A lakások rövidtávú hasznosításáról az elmúlt hónapokban – az önkormányzatok ölébe hulló szabályozási lehetőség nyomán – élénk vita alakult ki. A #STOPAirBnB kampány aktivistáiként számos olyan érvet hallunk a szabályozással szemben szkeptikus, vagy azt ellenző emberektől, amelyekre, úgy véljük, meggyőző válasszal rendelkezünk. Meggyőződésünk, hogy mind a város egésze, mind a társadalmi igazságosság szempontjából helyes lépés volna a rövidtávú lakáskiadás szabályozása, ezért az alábbiakban összeszedtük az ellenérvekre adott válaszainkat.
Kérdés: A lakhatási kérdések sokkal bonyolultabbak annál, hogy leegyszerűsítsük az AirBnB-re. Egyáltalán miért ezzel foglalkoztok?
Válasz: Mi, A Város Mindenkié csoport, és a kampányhoz csatlakozó szervezetek is úgy gondoljuk, hogy a kérdés sokkal bonyolultabb, és az AirBnB csak egy kis szelet a megoldandó kérdések sorából. Annak az aktualitását, hogy most erre fókuszálunk, az adta, hogy az önkormányzatok a kormány rendelkezése értelmében most lehetőségük van helyi rendelettel szabályozni a kérdést, és fontosnak tartjuk, hogy a hosszútávú lakáskiadás mellett szóló érvek is megjelenhessenek a közbeszédben és a döntéshozók előtt. Nem a turizmus ellenében, hanem a lakások lakhatási célú hasznosításának érdekében kampányolunk.
Kérdés: Olyan kevés Airbnb lakás van. Miért gondoljátok, hogy egyáltalán befolyásolják a lakáspiacot?
Válasz: Nem gondoljuk, tudjuk. Nem az összes fővárosi lakáshoz, hanem a bérbeadható lakásokhoz képest kell megvizsgálni a rövidtávra kiadott lakások számát. A fővárosban nagyjából 900 ezer lakás van, ezek több mint 80 százalékában a tulajdonos lakik. A KSH az állomány kb. 10%-át üresként tartja nyilván, és a fővárosban az önkormányzatok tulajdonában az állomány 6%-a van. Jellemző még az irodaként, raktárként, üzletként hasznosított ingatlan. A budapesti bérlakáspiac összességében a KSH szerint nagyjából százezer lakást jelent. Ezek a piaci bérlakások a nagyvárosok bérházaiban koncentrálódnak, a belvárosi területekre – éppúgy, mint az Airbnb lakások.
Az Airbnb által egyidőben meghirdetett budapesti lakások száma a csúcsponton közel 15 ezer ingatlant jelentett. Ez a teljes állomány 15 százaléka, aminek nagyobb hányada van cégek, mint magánszemélyek tulajdonában.
A koronavírus válság miatti „Airbnb-típusú” kiadások szüneteltetése miatt sok lakás jelent meg a hosszútávra kiadók közt, ennek eredményeként az albérletárak szinte rögtön esni kezdtek. Tehát nemcsak a statisztikák sejtetik, hogy a fővárosi bérlakás-piachoz mérten túl magas az üzleti haszonszerzésre használt lakások aránya, de ennek befolyását a lakbér-szintre a közelmúltbeli tapasztalatok is igazolták.
Kérdés: A turizmus rengeteg munkahelyet, bevételt jelent, miért akarjátok elvenni a magyarok munkáját?
Válasz: A turisták nem csak a lakhatásra alkalmas lakásokban szállhatnak meg, a rövidtávú lakásbérbeadás szabályozása esetén is bárki kialakíthat és engedélyeztethet az ingatlanjában olyan vállalkozást, amely panzióként, szálláshelyként, megfelelő közteherviselés mellett működik, vagy dönthet úgy, hogy a lakáscélú ingatlanját lakhatási célra adja bérbe. Nem a szálláshely szolgáltatást szeretnénk korlátozni, és nem erre szólítjuk fel a döntéshozókat sem. A lakáscélú helyiségek formailag ideiglenes, rövidtávú hasznosítása az, ami a lakáspiacot a közérdek ellenében szűkíti. A turisták fogyasztani, bulizni, kulturális létesítményeket látogatni ugyanúgy fognak tudni szálláshelyként szabályosan üzemelő ingatlanokban megszállva, mintha egy lakást bérelnének ki nyaralás, vagy szórakozás céljára.
Kérdés: Sok kisembernek van jövedelme rövidtávú lakáskiadásból. Mi a bajotok velük, és ezzel a helyzettel?
Válasz: Valójában kevesek vannak abban a szerencsés helyzetben, hogy a lakhatásra szolgáló ingatlanjukon túl még további lakással vagy lakásokkal rendelkeznek. A rövidtávú szálláshelyek többségét nem magánszemélyek, hanem cégek, és jellemzően külföldi befektetők cégei üzemeltetik. A nem lakhatási célt szolgáló lakás számukra nem több, mint egy értékes vagyontárgy, piaci eladási értéke a hasznosítás módjától nem függ, és folyamatosan növekszik. Sokkal kisebb arányban vannak ugyanakkor a második lakástulajdonnal bíró magánszemélyek az „Airbnb piacon”. A társadalmunkon belül is jóval kevesebben vannak ők, mint azok, akik az albérletpiacon keresnek lakást.
Az, hogy az emberek lakhatása legyen megoldott, egy éppolyan fontos közfeladat, mint például az, hogy a gyerekek iskolába mehessenek – az állam eddig mégis előnyben részesítette a lakáshasznosítás révén a tőkejövedelem megszerzésének lehetőségét, mint a lakhatás prioritásának érvényesülését a lakáspiacon.
A kormány most utasította az önkormányzatokat, hogy rendeletben szabályozzák a rövidtávú lakásbérbeadást. Hasonló rendelkezések Európa-szerte jellemzőek, és éppen az itthoni szabályozatlan jogi környezet volt a kuriózum, ami a külföldi tőkebefektetőket Budapestre vonzotta.
Mi azt javasoljuk a döntéshozóknak, hogy 30 napban maximálják azoknak az éjszakáknak a számát, amelyeken rövid távon hasznosítható egy lakás. Azok az emberek, akik második ingatlantulajdonukat továbbra is Budapesten tartanák, így megtehetnék, hogy tanév közben diákoknak adják bérbe, a nyári szünetben airbnbzik tovább, ha szeretnék maximalizálni a lakásvagyonukból származó jövedelmüket.
Kérdés: Miért akartok magánembereket a magántulajdonuk használatában, és üzleti hasznuk elérésében korlátozni, ha a lakhatás állami feladat?
Válasz: Senkit sem szeretnénk korlátozni a magántulajdona használatában: üzleti haszonszerzés szabályozására teszünk javaslatot. A piac szabályozása a társadalom alapvető feladata. Látni kell, hogy a lakás használati értéke a lakhatás. A lakás nem egy olyan egyszerű árucikk, mint egy cipő: a legtöbb embernek egyetlen egy, lakhatási célt szolgáló ingatlanja van, akinek egy sincsen, az a legtöbbször bérel, mert laknia mindenkinek kell valahol.
A társadalomnak csupán egy szűkebb rétege rendelkezik a saját, lakhatási célt szolgáló ingatlanján túl vagyontárgyként további lakással. A kiadás módja ennek a vagyontárgynak az értékét nem csökkenti. A rövidtávú lakáskiadás azonban a lakás lakásként való használati értékét megsemmisíti, anélkül, hogy a bérbeadók a jelenlegi szabályozások értelmében az így keletkező üzleti hasznukból úgy adóznának, mint akik a nem-lakáscélú helyiségükben üzemeltetnek turisztikai célú vállalkozást. Az Airbnb jelenleg érvényben lévő általányadózása a közvagyont rövidíti, a lakások nem lakáscélú hasznosítása az emberek lakhatási lehetőségeit a közérdek ellenében indokolatlanul korlátozza.
A lakhatás megoldása állami feladat. Ennek csupán egy kicsi, de megkerülhetetlen része a lakásbérleti piac szabályozása, valóban szükség van új lakhatási formák, új lakások, házkezelők létesítésére. Ez nem kérdés, és eddig A Város Mindenkié, és az Utcáról Lakásba! Egyesület javaslataiban ezekre többször fókuszáltunk. A szükséges szabályozási körbe pedig természetesen nem csak az Airbnb, de a hosszútávú lakásbérletek szabályozása is bele kellene, hogy tartozzon, azonban jelenleg a társadalmi párbeszéd a kormány rendelkezésének értelmében a rövidtáv körül zajlik.
Kérdés: Nem kell mindenkinek a drága és zajos belvárosban laknia: ha valakit zavarnak a turisták, vagy sokallja a bérleti díjakat, költözzön kijjebb!
Válasz: Gyakran merül fel, hogy miért baj az, ha a belvárosban nagy a rövidtávú szálláshelyek koncentrációja, miért nem lehet onnan kijjebb lakni? Ez a kérdés abból indul ki, hogy az üzleti haszon előbbre való, mint az, hogy az emberek közel élhessenek munkahelyükhöz, iskoláikhoz, egy belvárosi iskolában tanító tanárnőnek, egy belvárosi bölcsiben dolgozó gondozónőnek ne kelljen naponként ingáznia, ha lakást kell bérelnie.
Ha az Airbnb céljából kiadó lakások száma egy városi szövetben többségbe kerül, ez a turizmushoz kötődő szolgáltatásokat vonzza és tartja el. Így valószínűleg több étterem, kávézó és kocsma lesz a területen, de egyre kevésbé lesz szükség abc-re, postára, kormányablakra, patikára. Az ott élő eredeti lakosság számára a belváros elvész, skanzenszerűen kiüresedik, egyfunkcióssá válik, holott eredetileg az emberek a szolgáltatások, vagy a munkahelyük, egyetemük közelsége miatt költöztek ide. Egyes munkahelyek, hivatalok persze fennmaradnak a belvárosokban, ám a lakhatási funkció egyre inkább elvész. Így az irodai dolgozók, köztisztviselők és a turistanegyedek élhetetlen kombinációja városszerkezeti feszültségeket és térhasználati problémákat okoz. Ez a folyamat öngerjesztő, és a megmaradó lakók elköltözéséhez vezet. Felbomlanak a helyi közösségek, nincs, aki magáénak érezze a lakótömböt, az utcát, a lakosok érdekvédelmi képességei csökkennek, és egyre többet kell költeni a magas presztízsű területek folytonos fenntartására, ha senki nem él ott, a terek mégis folyamatosan magas terhelésnek vannak kitéve. Egyszóval: de, kéne a belvárosban is lakni.
