A Központi Statisztikai Hivatal szeptember 30-án, szerdán tette közzé a 2020. első hat hónapjára vonatkozó kereseti adatokat, amikre szokás szerint rögtön meg is érkeztek a kormányzati kommentárok, miszerint a statisztikák szerint minden a legnagyobb rendben, hisz töretlenül emelkednek az egyébként is magas bérek.

A hivatkozott adatokat az MTI elemzése szerint  következők:

„júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó átlagkereset 376 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.”

A Magyar Távirati Iroda hírei szerint Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 Aktuális csatornán reggel értékelte az adatokat, miszerint

„a bérnövekedés mögött egyrészt kormányzati intézkedések állnak, hiszen a minimálbér, illetve a garantált bérminimum megállapításakor a 8 százalékos alku garantálja a növekedést, ez elsősorban a közszférát, az állami vállalatokat érinti. A versenyszférában a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján ezek az eredmények tarthatók, illetve az is látható, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése következtében esetenként nagyobb mértékű fejlesztést is tudtak produkálni”.

Ezek szerint tehát Magyarország népe még a válság alatt is egyre jobban és jobban élt, azonban ha benézünk az ezen a linken található adattáblákba – és mögéjük – már messze nem ilyen megnyugtató a kép amit látunk.

Egyrészt ott van a módszertani kérdés, ami miatt sokan nem kerülnek bele a mintába. Ahhoz ugyanis, hogy egy dolgozó adatai bekerüljenek a mintába, több kritériumnak kell megfelelnie:

• teljes munkaidőben állnak alkalmazásban,
• legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál,
• vagy költségvetési intézményeknél,
• vagy foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.

Ami nem mást jelent, mint hogy a statisztikában nem szerepel a társadalom egy jelentős része, a részfoglalkoztatottak, rengeteg, kis- és középvállalkozásnál dolgozó ember, az egyéni vállalkozók (köztük rengeteg KATA-s kényszervállalkozó), és természetesen a feketén foglalkoztatottak (akiket persze nehéz is lenne számontartani a KSH eszközeivel).

Másrészt – ahogy azt már korábban részletesen kifejtettük, és már számos, az aktuális átlagkereseteket elemző cikkünkben is hivatkoztuk – az átlag, legalábbis a legtöbb esetben, és a magyarországi gazdaság- és társadalomszerkezetben biztosan nem egy jó mutató, hogy a társadalom jövedelmeit vizsgáljuk.

Az átlagot ugyanis nagyban torzítják a kiugró keresetek, a mi esetünkben jellemzően kisszámú, de annál magasabb csúcskereset – így jóval tisztább képet kaphatnánk a jövedelmi viszonyokról, amennyiben a mediánkeresetről lenne információnk. Ez azt mutatná meg, hogy ha az összes vizsgált keresetet egymás mögé raknánk, milyen érték lenne középen – ilyen adatot azonban a KSH nem közöl.

Ahogy az is sokat segítene, ha a hivatal kimutatása jövedelmi decilisekre, vagyis tizedekre lenne lebontva, ami azt jelentené, hogy a magyar társadalmat (vagy jelen esetünkben a vizsgálat tárgyát képező keresőket) a vizsgált csoport egy-egy tizedét reprezentáló csoportokra bontanánk, melyek a fizetési csoportok szerint oszlanának meg.

Ilyen adat sem áll rendelkezésünkre jelen kimutatásban – azonban az eltérésekre vonatkozóan végezhetünk egy távoli becslést a háztartások jövedelmi decilisei közötti eltérések alapján. Ebből az derül ki, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb átlagos jövedelmű tizedek egy főre jutó éves keresetei között jó tizennégyszeres az eltérés, ráadásul minél magasabb jövedelmi decilisbe tartozik valaki, annál nagyobb arányban szerzi jövedelmét vállalkozásból vagy a tőkés rendszer által lehetővé tett pénzügyi spekulációból.

Utóbbiak ráadásul a legfelső egy-két százalékra még inkább extrém módon jellemzők, így noha az adattáblán külön jelenítik meg a vállalkozásból származó jövedelmet, és látszik is, hogy a felső tized kiugróan sok jövedelemhez jut ily módon, még mindig torzak az adatok, azt pedig tudjuk, hogy a Magyarország a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésének éllovasa az Unióban.

Van viszont adat a statisztikában a különböző foglalkoztatási csoportok közötti eltérésekről, és az már júniusi elemzésünkből is kiderült, hogy míg a vendéglátásban például csökkentek a bérek, addig a pénzügyi szektorban növekedtek a válság alatt.

Az pedig a mostani adatokból is kiviláglik, hogy az egyes csoportok között drámai eltérések lehetnek – míg a szociális ellátásban alig több, mint bruttó kétszázezer forint volt az átlagkereset júliusban, a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzőket havonta átlagosan csaknem hétszázezer forinttal díjazták a vonatkozó táblázat adatai szerint. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy előbbi szektorban volt a legjelentősebb, több, mint 17 százalékos nettó növekedés az egy évvel korábbi értékekhez képest, a bányaiparban viszont gyakorlatilag még nominálisan sem keresnek többet, mint egy évvel korábban: mindössze 0,2 százalék a növekmény.

Szintén érdekes fejlemény – és rávilágít az idei, járvány miatti gazdasági válság hatására – hogy míg „békeidőben” jellemzően már március-április táján utolérik a fizetések az év végi juttatások miatt általában magasabb november-decemberi szintet, addig idén ez még nyár közepére sem minden szektorban következett be. Emellett az adatokból kitűnik, hogy az információs, kommunikációs területen látható a foglalkoztatás szignifikáns, több, mint hat százalékos növekedése, addig miközben a foglalkoztatás szintje az egy évvel korábbihoz képest 95 százalék körül áll, a legtöbb ágazatban csökkent, vagy jó esetben stagnált.

Azt is láthatjuk, hogy regionális bontásban az átlagkeresetek változása hasonlóan alakult – a nagy vesztes Fejér megye, ahol mindössze öt százalékkal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest – viszont a nominális adatokat megnézve nyilvánvalóvá válnak a bebetonozódott regionális különbségek: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alig több, mint 270 ezres értéke áll szemben a budapesti, átlagosan csaknem félmilliós keresetekkel.

Ehhez érdemes hozzávenni, hogy az ország egyes részeiben hatalmas a különbség a munkanélküliség mértékében, ráadásul jellemzően a szegényebb régiókban veszett el több állás, ahol eleve magasabb volt a munkanélküliek száma – és ennek fényében különösen aggasztó, hogy a munkanélküliek felének semmilyen pénzügyi segítséget nem nyújt az egyébként is igen szűkmarkú segélyezési rendszer.

A kormányzati sikerpropagandának még a fentiek mellett is külön élt adnak az inflációs értékek és az egyes termékcsoportok differenciált drágulása.

Az infláció ugyanis nem mindenkit érint egyformán: minél többet keres valaki, annál kevésbé érinti az infláció, ugyanis keresetének annál kisebb részét költi mindennapi fogyasztási cikkekre, mint például élelmiszerre, vagy mondjuk a lakhatásra.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy épp az élelmiszerek esetében figyelhető meg különösen nagy mértékű drágulás, miközben a keresetek növekedése jellemzően a magasabb keresetű csoportok, esetében figyelhető meg nagyobb mértékben (kevés kivételtől eltekintve), akkor a bruttó keresetek nominális növekedése hamar elvásik.

Noha nemcsak a válság, de más tényezők szerencsétlen együttállása is közrejátszott, az élelmiszerárak brutális mértékben, 8 százaléknyit növekedtek, azonban egyes termékeknél ennél is jóval nagyobb drágulás volt megfigyelhető. Júliusi cikkünkben írtuk, hogy

„Nagyot drágult például a párizsi, a kolbász (20,5%), a burgonya, a friss zöldség, a friss hazai és déligyümölcs, azaz az idényáras élelmiszerek (18,1%), a sertéshús (17%), a cukor (14,2%), a szalámi, szárazkolbász és sonka (10,8%). Egy kiló alma 289 forintról 546 forintra drágult  (+89%), a citrom 709 forint helyett 1030 forint (+45%), a narancs 468 forint helyett 667 forint  (+43%), az olasz felvágott kilója 1650 forint helyett 2090 forintért kapható (+27%), a párizsit 1520 forint helyett 1890 forintért adták (+24%), a sertészsírt pedig (400-500 gramm) 374 forint helyett 449 forintért (+20%)”.

Vagyis hiába a válságos időszakhoz képest viszonylag szép számok a bérek nominális emelkedését tekintve, ha reálértékük nem nő, vagy éppen hogy csökken, ráadásul leginkább pont a legkiszolgáltatottabb rétegek körében.