Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Baranyi szerint félmunkát végeztek az Illatos úton, még mindig terjeng a vegyszerbűz a telepen

Ez a cikk több mint 3 éves.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere három év után ismét az Illatos úton, az egykori Budapesti Vegyiművek (BVM) telephelyén járt, ahonnan – elsősorban az akkor még ellenzéki önkormányzati képviselőként dolgozó politikus munkájának köszönhetően – 2016 elején elszállítottak 12 ezer hordónyi súlyosan mérgező vegyianyag-maradékot, miután Tarlós Istvánnál, Lázár Jánosnál és Orbán Viktornál is személyesen közbenjárt, és állami felszámolót neveztek ki a magánfelszámoló helyett.

Baranyi Krisztinával 2019 nyarán forgattunk riportot, amelyben a polgármestert elkísértük az Illatos útra is, ahol felidézte a vegyszeres hordók elszállításáért vívott küzdelmét.

Baranyi élő videós bejelentkezésben mondta el a helyszínen – egy jókora törmelékkupaccal a háta mögött -, hogy a hordók elszállítása után is végigkövette az Illatos úti eseményeket, hiszen Lázár János akkori kancelláriaminiszter és Tarnai Richárd Pest Megyei kormánymegbízott ígéretet tettek arra, hogy folyamatosan kármentesítik a talajt és a talajvizet.

A polgármester felidézte, hogy ő már a hordók elszállításakor sürgette az alapos kármentesítést, de ekkor türelemre intették, mondván három fázisból áll a terület „kitakarítása”:

  • a felszínen lévő hordók, és az abban lévő hulladék eltávolítása
  • a 11 hektáros gyártelep üzemépületeinek és berendezéseinek a bontása
  • a talajban és a talajvízben található szennyezés eltüntetése

Baranyi szerint el is jutottak a második fázis végégig, és az épületeket és a gépeket elbontották, de a területen „félmunkát végeztek”, mert még mindig több ezer köbméter bontási törmelék maradt. Erről azt állítják ugyan, hogy ez a törmelék már nem szennyezett, mert ezek a „tiszta” épületek után maradtak vissza. Baranyi ennek ellenére úgy gondolja, hogy ezzel együtt sem járt jól a kerület, mert ha a betonkupacok vegyi szempontból nem is veszélyesek, akkor is jókora törmelékhalmot jelentenek, amelynek a bontási porát szívják a környékbeli lakók.

A polgármester mellett ott volt a helyszínen Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője is, aki szerint bár ígéretet kaptak rá a felszámolótól, de még semmi jele a talaj kármentesítésnek, még mindig látszanak a kifolyások, ahol a hordókat tárolták, és vegyszerbűz is terjeng a területen.

„Gyakorlatilag az egész szerveskémia-tankönyv alattunk van”

– mondta Simon, utalva a talaj szennyezettségére.

Rákkeltő benzol és klórbenzol a régebbi mérések szerint akár a határérték 200 000-300 000-szeresében volt jelen a telepen a talajvízben, egy 2015-ös mérés szerint a DDT mennyisége a határérték 520-szorosa volt a területen vett talajmintában. A szennyezett talajvíz bejuthat a környék felszín alatti vizeibe, veszélyeztetve a környéket az ásott kutakat, illetve a Greenpeace mérései szerint is például a környék házi porában és a környéken tartott tyúktojásokban is bőven volt például DDT.

A polgármester szerint elfogadhatatlan ez az állapot, mert az volt a hatóság ígérete, hogy mindent eltüntetnek a területről, és a talajt is ki fogják cserélni (van, ahol 6-8 méter mélységig kell kicserélni a szennyezettség foka miatt).

„Megint ott tartunk, hogy egymásra mutogat a környezetvédelmi hatóság és a felszámoló, hogy nincsen lehetőségük és eszközük elvégezni a kármentesítést, amihez politikai szándékra lenne szükség”

– mondta Baranyi.

Tarnai Richárd Baranyi elmondása szerint 2020 július 15-én arról tájékoztatta, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal részletes tényfeltárás végzésére, a beavatkozás folytatására, a kármentesítési monitoring folytatására, és beavatkozási terv készítésére kötelezte a felszámolót, de a polgármester szerint mégsem történt semmi. Tarnai tájékoztatása azt is tartalmazta, hogy 2019 februárjában hatósági mintavétel történt a területen, és egyes komponensek koncentárciója csökkent, ami Baranyiék szerint arra utalhat, hogy tovább terjedt a szennyezés.

A Greenpeace a Tarnai Richárdra bízott állami felszámolócéghez fog fordulni, mivel ők lennének a felelősök a talaj és a talajvíz megtisztításáért és a betonkupacok elszállításáért.

Baranyi Krisztina pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordul, hogy a kormányzat mihamarabb biztosítson anyagi forrást a terület megtisztításához.

Címlapkép: Baranyi Krisztina a ferencvárosi atlétikai stadionról szóló közmeghallagatáson 2020. július 30-án. Fotó: Mérce