Franciaországban is a COVID-19 a politika és a baráti, családi beszélgetések fő témája, ahogy a világ sok országában. A szeptember 21-én közölt hivatalos adatok szerint az elmúlt héten 3894 új beteget kezeltek az ország intenzív osztályain, a megelőző 24 órában 10.569-cel növekedett a megfertőzöttek, 11-gyel a halottak száma (péntek-szombaton azonban 179-en hunytak el, így összesen már 31.285-an veszítették életüket a vírussal összefüggésben). Mindenütt, kint és bent, kötelező a maszkok viselése és 135 euró bírság illeti azokat, akiknek orrát-száját nem fedi maszk, amikor a rendőrökkel találkozik. A gazdasági szempontok azért enyhítik a szigort. Például a szabadban dolgozóknak nem kell maszkot viselni, csak attól kezdve, hogy levetették a munkaruhájukat, a presszókban, éttermekben és utcán felállított teraszokon maszk nélkül ülhetnek, cseveghetnek-fogyaszthatnak az emberek, de amint felállnak az asztaltól, megbüntethetők, ha elfelejtik feltenni a maszkot.
A maszk-kérdés továbbra is a járványkezelés fő problémája. Emlékszünk, a járvány első két hónapjában nem volt maszk az országban, és ennek megfelelően a kormány azt kommunikálta, hogy nincs rá szükség. A vesztegzár feloldásával egyidőben piacra kerültek a maszkok, és attól kezdve kötelező lett a viseletük a tömegközlekedési eszközökön és a zárt helyeken. (Erről lásd korábbi tudósításainkat, itt és itt.) Az emberek nem tudják, melyik a jó brossúra, melyiknek higgyenek.
Megosztott orvostársadalom
Ma Franciaország vezető orvosai is megosztottak a járvány kiújulásának esélyeit és a maszk-viselést illetően. Jean-François Toussiant, a párizsi Descartes Egyetem fiziológia professzora több interjúban kifejtette, hogy a járvány jelenlegi fázisában a számok a vírus terjedését, nem a veszélyességét mutatják, tehát nem a fertőzöttek, hanem az intenzív osztályokon kezeltek és a halottak számát kell referenciaadatnak tekinteni. Augusztus végén adott interjújában elemezte az akkori számadatokat. A járvány csúcspontján – Franciaországban április 7. – mért adatokhoz képest augusztus végén a kórházi ellátásra szorulók aránya 85%-kal, az intenzív osztályokon kezeltek aránya 90%-kal, és a halálesetek aránya 99%-kal csökkent. Ezzel párhuzamosan nő a pozitív, de tünetmentes esetek száma, akik nagy többségben fiatalok.
Jelenleg két szcenárió vetíthető előre a professzor szerint: az egyik a vírus kihalása, ahogy ez a SARS esetében történt 2003-ban, amire e pillanatban az egyetlen, de nem kimerítő magyarázat a népesség alkalmazkodása a vírus teremtette veszélyhelyzethez, más szóval az immunitás kifejlődése. A másik, a vírus veszélyességének csökkenése, ami még nem bizonyos, mivel például Argentínában jelenleg is emelkedik a halottak száma. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a vírus életereje a környezeti feltételektől függ. A területén nagy szaktekintélynek számító professzor a műtőszobákban és a járvány elején a kórházakban kezelt szív-ér betegek esetében tartja a sebészeti maszkokat fontosnak, de hangsúlyozta, hogy nem ismeretes egyetlen tudományos cikk sem, amely akárcsak elképzelhetőnek tartaná, hogy ezek a maszkok hasznosak lennének nyári melegben, szabadtéren. (A professzor a belső terekről nem tesz említést ebben az interjúban.) Miért teszi a kormány mégis kötelezővé a maszkviseletet a nyílt, nyilvános helyeken, az utcán, a parkokban, kis- és nagyvárosokban?
Szeptember 10-én 35 orvos és kutató, köztük Jean-François Toussaint, a Le Parisien napilap hasábjain nyilvános véleményben bírálta a kormány szorongást kiváltó járvány-kommunikációját. Érdemes néhány mondatot idézni, mert jól érzékeltetik a franciaországi közhangulatot is:
„Mi, különböző területeken dolgozó tudósok, egyetemi oktatók és egészségügyi szakemberek, a döntési szabadság és a szólásszabadság jogával élve mondjuk, hogy elegünk van a félelem uralmából. A francia társadalom feszültségben él. Sokan fejüket vesztik, mások semmibe veszik az utasításokat, és a döntéshozók egy részét a pánik irányítja. Sürgős, hogy irányt változtassunk. (…) Nem háborúról van szó (lásd Macron hadüzenetét – K. Zs.), hanem egy járványról, amely szeptember 9-én 30 halottat számolt, ellentétben az április 14-i 1438 halottal. A helyzet tehát más, mint 5 hónappal ezelőtt volt. Másfelől, a háború igazolhatja a szükségállapot bevezetését és a jogállam kivételes korlátozásait, járványhelyzet nem. (…) Ezért felhívást intézünk a francia politikai és egészségügyi hatóságokhoz, hagyjanak fel a félelemkeltéssel, szorongást okozó kommunikációjukkal. (…) Felhívást intézünk az újságíró társadalomhoz, hogy ne közvetítsék ezt a kontraproduktív kommunikációt: honfitársaink nagy része elvesztette bizalmát a hivatalos beszédekben, az összeesküvés-elméletek tömkelege terjed a hálózatokon és mindebből a szélsőségesek húznak hasznot. (…) Magától értetődően óvni kell a leggyengébbeket. De sem a maszkviselés kötelezővé tétele az utcán – még azokon a területeken is, ahol nem terjed a vírus -, sem a vesztegzár hatékonysága tudományosan nem bizonyított.”
Az orvostársadalom másik része, akik a kötelező maszkviselést támogatják, mindezt cáfolják, és felelőtlenséggel vádolják a fenti nézetet valló orvosokat, kutatókat. Hatan közülük a fenti véleménynyilvánítás után két nappal a Journal de Dimanche-ban tették közzé álláspontjukat: kitartanak a rendőri ellenőrzéssel egybekötött védekezésre irányuló kormányintézkedések támogatása mellett. „A vírus egyre gyorsabban terjed. (…) Valószínűleg kevés időnk van a kollektív cselekvésre.” Elismerik ugyanakkor, hogy a kormányintézkedések gyakran nehezen értelmezhetőek: „Sokat kértünk a franciáktól olyan intézkedésekkel, amelyek gyakran érthetetlennek bizonyultak, különösen akkor, amikor a vírus életereje gyengének mutatkozott.”
Ők úgy ítélik meg, hogy „a mutatók romlanak, és nem tudjuk, meddig fog tartani ez a folyamat.” Számukra a helyzet súlyosságát (és talán a kormány tehetetlenségét?) bizonyítja, hogy „a maszkok nélkülözhetetlenek, [viselésük] ma kötelező és ennek ellenére a fertőzések száma növekszik.” További tanácsuk: a munkaidő utáni hétvégi családi és baráti összejövetelek elkerülése, még akkor is, ha ez lemondást, áldozatot jelent.
Az iskolákban szintén kötelező maszkok ára körüli vita is növeli a kormány iránti bizalmatlanságot. Augusztus végén, néhány nappal az iskolakezdés előtt a miniszterelnök egy rádióinterjúban felháborodva, kiabálva közölte, hogy nem, a kormány nem teszi ingyenessé a maszkokat az iskolásoknak. A kifinomult stílussal és gondolkodásmóddal nem vádolható Jean Castex azzal indokolta ezt a döntést, hogy egyrészt „az állam nem fog azoknak a családoknak maszkokat fizetni, akiknek nincs erre szükségük” (sic), másrészt, hogy a vesztegzár feloldásakor, amikor a tömegközlekedésben kötelezővé tette a kormány a maszkviselést, senki nem beszélt a maszkok ingyenessé tételéről, akkor most miért lett fontos, hogy az államot terhelje a tanulók maszkellátása? Ez utóbbinak pontosan az ellenkezője igaz: képviselők igenis követelték az ingyenes maszkokat, kimutatva, hogy egy kétgyerekes család költségvetését havi több mint 300 euróval terheli a maszkok beszerzése, az állami költségvetést pedig körülbelül 6 millióval terhelné.
Az emberek közvetlen segítése nem merül fel
Szeptember 3-án ismertette Emmanuel Macron az állam 2 éves gazdaságélénkítési tervét. 2022-ig 100 milliárd euróval és 70 intézkedéssel kísérli meg az állam megelőzni, ellensúlyozni, tompítani a járvány okozta gazdasági válságot. De az már világos, hogy sem a 100 milliárd, sem a terv által kitűzött célok megvalósítása – gyors befektetések az innováció és az ökológiai átmenet szektoraiba – nem tudják megakadályozni az idei GDP 11%-os zuhanását. (Viszonyításképpen, az év elején előrejelzett GDP +1,1%-volt.) Ez az 1945-ös recesszióhoz hasonló visszaesést jelent az ország gazdasági helyzetében. A két éves terv alapelve a kínálatserkentés, azaz a vállalati befektetések és általában a vállalatok, elsősorban a nagyvállalatok támogatása, ami azt mutatja, hogy a vesztegzár alatt kommunikált paradigmaváltásról szóló ígéreteit az elnök rövid néhány hónap alatt elfelejtette. És mivel évtizedek óta az egymást követő kormányok ezt a gazdaságpolitikát folytatják – aminek az eredménye többek között az előrejelzett 1,1%-os növekedés – , a kritikus közgazdászok nem sok esélyt adnak, hogy a 100 milliárd euróval a kormány eléri a várt eredményeket.
Romaric Godin a Mediapart internetes újság közgazdász elemzője szerint „optikai csalódással” készült tervről van szó, ami nem más, mint „milliók ide-oda való kiosztása, (…) pénzügyi ösztönzések és közvetlen támogatások listája. A globális, bizalmat adó politika hiányzik, emiatt helyenként elégtelennek bizonyulhatnak a kiutalt összegek, másutt akár nem is kerülnek felhasználásra. (…) Az általános [pénz] permetezés példája mutatja, hogy mi lehetne például az ökológiai politika. Mintegy 10 intézkedésről olvashatunk, amelyek kétségtelenül helyénvalóak, de szétszórtságuk aláássa a hatékonyságukat. Az ökológiai befektetések olyan magas összegeket kívánnak, hogy kérdéses, komoly fejlesztés valósítható-e meg 1 milliárd euróból a biogáz, 2 milliárdból a hidrogénenergia esetében, vagy 1.2 milliárd euróból az «ipar dekarbonizálása» címén. A válasz, hogy az állam nyilvánvalóan a befektetései ösztönző hatására számít, de ehhez biztosítani kell a szektorok jövőbeni nyereségességét és piacát. Holott éppen ez az a pont, ahol az ökológiai átmenet évek óta elbukik.”
A közgazdász véleménye, hogy ez a terv nem gazdaságserkentésről szól, hanem mindenek előtt a Phillipe-kormány kínálati politikájának egyszerű folytatásáról, felgyorsult ütemben, a vállalati adó óriási, évi 20 milliárd eurós csökkentésével.
„A terv egy ötödét elnyeli ez a vállalatoknak nyújtott sokadik adóajándék, amely a tavalyi, 20 milliárd eurónak megfelelő vállalati szociális hozzájárulások csökkentését és a folyamatos vállalati adócsökkentéseket követi. (…) A kormány azzal érvel, hogy ezek az [adó]csökkentések teszik lehetővé Franciaország újraiparosítását. De ez a kínálati politika elsősorban hitpolitika, mert nincs sehol, semmi bizonyíték az adó és a befektetés közötti kapcsolatra. És semmi sem garantálja – erre vonatkozóan a kormány nem kér garanciát -, hogy ez a pénz nem fogja inkább az osztalékokat, a személyes megtakarításokat, a külföldi befektetéseket és a pénzügyi piacokat táplálni.”
A szociális skála másik végét nézve, a „bizonytalan helyzetű személyek” és családok támogatására a kormány a 100 milliárd euró 0,8%-át szándékozik költeni. A 800 millió euró a menza-jegyekhez, az iskolai könyvek, füzetek, ceruzák szeptemberi megvásárlásához, sürgősségi lakások béréhez való hozzájárulás minimális emelését fogja szolgálni. Holott a termelés, a kínálat ösztönzéséhez elengedhetetlen lenne egy komoly fogyasztást, a középosztály és a szegények fogyasztását serkentő szociálpolitika. Ezek a segélykiegészítések nem erre szolgálnak, csak az egyszerű túlélést teszik lehetővé.
A «szeparatizmus » ellen
Ami a belpolitikát illeti, Macron itt is követi a régi, járvány előtti irányvonalat, jobboldali választóbázisának kényeztetését, belé fektetett bizalmának erősítését. A vesztegzár alatt a baloldalnak próbált kedvezni szép világmegváltó gondolataival, de a becenevén „házi fogság”, feloldása óta vége az szociális érzelmeskedésnek, Macron visszatért korábbi témáihoz. Szeptember 5-én beszédet mondott a Sorbonne-on a köztársaság kikiáltásának 150. évfordulóján, és ebből az alkalomból a „köztársasági patriotizmus nevében” felemelte szavát a „szeparatizmus” ellen, mint mondta, „a köztársaság oszthatalan, nem tűri meg a szeparatizmus semmilyen formáját.” Az elnök még februárban látogatott Mulhouse külvárosába, ahol első ízben fejtette ki, hogy fel kell lépni a „szeparatizmus” ellen, majd barátságosan kezet szorított és szelfizett az ottlakó muzulmán fiatalokkal és idősebbekkel. (Erről lásd cikkünket.)
Mit ért Macron „szeparatizmuson”? Azt „amikor egy vallás vagy valamilyen csoporthoz tartozás jegyében valakik el akarnak különülni a köztársaságtól„. A szó a bevett „kommunitarizmus” szót hivatott helyettesíteni. A fogalom arra szolgál, hogy megkülönböztesse a békés vallási, helyi, szakmai közösségeket az erőszakos, értsd iszlamista irányzatoktól, amire a „kommunitarizmus” fogalma nem volt alkalmas.
A kampányt megszakította a koronavírus-válság, de a köztársasági évforduló kitűnő apropót adott a téma felmelegítésére. Jean Castex miniszterelnök már kinevezésekor nyilatkozott a számára is fontos problémáról, és szeptember 15-én a parlament előtt elhangzott általános politikai nyilatkozatában a többi fontos téma között kitért a szeparatizmus elleni harc törvénytervezetére: „Első és hatalmas ambíciónk, hogy a sok különböző Franciaországot kibékítsük egymással, összeforrasszuk, újra összeforrasszuk őket.” Majd így folytatta, „Franciaország köztársaság, és alapjaiban rengeti meg az ellenségei, terroristák, szélsőségesek, összeesküvés-elmélet hívők, szeparatisták, kommunitáriusok által alkotott koalíció.”
A törvénytervezet kidolgozásáért felelős két miniszter többször hangsúlyozta, hogy nem a muzulmánokat, hanem a politikai iszlamizmus követőit érinti majd a törvény. A Figaro napilap és a France Info rádio általt megrendelt közvéleménykutatás szerint a franciák 76%-a helyesli ezt a törvénytervezetet, és a politikai mezőny, a jobboldaltól a baloldalig többé-kevésbé ugyanilyen arányban támogatja. Ugyanakkor 54%-uk nem bízik abban, hogy a kormánynak sikerülni fog ez a vállalkozás, 48%-uk pedig attól fél, hogy ez a törvény „társadalmi széthúzást” fog eredményezni.
