Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rabosították a kispesti momentumos képviselőt a helyi korrupciós ügyek feltárása miatt

Közleményben tudatta a Momentum, hogy kispesti képviselőjüket, Paróczai Anikót rabosították.

Paróczai egyébként Kispest átláthatósági tanácsnoka is. Így kezdett bele Facebook-oldalán még februárban „Kispest, Nagy Lopás” című videósorozatába is, amelynek első részében Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő vezetőjének vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett spanyolországi nyaraló ingatlanjáról számolt be (erről itt írtunk korábban)

A momentumos képviselő akkor úgy nyilatkozott: „A korrupciónak nincs színe, a kispesti közélet megtisztulásához pedig felelősségrevonásra van szükség. Lackner Csabának le kell mondania, Kránitz Krisztiánnak pedig távoznia kell a kispesti vagyonkezelő éléről.”

Ehhez képest mint most kiderült, végül Paróczai volt az, akit feljelentettek, méghozzá becsületsértés és különleges adatokkal való visszaélés miatt. Azt nem tudni pontosan, hogy ki tette a feljelentéseket, de becsületsértés miatt kizárólag Kránitz kezdeményezhette az eljárás indítását – írja a Momentum közleményében.

A feljelentések miatt Paróczainak be kellett mennie a 18. kerületi kapitányságra, ahol rabosították. 

A momentumos képviselő a Mércének elmondta, hogy a rendőrság tájékoztatása szerint a februári videó miatt indult ellene eljárás, az ügyben ő is, ügyvédje is jogi panasszal élt.

„A kihallgatáson is jeleztem, hogy az adatok, amelyeknek bemutatása miatt feljelentettek, mind nyilvánosak, álláspontom szerint pedig Kránitz Krisztián közszereplő, így tevékenysége közérdeklődésre tarthat számot” – nyilatkozta a Mércének Paróczai Anikó.

Paróczai Anikó Facebook-posztja a rabosításról:

Kispest az elmúlt hónapokban többször is sajtóérdeklődés középpontjába került, nem függetlenül attól a még tavaly ősszel nyilvánosságra került felvételtől, amelyen Lackner Csaba volt MSZP-s képviselő korrupcióra utaló állításokat tett a kerülettel összefüggésben.

Lackner a hangfelvételeken beszélt Kránitzról is, többek közt azt mondta: „Miszter Negyven Százaléknak hívták, amikor az önkormányzatnál dolgoztam”.

Lackner továbbá arról is értekezett, hogyan tervezték a kispesti szocialisták „megmenteni” Kránitzot, miután kiszavazták az önkormányzati választás jelöltjei közül. Lackner Csaba a felvételen azt állította, hogy Gajda Péter ötlete alapján jártak végül el. Mint mondta: „A Péter meg egy hülye kijelentést tett, amit gyorsan lecsaptam. Újra gyorsan kinevezzük a Kránitzot 5 évre, dupla annyi fizetésért. Így is keres öt kiló bruttót, azt nem lehet a kétszeresére emelni”

És láss csodát: az önkormányzati választások után nem sokkal már arról szóltak a hírek, hogy Kránitz „Krinyó” Krisztián, a kerületi Vagyongazdálkodó és Műszaki Szervezet (Vamüsz) igazgatójának fizetését megduplázta az önkormányzat. Gajda Péter akkor úgy nyilatkozott:

„Kránitz Krisztián igazgató úr fizetése, más önkormányzati vezetők fizetésével együtt, jegyző úrral egyeztetve és a vonatkozó jogszabályok betartása mellett megemelésre került az elmúlt hónapokban. Az emelések mellett azért döntöttünk korábban, mert a kispesti önkormányzat vezetői béreit régóta szerettük volna hosszú távra rendezni, mivel a többi kerületi önkormányzathoz képest jelentősen alacsonyabb bérezés mellett dolgoztak a kispesti vezető beosztású kollégák. Természetesen mindezek mellett az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak bérét is igyekszünk saját erőnkből emelni”.

Lacknert az MSZP még 2019. októberének végén kizárta a pártból, mandátumát azonban nem adta vissza, így továbbra is képviselő maradt, mert – mit azt ügyvédjén keresztül akkor megüzente – „tiszteletben tartja a választók akaratát”.

A közgyűlés januárban Antikorrupciós Vizsgáló- és Tényfeltáró bizottság (AKTV) felállításáról döntött, ennek mandátumát azonban Gajda Péter polgármester nem hosszabbította meg. A probléma az volt hogy a bizottság 3 hónapra kapott felhatalmazást, ám a járványhelyzet miatt a munka megakadt, Gajda viszont arra hivatkozott, hogy kikérte a közgyűlés tagjainak véleményét, és a többség egyértelműen nem támogatta a bizottság munkájának meghosszabbítását (az ügy hátteréről itt írtunk bővebben).

Néhány nappal később azonban az önkormányzat weboldalán megjelent egy antikorrupciós vizsgálati jelentés, amiben viszont a polgármesteri hivatal saját belső vizsgálata található, és amely megállapította – lényegében saját magát felmentve -,  hogy sem az önkormányzat, sem pedig a polgármesteri hivatal esetében nem állnak meg azok a korrupciós vádak, amelyek a tavaly őszi önkormányzati választási kampányban merültek fel a feltételezhetően Lackner Csabáról, a kerület korábbi MSZP-s képviselőjéről készült videófelvétel kapcsán.

Címlapkép: Paróczai Anikó / Facebook