A mai világ rengeteg pontján kivehető politikai cél nélkül, elvont szabadságpátosszal törnek ki morális forradalmak, amelyeket a tekintélyelvű, korrupt és inkompetens kormányzatok elleni fölháborodás és megvetés fűt.
Helytelen volna ezeket a forradalmakat pusztán a politikai végkimenetel szemszögéből megítélni.
Bolíviában a sok tekintetben (nekem) rokonszenves Evo Moralest elkergették, mert – szabálytalanul, alkotmányellenesen – még egy elnöki periódusra megválasztatta magát, amúgy se tiszta módszerekkel. Helyette a hagyományos oligarchák és fasisztoid katonai klikkek kerültek hatalomra Bolsonaro és Trump támogatásával, a helyzet iszonyatos. Lehet, hogy Morales pártja visszatér. Ha hagyják.
Szlovákiában az újságíró-gyilkosság miatt kitört tüntetéssorozat, tiltakozó mozgalom eltávolította a nacionalista és autoritárius Fico-rezsimet a helyéről, de az ok nem politikai volt, hanem a korrupció és az állami bűnözés, a gyilkosságok és a maffia miatti fölháborodás. A választásokat egy felelőtlen, zavaros, jó dumájú, megbízhatatlan fickó nyerte, aki máris csalódást okozott, a másnaposság ismert tünetei érzékelhetők. A Fico-ellenes pártok erkölcsi mérlege (is) lesújtó, azt mégse tekinthetjük nagy eredménynek, hogy ezek legalább nem ölnek. A háttérben meg ott ólálkodnak a fasiszták.
Bulgáriában – amelyről makacs, nagy egyetértésben nem ír a magyar sajtó, ami gyalázat, de hát az ortodox meg balkáni népek nem élveznek hazánkban nagy megbecsülést, pláne ha cirill betűkkel írnak, ezért törekvéseik méltánylata (az indokolatlan alábecsülés miatt) elmarad – az egészen fantasztikus módon és mértékben korrupt Bojko Boriszov-kormány ellen folynak a tüntetések; a brutális és primitív vezér (aki „oroszellenes” és „Európa-barát”, ezért a CDU/CSU meg a visegrádi liberálisok kesztyűs kézzel bánnak vele) fölajánlotta a lemondását; a szintén hihetetlenül korrupt ellenzék esélyei javulnak. (Megjegyezzük: a korrupt szlovéniai rezsimnek és vezetőjének, Orbán Viktor első számú térségi szövetségesének, Janez Janšának se jósolunk nagy jövőt.)
A romániai és csehországi antikorrupciós tiltakozások nem vezettek eredményre (még olyanra se, mint Szlovákiában…), bár átalakították a politikai életet, az Aleksandar Vučić – egyszerűen szólva – orbánizmusa elleni szerbiai mozgalmak találmánya, a választási bojkott kudarcot vallott, de mindezeken a helyeken csak állandósult és mintegy „konszolidálódott” a válság.
A fölháborodás és a megvetés legföltűnőbb esete – Bulgária mellett – természetesen Belarusz.
Szemben a liberális és a baloldali világsajtóval, a magyarországi verzió semminő szimpátiát nem mutat a fehérorosz lázadók iránt, kivéve a Mércét. (Köszönjük, gratulálunk. Egyben el vagyunk képedve, hogy a Mércén érthetően olvasható tényekről többé-kevésbé független médiák nem látszanak tudni, csak találgatnak az ebben az ügyben eléggé eltájolt nyugati sajtó nyomán. Az 1989-ben pár hónapra megvalósult kelet-európai szolidaritás rég a múlté, különösen Magyarországon, de másutt se ragyog fényesen.) A kormánysajtó vagy hallgat, vagy nyíltan Lukasenkának szurkol, no comment.
A fehérorosz ellenállás teljesen szervezetlen, spontán, s épp ezért – a maga természetességében és őszinteségében – nagyszerű. Az aprócska politikai ellenzék vezetője, a valószínűleg nyertes elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja sajnos Litvániába menekült. Sajnos el kellett menekülnie, hiszen az élete veszélyben forog, és a körvonaltalan mozgalom nem lehet képes megvédeni: az ilyesmihez szervezet kell. Úgy fest, hogy a gyerekeivel zsarolták. (Ezt a magyarországi mainstream médiák máris kárörömmel veszik tudomásul.)
A minszki srácok a választási csalás (és Aljakszandr Lukasenka autoritárius módszerei, diktatúrája) miatt mentek az utcára és futamították meg az OMON nevű államterrorista karhatalmat; az egész országban megszakítás nélkül dudálnak az autók; a nép merész hősiessége csodálatra méltó. Lehet itt most károgni, hogy „mi lesz ebből?”, hogy „vajon ki fogja kisajátítani a spontán népmozgalmat?”, hogy „vérfürdő készül” – az Azonnali megdöbbentő hétfő délutáni címe (Vérbe fojtották az ellenzéki tüntetéseket Belaruszban [+18]) szerint a mozgalmat már augusztus 10-én „vérbe fojtották”, így, múlt időben! – , nem is teljesen indokolatlanul, de ezt a klisét föl kell számolni, amely a nem létezőből a létező természetére következtet.
Még szó sincs távoli következményekről, de az antidemokratikus karosszék-ellenforradalmárok a jelen hősiességét óhajtják kompromittálni a jövő (még nem látható) problémáival. Derék emberek élethalálharcot vívnak a zsarnoksággal, és a pesti okos gyerekek Putyin szándékait találgatják, mintha erről lenne szó, és nem a fehérorosz fiatalságról, amely az „okos gyerekek” állítólagos szabadságeszményeiért vereti magát az utcán. Undorító.
Meglehetősen nevetséges, hogy a tisztesség, a becsület, az alkotmányosság, a kifejezési szabadság, a politikai pluralizmus, a demokrácia érdekében folytatott (meglehet, naiv) küzdelmet Magyarországon csak ebben a marginális, szubkulturális miliőben lehet jó lelkiismerettel ünnepelni, miközben a „médiaprofik” rosszhiszeműségükkel, cinizmusukkal és tudatlanságukkal tündökölnek.
Ezek a morális forradalmak lehet, hogy eredménytelenek lesznek – az autentikus politikai forradalmak vívmányaival se nagyon dicsekedhetünk – , de épp a döntő szempontból (amely történetesen a moralitás maga) nagyszerűek, megérdemlik az ünneplést, az együttérzést, a szolidaritást, a rokonszenvező aggodalmat,
szóval a szeretetet.
Igaz, hogy a Fico-kormányok után következő szlovák miniszterelnök, Igor Matovič hazudós, nagyképű szamár, de ne feledjük, hogy a szlovákiai nép nyilvánvalóvá tette: a közérdeket szolgáló, ártatlan és jó emberek állami cinkossággal végrehajtott meggyilkolását nem tűri. És ez ezerszer fontosabb, mint a fogyóeszköznek tekinthető, rossz képességű és rossz jellemű állami vezetők értéktelen halmaza.
A belorusz nép fölkelt a zsarnokság ellen.
Ez a lényeg.
Szorongó szívvel, de nagy szeretettel és tisztelettel hajtjuk meg ilyen meg olyan színű (de egyaránt lyukas) lobogónkat a dobálózó lányok és fiúk, a tülkölő autósok, az ordítozó munkásasszonyok, az életüket kockáztató tudósítók, egyszóval a fölháborodott nép előtt, amelynek igaza van.
