Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyar Hang: Privatizálja Gárdonyban a szabadstrand egy részét a fideszes többségű önkormányzat

Ez a cikk több mint 3 éves.

Szerda délután ült össze a gárdonyi önkormányzat közgyűlése, hogy rendkívüli ülésen döntsön a település szabadstrandjához tartozó 800 négyzetméternyi terület, illetve további 1200 négyzetméternyi út magánkézbe adásáról, írja a Magyar Hang.

A hét elején a Mérce is beszámolt róla, hogy  demonstrációval egybekötve adta át petícióját a lakosság hétfő délután Gárdony polgármesterének, Tóth Istvánnak. A helyiek azért indítottak nemrég aláírásgyűjtést, mert a fideszes vezetésű önkormányzat a helyi építési szabályzat módosítását tervezi, így az eddigi zöld és szabadon használható területek helyére épületeket emelhetnének, a szabadstrandokat pedig lezárhatnák.

Ezzel szemben a helyiek inkább úgy gondolják, nem a gazdasági érdekeknek kellene elsőbbséget élvezniük a tóval (és annak partjával) kapcsolatban, hanem helyette az itt lakók, a nyaralóval rendelkezők, a Velencei-tavon pihenők érdekeit kell figyelembe vennie Gárdony városvezetésének:

„Nem szeretnénk beépített, elkerített, csak az ott lakók számára elérhető, lezárt partszakaszokat. Nem szeretnénk, ha luxus lakóparkok vagy szállodák épülnének a zöld területek helyén.

Van elég lepukkant, használaton kívüli vízparti telek, épület, szálloda, azok újrahasznosításáról gondoskodjanak, ne csökkentsék tovább a szabad és zöld területeket!

Ehhez pedig szükség van a nyílt, egyértelmű és átlátható kommunikációra és döntésekre! Ne hozzanak olyan döntéseket, melyek bizonyos emberek, vagy vállalkozói csoportok érdekeit helyezik a köz érdeke elé.”

– írják a petíció kezdeményezői Tóth Istvánnak címzett levelükben,

akik szerint bár fontos a fejlődés, a helyi szállás- és vendéglátóhelyek és rendezvények, azonban nem minden áron ezeket kell kiszolgálni, a Velencei-tó nem eladó.

Az építési szabályzat módosulásával ugyanis szabad utat kapna a Balatonnál már megismert forgatókönyv, amellyel sorra tűnnek el a szabadstrandok és olcsó kempingek, a tó élvezete pedig a tömegek helyett egyre inkább csak a (főként a NER-hez köthető) elit kiváltsága lesz, amely számára megfizethetők a drága strandbelépők, luxusszállodák vagy partmenti villák.

A Magyar Hang munkatársainak Eötvös Pál ellenzéki önkormányzati képviselő beszámolt róla, hogy a tizenkét tagú képviselő-testületből tízen voltak jelen, két ellenzéki és a polgármesterrel együtt nyolc fideszes képviselő. Arra is fény derült, hogy a nyilvánosságra hozott napirendi pontokban a vitatott pont nem szerepelt, annak szépítő körülírással az „Egyebek” elnevezést adták.

Az „Egyebek” mibenlétéről aztán kedd este emailben értesülhettek a gárdonyi képviselők, itt már részletesen szerepelt, hogy a polgármester által „resztliként” emlegetett, már említett földterületek eladásáról van valójában szó.

A strand most már biztosan magánkézbe kerül.

A tópartért aggódók petíciója alább olvasható:

PETÍCIÓ
A szabad és tiszta partszakaszokért, mert nem akarunk parttalanok lenni, és nem akarunk parttalan vitát.

1.) Követeljük, hogy Gárdony Város Önkormányzata Agárd és Gárdony partjainál a jelenleginél sokkal több helyen, legalább kilométerenként biztosítsa mindenki számára szabadon és ingyenesen a vízhez jutás lehetőségét, és a gárdonyi állandó lakosok, az ingatlan tulajdonosok és családtagjaik számára a fizetős strandok ingyenes használatát!

2.) Követeljük, hogy Agárdon és Gárdonyban legalább 500 méterenként, de a mólóknál mindenképpen, bárki által használható, a vízi sporteszközök (pl. szörf, kajak, kenu, sup, stb.) vízre helyezésére alkalmas sóják, rámpák és stégek álljanak rendelkezésre!

3.) Követeljük, hogy a Velencei tó jellegéhez tartozó horgászatot őrizzék meg, ennek érdekében a meglévő horgász csónakkikötők változatlanul maradjanak meg, legyenek azok elérhető áron hozzáférhetők a kisebb jövedelemmel rendelkezők számára is, és a parton több helyen alakítsanak ki horgászásra alkalmas szabad partszakaszokat!

4.) Követeljük, hogy Agárdon, de különösen a vízpart közelében, így a mólón, a mólóhoz vezető úton, az önkormányzat által fenntartott parkolókban, sétányokon, bicikli utakon, a kihelyezett padok mellett több, legalább 200 méterenként elhelyezett köztéri szemetest helyezzenek ki, és azokat rendszeres ürítsék!

5.) Követeljük, hogy a Gárdony Város Önkormányzata biztosítson a szelektíven gyűjtött és a veszélyes hulladék lerakására hulladéklerakó szigeteket.

6.) Követeljük, hogy tiltás helyett Gárdony Város Önkormányzata építsen ki megfelelő kutyafuttató helyeket és jelöljön ki kutyák fürdetésére partszakaszt.

7.) Követeljük, hogy az önkormányzat a tóparttól számított 30 méteres sávban semmilyen épület építését ne engedélyezze, építsen ki a parton sétányokat, biztosítson fürdőhelyeket, és a fizetős strandokon biztosítsák a szabad bejárást a korábbi rendnek megfelelően 18 órától kezdődően, és ne zárják le a fizetős strandok partjait a közösség elől éjszakára.

8.) Követeljük, hogy önkormányzati rendelet mondja ki a Gárdony közigazgatási területéhez tartozó tóparti területen, és az attól számított 30 méteres sáv területén lévő ingatlanok vonatkozásában az elidegenítési tilalmat, valamint az 5 évet meghaladó időtartamú bérleti és haszonbérleti tilalmat.

9.) Követeljük, hogy a 2000. január 1.-ét követően a Gárdony Város Önkormányzata által értékesített azon vízparti ingatlanokat, amelyek az értékesítést megelőzően a közösség használatában álltak, az Önkormányzat kisajátítási eljárás keretében vegye ismét tulajdonába és adja vissza a közösség használatába.

10.) Követeljük, hogy Gárdony városa mindennemű jövőbeni fejlesztést a fenntartható fejlődés, a 2010.-ben megszerzett ökováros címmel járó kötelezettség, a Velencei-tó természetes élővilága, partjai, nádasai megőrzése és az itt élő és az itt adózó emberek egészséges környezethez való joga, és a szabad vízhez jutásuk biztosítására tekintettel valósítson meg.