat a jóléti programokat, amelyek bolíviaiak millióit emelték ki a szegénységből Morales elnöksége alatt.
Bár visszalépése után Jeanine Áñez is Mesa támogatására hívta fel az embereket, az ideiglenes elnök országlásának eddigi mérlege inkább csak rosszat tett az egykori elnök győzelmi esélyeinek. Áñez maga is szeretettel beszél a privatizációról, választások által nem jóváhagyott mandátumát is ezek belengetésével kezdte, szeptember végén pedig több minisztere is lemondott, tiltakozásképp az állami áramszolgáltató, az ELFEC magánosítása ellen.
A konzervatív politikus a szociálpolitika területén sem teljesített túl jól, egy friss jelentés szerint kormányzásának 300 napja alatt hozzávetőleg egymillió új szegény jelent meg az országban.
Az ideiglenes elnökasszony nevéhez még a politikai ellenfeleinek tömeges bebörtönzése, újságírók megfélemlítése és legalább 31 ember karhatalom általi halála is köthető – ez utóbbi visszaélések híre egyébként a Moralesszel csöppet sem szimpatizáló New York Times és Washington Post füléig is eljutott.
A harmadik legerősebb jelölt a bolíviai és latin-amerikai ultrakonzervatív és rasszista szélsőjobb vezéralakja, Luis Fernando Camacho, aki korábban egy amerikai hátszéllel működő nyíltan fasiszta, szeparatista milícia, az Unión Juvenil Cruceñista vezetője volt. Bár a szervezet maga több évtizedes múltra tekint vissza, fénykorát Morales elnöksége alatt élte, amikor a multinacionális, főként amerikai nagyvállalatok üzleti érdekeibe belegázoló elnök munkáját próbálta akadályozni Santa Cruz tartomány elszakadását szorgalmazva. A multimilliomos Camacho támogatottsága főként ebből a tartományból származik.
Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az egyik vezető jobboldali napilap, az El Deber néhány napja vezércikkének címében emelte ki: a MAS egy lépésre van attól, hogy visszatérjen a hatalomba.
Augusztusi beszámolómat úgy fejeztem be, hogy minden jel szerint csak egy újabb puccs az, ami meg tudná akadályozni, hogy az igen aktív és erős bolíviai népi mozgalmak újra visszaröpítsék pártjukat a hatalomba. És vannak jelek, amelyek arra engednek következtetni, egy ilyen második puccs nem kizárt. A kormányzat például a választás utáni 48 órára megtiltotta a nyilvános gyülekezést, amit a MAS környékén sokan egy esetleges puccs előkészítésének tartanak.
Az elmúlt hetekben sem szűnő szélsőjobboldali milíciák által elkövetett erőszakos cselekmények szintén azt mutatják, van még energia azokban a politikai erőkben, amelyek egy éve végrehajtották a Morales elleni puccsot.
A másik oldalon viszont ott van az elmúlt egy év katasztrofális kormányzása, a folyamatos széthúzás és rivalizálás a jobboldalon belül, Áñez látványos mélyrepülése – ezek a tények nem egy Latin-Amerikából erősen ismert puccs mintázatát adják ki.
Ha a bolíviai események mellé vesszük Venezuelát, ahol Nicolás Maduro népszerűtlen és elnyomó uralmát nem sikerült megdönteni, akkor azt látjuk, hogy a térségben megkérdőjelezhetetlen hegemóniájú USA ellenőrzése a régióban meggyengült. Ennek oka lehet a Trump kormányzat képtelensége arra, hogy a kormányzás bármely területén következetes, összefüggő agendát vigyen, illetve az is, hogy Washington figyelme más kihívásokra terelődött, az örökös Közel-Kelet mellett elsősorban a nagy riválisra, Kínára. Ha figyelembe vesszük az egyesült államokbeli elnökválasztás közelségét is, akkor jó esély látszik arra, hogy a bolíviai jobboldali puccs egy év után szép csendben kimúljon.
De elkiabálni azért nem érdemes…
