Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Macron új miniszterelnökkel akarja biztosítani, hogy egyedül kormányozhasson

Az elnök és miniszterelnöke romló viszonyáról hónapok óta terjedő politikai pletykák, spekulációk július 3-án végre válaszra találtak. Édouard Philippe, a Le Havre-ban július 28-án polgármesternek megválasztott miniszterelnök lemondott. Februárban, a választások első fordulója előtt, a kampány idején még azt nyilatkozta, hogy listája győzelme esetén is kitart miniszterelnöki posztja mellett. A Covid-19 hónapjaiban az elnökkel való súrlódások és nem utolsó sorban Macron népszerűségének történelmi mélypontra csökkenése és a sajátja emelkedése nyilvánvalóan meggyőzte, hogy jobb elhagyni a (süllyedő?) hajót, és tehetségét inkább Le Havre-ban kamatoztatni. A jobboldalon azt remélik, hogy politikai tőkéjével neki sikerülni fog egyesíteni évek óta széthúzó pártját, a Les Républicains-t (LR), így 2022-ben a jobboldal esélyes elnökjelöltjévé válhat.

Macron néhány órán belül kinevezte új miniszterelnökét, az ugyancsak LR-es Jean Castexet. A lemondás és a kinevezés közötti órákban sokan a szocialistáktól elpártolt európai ügyek miniszterére tippeltek mint esélyesre, de Macron, szembemenve a járvány idején négy hivatalos beszédében hangoztatott a járvány-után-új-világot-kezdünk szép gondolatával, megmaradt a már kipróbált LR-nél.

Jean Castexről annyit lehet tudni, hogy mostanáig ő volt a vesztegzár feloldására május végén kinevezett kormánybiztos, előtte Nicolas Sarkozy egykori kabinetfőnök-helyettese volt, és ma a mintegy 6000 lelket számoló, Pireneusokban meghúzódó Prades nevű történelmi kisváros polgármestere, és a kisrégiós önkormányzati intézmény (communauté de communes) elnöke.

Castexben úgy a jobboldali, mint a baloldali ellenzék, de még a Macront szolgamódra támogató BFM TV is nagy politikai kaliber nélküli „fantom”, „együttműködő”, „végrehajtó”, „lenézést kiváltó” embert lát.

Egyöntetű az a vélemény, hogy miniszterelnökké kinevezése azt illusztrálja, hogy Macronnak egy ilyen tökéletes „yes man”-re van szüksége, az elnök nem csak a parlamentre nem fecsérelné az idejét, de egy miniszterelnökkel való vitákra sem. A Le Monde egyik július 3-i cikkének címe is ezt sugallja: „Jean Castex miniszterelnökké való kinevezésével Emmanuel Macron nyíltan vállalja, hogy egyedül akar kormányozni”.

A Nouvel Obs emlékeztet arra, hogy

„az új miniszterelnöktől azt vártuk, hogy megtestesíti azt a fordulatot egy ökológikusabb, szuverénebb, szolidárisabb gazdaság felé, amelynek tervét Emmanuel Macron vázolta fel egyik vesztegzár alatti beszédében. Nem ezt választotta [Macron], mintha a sárga hullám (az útkereszteződésekben) és a zöld hullám (a szavazófülkékben) meg nem történt események volnának. Az elnök törekvése az, hogy ápolja jobbközép választói bázisát, mert tudja, rájuk kell támaszkodnia a következő elnöki választásokon.”

A sárga hullámhoz, a sárgamellényesek mozgalmához tegyük hozzá a téli és tavaszi sztrájkmozgalmat és tüntetések sorozatát, a zöld hullámhoz pedig az EP- és az önkormányzati választásokat megelőző számos, százezreket mozgósító egyre radikálisabb mozgalmak akciósorozatait és többé-kevésbé békés tüntetéseit klíma-ügyben, valamint az élelmiszereket, talajt, vizet, levegőt szennyezőket, egészségrombolókat támogató kormánypolitika ellen. (A megmozdulásokról lásd a szerző korábbi cikkeit – szerk.)

Az új miniszterelnök július 6-án alakított kormányában sincs sok új arc. Menesztette négy legkompromittáltabb miniszterét, a belügyminisztert és három miniszternőt, az igazságügyi, a munkaügyi és a kormányszóvivői tárca birtokosait, de kevés új személyt hozott be. Az új igazságügyminiszter egy politikában eddig tapasztalatlan, de a szakmában annál inkább ismert ügyvéd, a másik új szereplő viszont Sarkozy rossz emlékeket hagyott egészségügyi miniszternője, aki 2007 és 2010 között jelentős szerepet játszott a kórházak leépítésében, profitorientált szervezetekké való átalakításában és privatizálásában. A hölgy most a kultúra-igazgatás élére került. A többi miniszter egyszerűen tárcát cserélt. Az új belügyminiszter, becenevén a „főhekus” (le premier flic) tárcáját a volt költségvetési miniszter vette át. Majd elválik, hogy mit tud kezdeni a lázongó rendőrökkel.

Két miniszter, a már említett új belügyminiszter és igazságügyminiszter kinevezése már aznap hangos elégedetlenséget váltott ki a feminista törekvésekre érzékeny közvéleményben.

Másnap feminista egyesületek vezetői és aktivistái tiltakoztak, tüntettek ellenük. A belügyminiszter ellen azért, mert nemi erőszak gyanújával nyomoznak ellene – az eljárás júniusban indult újra, a történtek még 2009-re nyúlnak vissza.

A bíróság első fokon felmentette a vádlottat, de három hete, június 11-én a párizsi fellebviteli bíróság új vizsgálatot rendelt el nemi erőszak, szexuális zaklatás, és hatalommal való visszaélés ügyében. A tiltakozásokra a köztársasági elnök titkárságának rövid válasza az volt, hogy a folyamatban lévő bírósági eljárás nem jelent akadályt a belügyminiszteri poszt betöltésére. A frissen hivatalba lépett igazságügyminiszterrel pedig az a baj, hogy a szókimondásáról ismert ügyvéd nemcsak a bírókat támadja rendszeresen, de az elmúlt évek során több nőgyűlölő és homofób kijelentést tett nyilvánosan, és többször kirohant a MeToo mozgalom ellen. Egy szocialista szenátornő, a Hollande-kormány női jogokkal megbízott minisztere szerint e két személy kinevezésének jóváhagyásával Macron „elképesztő pofont ad mindazoknak, nőknek és férfiaknak, akik a szexuális és szexista erőszakcselekmények ellen harcolnak.”

A július 7-i tüntetés célpontja a Place de la Madelaine volt. Feketébe öltözött gyászolók koporsót vittek a vállukon, amelyet a tér monumentális templomának lépcsőjén helyeztek el. Jelképesen eltemették a macroni mandátum egyik fő célkitűzését, a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítását. Kíváncsiak vagyunk, hogy a szintén frissen kinevezett, női jogok érvényesítésével megbízott fiatal miniszternő mit gondol minderről, milyen mozgásteret lát maga előtt ebben a kormányban. Egyelőre még nem nyilatkozott.

Az ökológiai átmenet új minisztere az előző kormány idején a Fenntartható Fejlődés és Területrendezés (parlamenti) Bizottságának elnöke volt, tehát vannak ismeretei korunk ökológiai problémáiról, és a megoldásokról. Még nem lehet tudni, hogy mire lesz lehetősége az elkövetkezendő két évben, és vajon elődjéhez hasonlóan ő is Macron mindenre igenlően bólintó figuráinak sorát gazdagítja-e majd. Ami biztos, hogy ügyesebben kommunikál, mint elődje. Az is megkülönbözteti utóbbitól, hogy egy fontos, néhány hete nyilvánosságra hozott dokumentum áll rendelkezésére, amely jó alapul szolgálhat munkájához, ha komolyan veszi hivatását. A dokumentum a Polgárok Klíma Konvenciójának (Convention citoyenne pour le climat, CCC) 150 pontban összefoglalt javaslatgyűjteménye.

A népgyűlést Macron hozta létre, funkciója a sárgamellényesek polgári kezdeményezésű népszavazásra (Référendum d’initiative citoyenne) irányuló követelésének elnémítása, elterelése volt. Sorsolás útján kiválasztott 150 tagjának feladatául azt tűzték ki, hogy szakemberek meghallgatása után kilenc hónapig tartó munkával dolgozzák ki javaslataikat az energiamegtakarítás, a lakások hőszigetelésének, a mezőgazdaság, a közlekedés, az ökológiai jogszabályok és más, a klímaváltozás lassítását ösztönző és akadályozó tényezők kérdéseiben. A Konvenció létrehozásának elrendelésekor Macron elkötelezte magát, hogy a 150 résztvevő javaslatait vagy népszavazásra fogja bocsátani vagy anélkül, törvények útján fognak megvalósításra kerülni.

Igazi meglepetés volt a június 21-én nyilvánosságra hozott javaslatgyűjtemény nem várt komolysága és helyénvalósága, a klímaváltozás nemcsak ökológiai, hanem gazdasági és szociális vonatkozásainak következetes átgondolása. A kérdés az, hogy Macron betartja-e, amire tavaly októberben elkötelezte magát.

A vesztegzár feloldása óta hozott kormányintézkedések, a felmelegedést, CO2 kibocsátást közvetlenül növelő autóipar és légiközlekedés milliárdokkal való megtámogatása (tekintet nélkül arra, hogy ezrek elbocsátását tervezi ez a két szektor, a Renault pl. 4500 alkalmazottat fog elbocsátani, az Air France több mint 7500 állást szüntet meg 2022-ig) nem adnak okot optimizmusra.

Ezzel szemben biztatóak a járvány miatt több hónapig elhúzódó önkormányzati választások eredményei. A június 28-án megtartott második forduló a zöldek elsöprő győzelmével járt, Macron pártja (LREM) ezzel szemben a várakozásoknak megfelelően meglehetősen rossz eredményeket könyvelhet el.

Az LREM egyetlen nagy városban sem győzött, és még azokban a városokban is vesztett, ahol a jobboldallal szövetkezett, míg a zöldek (EELV) a 40 százezer főnél magasabb lélekszámú városból 7-ben (Annecy, Besançon, Bordeaux, Grenoble, Lyon, Strasbourg, Tours) kerültek a városigazgatás élére a hozzájuk csatlakozó baloldali listák támogatásával.

Két figyelemre méltó győzelem közül az egyik Lyonban Grégory Doucet-é (EELV), akinek sikerült eltávolítani a korábbi polgármestert. Ez utóbbi 2016-ban a szocialistáktól az LREM-hez csatlakozott, majd Macron első belügyminisztere lett, és most a jobboldallal, sőt a szélsőjobboldallal szövetkezve próbálta megtartani pozícióját. A másik figyelemre méltó győzelem Marseille-ben Michèle Rubirolaé, aki szintén egy széles baloldali platform élén buktatta meg a tizenöt éve uralkodó korrupt, bírósági eljárás alatt álló kiskirályt. A szocialisták a legfontosabb pozícióikat megtartották, Párizsban Anne Hidalgo, Lille-ben Martine Aubry tudott újrázni.

Eközben se az önkormányzati választások második fordulója, se az új miniszterelnök kinevezése, se a kormány átalakítása nem csillapítják az utcán megnyilvánuló haragot, a mindebből-elegünk-van hangulatát. Június 20-a számos összehangolt tüntetés napja volt Párizsban és az országban. Július 4-én a fővárosban öt tüntetésből hármat a sárgamellényesek szerveztek, egy pedig az LMBTQ büszkeség szokásos, színes-zenés farsangi felvonulása volt. A három sárgamellényes tüntetésen több ezren vettek részt. Kevesebben, mint másfél évvel ezelőtt, de a tüntetők mondandója és elszántsága változatlan. Ezt mutatják a hatalom készültségi intézkedései. Az érzékeny, veszélyes pontokat, mint például Párizsban a Champs-Élysées és a belügyminisztérium környékét a prefektus rendőri védelem alá helyezte, és a „sárgamellényesek” nevét viselő, általuk szervezett tüntetéseket eleve letiltotta. Toulouse-ban a prefektus, mint minden héten, július 4-én is rendeletben tiltott minden „követeléseket tartalmazó” (sic.) tüntetést és gyűlést, de az általános megfogalmazás a valóságban csak a sárgamellényesekre vonatkozik. A tiltások ellenére a tüntetéseket megtartották, de sehol nem került sor összetűzésekre a rendőrséggel.

Végül, mik várhatók a nemsokára beköszöntő szokásos politikai uborkaszezon után, ősszel? Az orléans-i République du Centre-nak adott Új utat kell megrajzolnunk címmel megjelent interjúban Macron felvázolta az ország előtt álló feladatokat. Hangneme, stílusa nem hasonlít a három évvel ezelőtti radikális, ellentmondást nem tűrő, arrogáns ifjú titánéhoz, megértőbb lett a kisemberek, az idősek, a fiatalok gondjai-bajai iránt. 15-20 milliárd eurót ígért a kórházak működésének átszervezésére, egyszerűbbé, hatékonyabbá – értsd rentábilisabbá – tételére és a kórházi dolgozók fizetésemelésére. De nem mondott le programjának keresztülviteléről, a vesztegzár miatt felfüggesztett nyugdíjreformról, a munkanélküli segély reformjáról és a 35 órás munkahét felszámolásáról. Olvasóit figyelmeztette, „az ősszel kezdődő időszakra fel kell készülnünk, nem lesz könnyű”.