(Ezt az írást eredetileg a Kettős Mérce blog – a Mérce előde – közölte  2017. július 12-én. Az olvasó megfontolhatja, hogy változott-e a helyzet azóta. Magyarországon talán annyiban, hogy a zsidó intézmények és „felekezeti” sajtó jobbra tolódása, tolása folytatódott, amint azt pontosan egy évvel ezelőtt ábrázoltam. Mint ahogyan 2014 augusztusa óta, amikor megjelent hírhedt cikkem, az „Izrael és mi”, a közel-keleti helyzet se sokat változott, a problémák nagyjából ugyanazok. Bár a Hagia Szophia és a Khóra bazilika mecsetté alakítása Isztambulban [Konstantinápolyban] és a kiújult török-görög-ciprusi konfliktus tovább rontja. Soros György a napokban betöltötte 90. életévét [nagyon világos interjút adott a Magyar Narancsnak a 2020. augusztus 20-ai számban, ugyanott jelent meg Bretter Zoltán érdekes tanulmánya a nyílt vagy nyitott társadalom fogalmáról, amelynek az egyik fő forrása – amint kiderítette – Henri Bergson, s megmutatja, hogy ezt már Babits kiemelte 1933-ban, a Nyugatban], csak közben megszüntették Budapesten a CEU-t, amely Bécsbe menekült: a végleges épületének a kialakítása is megindult az Otto Wagner által épített, használaton kívüli kórház területén, 2023-ban fog megnyílni, teljesen meg 2025-ben, ezt a tényt a magyarországi szélsőjobboldali kormánysajtó – érthetetlen okokból – tagadja, holott az egyetem már két éve a bécsi Favoriten negyedben, a Quellenstraße 51-57. szám alatt működik; mint vendégtanár, én is tanítottam ott. A Soros Alapítvány már korábban elköltözött Budapestről. Sok boldog születésnapot!)

Most mindenki megértheti, mi a modern antiszemitizmus.

A modern antiszemitizmus nem egyszerűen valamely nép vagy felekezet elleni heves ellenszenv és a neki megfelelő hátrányos megkülönböztetés (egészen a népirtásig): hiszen ez a sajnálatos magatartásforma sajnos sokféle populáció ellen érvényesült már: gondoljunk csak a törökországi örményekre vagy a ruandai tuszikra.

Az antiszemitizmus mint modern európai ideológia olyan érzület, amely az univerzalizmus ellen irányul, azaz olyan vélelmezett népfaj ellen, amelyről föltételezik, hogy nem (vagy nem csak) saját magát fejezi ki (vagy képviseli), hanem egyetemes elveket és viselkedésformákat, például a huszadik század első felében a szélsőjobboldalon úgy vélték, a szocializmus és kommunizmus szellemének (lelkének) van teste, és ez a zsidó nép.

A jelenleg a Soros György (mint szimbólum) ellenében tapasztalható aktív és államilag szított gyűlölet, illetve az általa támogatott emberi jogi, kisebbségvédő és más humanitárius szervezetek kormányzati üldözése éppen azt kifogásolja, azt tartja természetellenesnek, abnormálisnak, hogy valakik nem a saját maguk vagy a saját primér csoportjuk (osztályuk, nemzetük, felekezetük, nemük) érdekeit mozdítják elő, hanem egyetemes – általában igazságossági – elvek szerint a mindenkiét vagy sokakét, de első renden: a másokét, nem az övéket.

Ezt tartja a modern (sőt: a „posztmodern”) szélsőjobboldal valamiképpen „zsidósnak”; a „zsidó” ebben az összefüggésben az „ember” kifejezés kompromittálására (lejáratására) szabadalmazott szakszókincs középponti eleme.

Az ilyen „zsidós”, azaz egyetemes elveket alkalmazó, az önnön sajátszerűségük erkölcsi korlátozottságába belenyugodni nem tudó személyekkel és szerveződésekkel szembeni jogi és politikai diszkrimináció, tiltás, jogkorlátozás, üldözés, rágalmazó propaganda mélységesen összefügg a modern antiszemitizmussal, amely világnézetileg az egyetemesség (keresztyénség, demokrácia, liberalizmus, szocializmus, feminizmus stb.), „biológiailag” pedig a zsidók ellensége (ha univerzalisták, ha nem).

Ez a jogi és politikai technika, amelyet sok helyütt, így Oroszországban, Törökországban, Magyarországon és még szigorúbban, fölöttébb szigorúan Izraelben működik (lásd a legújabb ottani rendszabályokat itt, és még tanulságosabban itt), harmonikusan illeszkedik az antiszemitizmus szelleméhez.

Antiszemita-e vajon ebben az értelemben Binjamin Netanjahu kormánya?

De még mennyire!

1968-ban azt kiabálták Párizsban a forradalmár diákok és munkások: „Mind német zsidók vagyunk!” – „Nous sommes tous des Juifs allemands!”

Vajon zsidók voltak a lázadó univerzalizmus (kifogástalanul árja) tömegei?

Hát persze.

Öngyűlölők-e a zsidó antiszemiták?

Dehogy.

Hát akkor kit gyűlölnek?

A szellemet – amint nem zsidó antiszemita elvbarátaik is. A szellemet (spiritus flat ubi vult, a szellem oda röpül, ahová akar, mondják János evangyélioma, 3:8, nyomán: spiritus ubi vult spirat: „a szél fú, ahová akar”, így fordította Károli Gáspár, azaz: to pneuma hopú thelei pnei) szokták gyűlölni. A szellem fú mindenfelé. A „zsidó” csak álneve a szellemnek, ezért gyűlölik Izraelben is a biológiai zsidók, az etnikai zsidók, a vallási zsidók, a politikai zsidók. Akik igen gyakran antiszemiták, pont úgy, ahogyan ezt Magyarországon is megszokhattuk.

Otto Weininger és Max Nordau még őszintébb lehetett, 1945 után burkoltabban kell antiszemitának lenni – mégiscsak történt valami kis feszélyező kellemetlenség 1945 májusa előtt.

A kormányzó magyarországi jobboldal azt mondja, hogy semmi baja a biológiai zsidóval meg a felekezeti zsidóval. Ez így is van. Binjamin Netanjahu nemsokára Pestre jön Orbánhoz, és nagyszerűen meg fogják érteni egymást a fiúk.

Álmélkodásra semmi ok.