Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sérti az uniós jogot a Lex CEU, Soros szerint az egyetem nem tér vissza Magyarországra

Frissítés (2), 18:42: Reagált az Európai Bíróság kedden napvilágot látott ítéletére Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítvány alapító-elnöke -írja az Euronews. Soros leszögezte: a jelenlegi magyarországi jogszabályi környezet nem összeegyeztethető az akadémiai szabdsággal, így a CEU sem tér vissza Magyarországra.

„Az Európai Bíróság döntése az Európai Unió alapértékeinek győzelmét jelenti. Az ítélet azonban a CEU számára túl későn született meg. Nem térhetünk vissza Magyarországra, mert a jelenleg hatályos törvények nem összeegyeztethetők az akadémiai szabadsággal. A magyar kormány továbbra is lábbal tapossa az uniós jogot, ennek legutóbbi áldozata a világhírű Színház- és Filmművészeti Egyetem is. Az Unióban jelenleg vita folyik azzal kapcsolatban, hogy hogyan ossza el központi forrásait jogállamisági feltételek szerint. Felhívom az EU-t, hogy Magyarországgal tegye meg ezt először”

– írja Soros.

Frissítés (1), 17:53: A CEU rektora, Michael Ignatieff kedden egy sajtótájékoztatón arról számolt be: mivel a bírósági döntés lehetőséget biztosít arra, hogy a Budapesten működő kampusz továbbra is Magyarország felsőoktatásának fontos része maradjon, ezért a fővárosi épületben új egyetemi intézetet nyitnak. Az új tagintézmény neve CEU Demokrácia Intézet lesz, demokráciakutatással foglalkoznak majd, valamint továbbviszik az egyetem bizonyos programjait, például a Bibó István Szabadegyetem munkáját. Emellett sok tervük van még Budapesten, szeretnék fenntartani és erősíteni az együttműködést a magyar felsőoktatás résztvevőivel, illetve lehetséges, hogy bővítik majd az itthoni képzési palettájukat. (444)

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint az Európai Bíróság a döntés során kettős mércét alkalmazott, amellyel a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozta a magyar egyetemeknél:

Elfogadhatatlannak tartjuk a kettős mércét.

Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a Soros-egyetemet előnyösebb…

Közzétette: Fidesz – 2020. október 6., kedd

Korábban írtuk:

Kimondta az Európai Bíróság: sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása (azaz az ún. Lex CEU), ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni, írja a HVG. Az említett jogszabály-módosítás Magyarországon mindössze a CEU-t érintette.

A 2017-ben hozott törvénymódosítás szerint a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek több, különleges feltételnek is meg kell felelniük, például az Unión kívüli intézmények csak akkor adhatják ki az anyaország diplomáját, ha a másik országban is létrehoznak egy kampuszt. A törvénymódosításban foglaltak teljesítésére végül plusz egy évet kaptak az egyetemek, ám a CEU a sok huzavona és a bizonytalanság után 2018 végén úgy döntött: a 2019-es tanévet már Bécsben kezdik el.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, az Európai Bíróságra 2018. februárjában érkezett meg az a kereset,  melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Ez az eljárás zárult le a mai napon, amely kimondja:

  • a Lex CEU sérti a a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében kötött, a Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Egyezményt,
  • sérti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának az elveit, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelvet,
  • a kifogásolt rendelkezések a tudományos élet szabadságára, az oktatási intézmény alapításához való jogra, továbbá a vállalkozás szabadságára vonatkozó EU-s rendelkezésekkel is ellentétesek.

A döntés értelmében a vitatott részeket a parlamentnek hatályon kívül kell helyeznie. Az ítélet teljes szövege itt olvasható.

A Demokratikus Koalíció nevében Rónai Sándor EP-képviselő reagált, szerinte a tanuláshoz és a tudományis kutatáshoz való jog minden európai állampolgár joga:

Európa döntött – Orbánék uniós kötelezettséget szegtek a lex CEU-val

Ma reggel az Európai Bíróság helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak, és kimondta: az uniós joggal összeegyeztethetetlen a magyar felsőoktatási törvény „lex CEU”-ként elhíresült 2017-es módosítása, hiszen ez a módosítás alkalmas arra, hogy veszélyeztesse az egyetem magyarországi tudományos tevékenységét és a kutatásvégzést. Ha tehát Orbánék nem hajlandóak változtatni a törvényen, annak az uniós jog szerint pénzbüntetés lehet a vége.

Mi, európai magyarok üdvözöljük az Európai Bíróság döntését, hiszen úgy gondoljuk, hogy a tanuláshoz és a tudományos kutatáshoz való jog minden európai állampolgár alapjoga! Egyben figyelmeztetjük Orbánékat: nincs jobb- és baloldali tudomány, csak független tudomány van, ami kritikus, progresszív, és a tényeken alapszik! Ha ők ezt képtelenek elfogadni, akkor nem az egyetemeket kell elzavarni, hanem a kormányt!

Dontáh Anna, a Momentum EP-képviselője szerint Európa már nem nézheti tétlenül „a Fidesz-kormány belföldi bosszú-hadjáratát:

DÖNTÖTT AZ EU BÍRÓSÁGA: JOGSÉRTŐEN ÜLDÖZTE EL A FIDESZ A CEU-T!

Az Európai Unió Bírósága mai döntésében egyértelművé…

Közzétette: Donáth Anna – 2020. október 6., kedd

Az MSZP nevében pedig Hiller István, az Országgyűlés alelnöke szólalt fel közleményben, jelezve, hogy az ellenzéki összefogás több tagjával 2022-ben azon dolgoznak majd, hogy az egyetemeken újra biztosítva legyen a kutatás és az oktatás szabadsága:

A lex CEU ügyében hozott európai bírósági döntés is azt bizonyítja: helyre kell állítani a jogállamot Magyarországon!

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy Magyarországon nincs jogállam: az Európai Bíróság elítélte a Fidesz-kormány tevékenységét a „lex CEU” miatt.

A Magyar Szocialista Párt korábban is több alkalommal rögzítette, hogy az egyetemek elleni támadások, és a Közép-Európai Egyetem elüldözése felbecsülhetetlen károkat okozott Magyarországnak, az Európai Bíróság most kimondta, hogy sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltakat, illetve a WTO szolgáltatások szabadságáról szóló általános egyezményét is.

Az egyetemekhez telepített kancellári rendszerrel, a pénzügyi megszorításokkal a Fidesz-rezsim az egyetemi önállóságot korlátozta. Az állami egyetemek magánkézbe adása alapítványként és majd a fideszes kuratóriumi tagoknak az egyetemi autonómia fölé rendelése mind olyan döntés, amely az egész magyar értelmiséget létében veszélyezteti és a független, a kormánynak közvetlenül alá nem rendelt intézmények elleni háború részei. Ennek kirívó, de nem egyedi példája a CEU elüldözése, de ide sorolható a Színház és Filmművészeti Egyetem sorsa, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek leválasztása, az 1956-os Intézet megszüntetése.

Az MSZP szociáldemokrata pártként elkötelezett amellett, hogy 2022-ben a kormányváltó szövetség többi tagjával közösen helyreállítsa a jogállamot, a demokráciát, és a szabadságjogokat. Azt akarjuk, hogy a politikai és ideológiai okokból kiszolgáltatott helyzetbe került egyetemek legyenek újra állami fenntartásúak, és minden egyetemen biztosítva legyen a kutatás és az oktatás szabadsága. Ezzel együtt radikálisan növelni kívánjuk a felsőoktatáshoz való hozzáférést!

Címlapkép: MTI/CEU/Alexander Chitsazan