Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar kormány nem hajlandó megvédeni a polgárait egy szörnyű gazdasági csapással szemben

A vírus okozta válság rengeteg családot hozott kilátástalan helyzetbe. Napi tapasztalat, hogy a helyi, átmeneti megoldásokon túl azonnali állami beavatkozásra lenne szükség. Ezért került ismét előtérbe a 12 éve változatlan összegű családi pótlék megduplázásának kérdése, aminek ügyében az Esély Labor Egyesület (ELE) és a Méltó Megélhetés Munkacsoport (MMMCs) petíciót is indított. Ezt cikkünk megjelenéséig 25 ezren írták alá, emellett nyílt levélben fordultak 27 másik szervezettel együtt Orbán Viktorhoz, Kásler Miklóshoz, Novák Katalinhoz és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárhoz.

Harmadik alkalommal jelentkezett múlt csütörtökön a Mérce Kunbábonyból, a Civil Kollégium Alapítványnak a koronavírus-járvány miatt az online térbe áthelyezett Közösségszervezők Éves Találkozójáról. Az első alkalommal a közösségszervezés esélyeiről volt szó a járvány alatt, második alkalommal pedig az önkormányzatok és a civilek együttműködéséről. A legutóbbi adás pedig a „Szociális juttatások a járvány alatt” címet viselte, amelyben a családi pótlék kérdését járta körül Bogdán Zsoltné Tímea közösségszervező, Juhász Eszter szociális munkás, Váradi Balázs közgazdász  és a Méltó Megélhetés Munkacsoport tagjai.

Bogdánné elmondta, a családi pótlék jelenlegi, 12 200 forintos összege egyértelműen nem fedezi a gyermeknevelés költségeit. A járvány alatt mindenki megtapasztalhatta, milyen hatással jár a tárcájára az áremelkedés, különösen az élelmiszereké, ezért is vált fontossá a családi pótlék kérdése, ami egy olyan kivételes szociális támogatás, ami minden emberhez, szegényhez és gazdaghoz egyaránt eljut.

A Nógrád megyében tevékenykedő közösségszervező elmondta, az észak-magyarországi régióban sok családnak ez az egyetlen bevételi forrása, mivel a térség munkahelyekben nem igazán bővelkedik, így örülnek, ha közmunkát kapnak az emberek, ami a koronavírus miatt most szintén korlátozott létszámmal működik. A nagyobb gyárak is átálltak a részmunkaidős foglalkoztatásra, így a családfenntartó a hónap elején alig kap 60-70 ezer forintot.

Ebből, ha ki akarja fizetni a rezsit, esetleg szeretne venni egy szandált a gyerekének, és három gyerek van, emellett még meg is szeretné etetni őket, még ha nem is napi ötször, ami ugye az ajánlott lenne, hanem csak háromszor, már azt is nehezen, vagy egyáltalán nem tudja kihozni. Ezzel valamit kezdeni kell.

Juhász Eszter hozzátette,

jelenleg egy gyermek esetén a pótlék összege napi 401 forint, az állam ennyivel járul hozzá a nevelési és iskoláztatási költséghez, ami semmire sem elég.

A helyzet szerinte a fővárosban is katasztrofális, itt is sokan elvesztették a munkájukat éppen azokban az ágazatokban, ahol a legszegényebbek dolgoznak, mint a turizmus, szórakoztató ipar vagy a vendéglátás.

Emellett a digitális oktatásra való átállás is hatalmas terhet rótt rájuk, hiszen ezeknek a családoknak nincsen megfelelő eszközük, internet-hozzáférésük, hogy egyáltalán be tudjanak csatlakozni. Ahogy az sem várható el a jellemzően alacsonyabb végzettségű szülőktől, hogy iskolai minőségben folytassák az otthoni oktatást, ezért sokan lemaradtak, kiestek, évet ismételni és pótvizsgázni kényszerülnek.

A kormánytól szinte semmilyen segítség sem érkezett, jellemzően inkább a civilszervezetek közti együttműködés erősödött meg, ők próbáltak mindenféle úton-módon eszközöket és élelmiszert eljuttatni a családokhoz, sok magánadományozó is megjelent. Juhász szerint azonban ez inkább tűzoltás volt, érdemi segítséget még így sem tudtak nyújtani, ahhoz átfogóbb megoldásra lett volna szükség.

Ezzel Bogdánné is egyetértett, aki szerint,

amíg nincs segítség a kormányzati oldalról, addig folytatódni fog az iskolából való kiesések megszaporodása, hiszen hiába visznek a számítógépeket és okostelefonokat a gyerekeknek, az online órákra való bejelentkezés ezzel még nem biztosított.

Juhász Eszter és Bogdánné Tímea is elmondták, hogy nagyon nagy segítséget jelentettek a válsághelyzetben a tanodák, amelyek rendelkeznek saját költségvetéssel, emellett a Máltai szeretetszolgálaton és más civil szervezeteken keresztül tudtak segítséget igényelni, a saját településeken élő diákjaiknak, és ők is beszálltak az élelmiszerosztástól kezdve, a digitális eszközök beszerzésén át, akár a lecke kinyomtatásáig, amivel valahogy eljutott a lecke papírformában a gyerekekhez.

Juhász szerint azonban fontos azt is látni, hogy a civilek is a saját túlélésükért küzdenek, de tény, hogy most sikerült kitaposni az ösvényeket, ami a második hullám során is hasznos lehet.

Azon túl, hogy a családi pótlék emelésére van szükség, abban is egyetértettek, hogy a kormányzati politika teljes fordulatával lehetne csak kezelni a problémák gyökerét: a humán szolgáltatások fejlesztésével, anyagi támogatottságának növelésével, a közoktatás egészében, a bölcsődei, óvodai és iskolai szinten is, akárcsak az egészségügyi és védőnői és más, a családokat támogató szolgálatok minőségi javításával, a források drasztikus emelésével. Juhász ezen túl még arra is kitért, hogy az oktatás teljes megreformálása, a generációhoz igazodó tankönyvi átalakítás és modern eszközpark sem spórolható meg.

A most kilátástalan helyzetbe lévők emberek nem önhibájukból kerültek hátrányos helyzetbe, és fontos, hogy érezzék, nem engedik el a kezüket, nem hagyják magukra őket. Ehhez azonban

nem elég a magánemberek és a civilek segítségnyújtása, hanem a kormányzatnak is éreztetnie kellene, hogy szolidáris, és mellettük áll.

Juhász szerint látszik, hogy ilyen válságos helyzetekben szolidárisabbak az emberek, de ez a válság elmúltával gyakran elfelejtődik.

Bogdánné az előítéletekből fakadó problémákról is beszélt, arról például, hogy ha valaki, aki átlagosan éli az életét, ha „bemegy a falu központjába, akár egy közintézménybe, akár vásárolni, biztos hogy nem fogják neki úgy mondani hogy jöjjön be az ajtón, és mondja el, hogy mi a panasza, mint annak az embernek, aki ott lakik a falu közepén és szívesen látják”.

A közösségszervező szerint ugyanez, a szegény- és romaellenes előítéletesség tapasztalható „feljebb is”. „A szegények azok, akik „lusta büdös disznók, akik nem akarnak dolgozni”, de azért szüljenek gyereket, hogy a társadalmi létszámunk megmaradjon, ezért kínálok a többségi társadalomnak valamit, amit a szegényebb családok nem tudnak igénybe venni” – húzta alá, mennyire igazságtalan a mai magyar családtámogatási rendszer.

Egy rövid kitekintés után a romániai helyzetről, ahol a magyarországinál jóval magasabb az emelések nyomán a családi pótlék összege, Váradi Balázs közgazdásszal folytatódott a beszélgetés.

Váradi szerint a családi pótlék pozitívumai az univerzalitás, a feltétel nélküliség és – hogy ezekből következően – politikailag fenntartható. Univerzális, mert mindenki megkapja, ezzel az egyetlen ilyen típusú támogatás az öregségi nyugdíj mellett.

Bár ez az általánosság némi igazságtalanságot is jelent, hiszen a milliomosok gyerekei ugyanúgy megkapják, mint a legszegényebbek, azonban még így is viszonylag jól célozza meg a legalsó jövedelmi osztályokat, mivel azokban többen születnek, a támogatás összege pedig 3 gyermekig, gyerekenként növekszik. A juttatás emellett feltétel nélküli is, ami növeli hatékonyságát, nem kell igényelni, és nem lehet olyasmikhez kötni, mint a rendezett udvar vagy az élettárs büntetlensége, amilyen kritériumokat egyébként a kormány előszeretettel támaszt a szociális támogatások feltételéül.

Ezek miatt politikailag elég stabil és fenntartható, nem változtatják meg választásról választásra. De az anyagi támogatás önmagában nem elég a szegénység érdemi csökkentéséhez, ahhoz összetettebb, további kormányzati lépésekre lenne szükség.

Ahhoz, hogy a családi pótlék összege 12 éve változatlan, érdemes hozzátenni, hogy ez idő alatt a forint több mint 40 százalékot romlott. De nem csak a családi pótlékkal van így, hanem sok más szociális támogatást is a minimum nyugdíjhoz kötöttek , majd nagyon vigyáztak arra a kormányok, hogy ezt nehogy megemeljék,

ironizált Váradi.

A Fidesz-kormányok általános elfogadottsága miatt nem vették ugyan el a családi pótlékot, de az összegét nem emelték, és a családi támogatásokat más csatornákon kezdték osztani, mint az SZJA-kedvezmény, babakötvény, CSOK és még sorolhatnánk

Ezek a szubvenciók, szemben a családi pótlékkal, egyáltalán nem mindenki számára elérhetők, sőt általában pont a legszegényebbek számára támasztanak megugorhatatlan feltételeket – foglalta össze a közgazdász.

Ezek a családi támogatási formák a Fidesz kormány más politikai döntéseivel egyetemben tovább erősítették az egyenlőtlenségeket, azzal, hogy a nagyvonalú, több gyermek születését elősegítő támogatásokat tudatosan a közép- és felsőosztálybelieknek szánják.

„A posztkommunista tradicionalizmus mellett a neoliberalizmus is beszivárgott az orbáni családpolitikába” – idézte Szikra Dorottya cikkét Váradi. „Vagy egyszerűen arról van szó, hogy mindent megtesznek azért, hogy a cigányoknak ne jusson pénz, erről lehet vitatkozni”, tette hozzá, hiszen a legszegényebb között a romák felül vannak reprezentálva, és az Orbán-kormányok alatt eddig nem igazán jutottak támogatásokhoz.

Az, hogy legalább az inflációval egyenlő mértékben másfélszeresére, vagy még jobban megemeljék-e a családi pótlék összegét, nem lenne jelentős tétel Váradi szerint a költségvetésben: „az egész GDP egy százalékának a 2/3-a, 0,65 százaléka megy el családi pótlékra, ez 300 milliárd forint. Eközben az összes szociális támogatás, nyugdíjjal mindennel együtt 11%-ot tesz ki, így az éves költségvetésről történő határozás során egy 0,65%-os tétel duplájára 1,2 százalékra vagy akár magasabbra történő emelése nem egy olyan döntés, ami csődbe kergetné az országot, vagy ami miatt más kiadásokat kéne visszavágni.

A családi pótlék mint univerzális támogatás növelése azért is tűnik kézenfekvő ötletnek, mert a többi, szintén kívánatos megoldás komoly intézményi átalakításokat igényelne, ami egy hosszas folyamat. Addig is szükséges egy ilyen, a szegény családokat viszonylag jól célzó támogatási formára, ha nem akarjuk, hogy Magyarországon gyermekes családok éhezzenek, ami a járvány nyomán kialakult gazdasági válság hatására még súlyosabb mértékeket ölt.

Azt, hogy mennyivel nőtt a szegénységben élők száma, még nem látjuk pontosan, és sokféle adat van erről, de jellemzően régebbiek. Váradi reálisnak látja az Európai Bank által végzett felmérés eredményét, amely szerint Magyarország legalacsonyabb bevétellel rendelkező 20%-ának 100 euró vagy annál kevesebb megtakarítása van. Itt kétmillió emberről, rengeteg háztartásról beszélünk, akiknél, ha a jövedelem kiesik pár hétre, akkor semmi sem marad.

Még azt sem látjuk pontosan, milyen mély lesz, és milyen hosszan húzódik majd el a válság, de „a legfontosabb, hogy a magyar kormány úgy döntött, amit a visszaesés elleni gazdasági intézkedésekre fordít, abból szinte semennyit nem ad direkte a bajba jutott embereknek”.

Persze ez nem azt jelenti, hogy indirekt módon nem nyújt támogatást, de szembemegy szinte akármelyik országgal, mint akár Izrael, Németország vagy a gyakran „neoliberális rémségként” kategorizált Egyesült Államok, ahol rájöttek, hogy a válság olyan csapás egy csomó embernek. Tehát, ha tényleg védő szerepet akar betölteni az állam, akkor nem teheti meg, hogy egy szerény összeget ne utaljon közvetlenül, mert ez egy olyan válság, ahol a közvetett támogatással nem tudnak mindenkit elérni, mert feketén foglalkoztatottak, csődbe mentek, vagy mert két munkahely közt vannak. A magyar kormány azonban nem tesz ilyet, ami sok tízezer háztartás számára rettenetes helyzetet generálhat.

Váradi Balázs szerint

arra, hogy a kormány megemelje a családi pótlékot, hogy valamilyen formában a legszegényebbekre is odafigyeljen, hogy valamilyen formában elismerje, hogy ők sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, csak akkor van esély, ha minél többen, minél hangosabban képviselik ezeknek az embereknek az érdekeit.

Ugyanis a karitatív megoldásoknak korlátai vannak. Bár a civilszervezetek tevékenysége fontos és hatékony volt, a terepet ismerve sokszor gyorsabban és jobban tudtak segítséget nyújtani, de erőforrásaik és az őket támogatók erőforrásai is végesek. Fontos az is, hogy „ha egy atomizált társadalom megszerveződik, és emberek megszerzik azt az élményt, hogy közösen meg tudunk oldani, az mindenképpen jó. Ugyanakkor ez önmagában nem elegendő.”

De a civilek által megszervezett segítség azt is láthatóvá teheti, hogy a magyar kormányzat nem hajlandó ellátni egy olyan szerepet, amely nem ideológia kérdése. Hiszen

„egy államot azért tartunk fent, hogy ha jön egy igazán nagy veszély, jön az ellenség, és behatol, akkor megvédjen minket. És most jött az ellenség a járvány a formájában, és míg bizonyos frontokon, például a (későn) beszerzett lélegeztető gépekkel a kormányzat megpróbálta megvédeni a polgárait, addig annak a teljesen nyilvánvaló, szörnyű gazdasági csapásnak, amit emberek munkájának az elvesztése jelentett, olyan mélyszegénységben élő embereknek, akiknek semmilyen megtakarítása nincs, és hogy ezzel kapcsolatban is van teendője a magyar államnak, arra válaszul egyszerűen mossa kezeit, és azt mondja, hogy nem, nincs.”

A beszélgetés itt nézhető meg: