Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár hétfő reggel arról beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy az iskolai erőszak főleg az ország északkeleti területein jelentkezik. Persze, értjük, Magyarországnak azon a részén, ahol a legalacsonyabb a háztartások átlagos bevétele és a legmagasabb a roma lakosság aránya. Mert a kormánynak láthatóan már nem elegendő a szegregált oktatás – amiről ugye tudjuk, ha kárpótlást követelnek érte az áldozatok, az a miniszterelnök szerint sérti a társadalom „igazságérzetét” -, egyenesen börtönökben szeretné taníttatni a roma gyerekeket. És ezt az egyes kormányzati szereplők nem is próbálják takargatni.
Az iskolaőrség rend- és erőszakpárti intézményének létrehozását mindössze 17 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett szavazta meg pénteken az Országgyűlés. A köznevelési törvény módosító javaslatát Semjén Zsolt nyújtotta be június elején, aminek értelmében az iskolai erőszak megfékezése érdekében szeptembertől több száz olyan, állami fenntartású iskolában lesznek jelen a bilinccsel, gumibottal és gázspray-vel felszerelt rendőrök, amelyeket az Emmi és az ITM ismeretlen kritériumok alapján „kritikus helyzetűnek” minősített. Azok az iskolák, amelyek nem kerültek rá erre a listára, külön kérvényezhetik, hogy náluk is legyen iskolaőrség, de Maruzsa szerint amelyik iskola nem kéri, „oda nem fognak őrt vezényelni az intézmény és a tantestület akarata ellenére”.
Ahogy az az államtitkár hétfői interjújából kiderült, az egyházi és magániskolákba egyelőre biztosan nem vezényelnek iskolaőröket, „de ha később esetleg ezt kérik, akkor ott is lesz mód erre.”
Micsoda meglepetés: azok az iskolák, ahol négyszer annyi pénz jut egy diák oktatására, mint az állami iskolákban, nem kerültek rá a minisztériumok „kritikus” listájára.
Mondhatjuk persze, hogy logikus, ha az állam nem rendelkezik öncélúan arról, hogy mi történjen a nem állami fenntartású oktatási intézményekben. Ebben az esetben viszont az egyházi iskoláknak juttatott állami támogatás is megkérdőjelezhető lenne, márpedig ezen a téren már nem olyan óvatos a kormány: miközben egy egyházi iskolába járó diák után 200 ezer forint, működési költségekre fordítható támogatás jut, az állami iskolák tanulóinak ennek csak a 27 százaléka, 55 ezer forint jár fejenként.
A tehát lényegesen több anyagi forrással megáldott egyházi fenntartású intézmények „erkölcsi, szellemi nevelés terén vitathatatlanul erősebbek, mint az állami gimnáziumok” – nyilatkozta tavaly Maruzsa Zoltán. Ellentétben a kelet-magyarországi intézményekkel, ugyebár, ahova iskolaőröket kell küldeni, hogy végre rend legyen.
A kormány részéről sokszor elhangzott már, hogy az iskolaőrség felállítását nagyon sok iskola és pedagógus örömmel üdvözölte, és kétségtelen, hogy a rendkívül forráshiányos, elhanyagolt közoktatásban dolgozó kizsigerelt, kiégett tanárok közül vannak olyanok, akik szerint ez működőképes megoldás lehet az oktatási intézményekben tapasztalt erőszakra. Szakértők és érdekvédők szerint azonban
mindez nem lehet több tüneti kezelésnél.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint elképzelhető, hogy rövidtávon, néhány esetben valóban megoldást nyújt majd az iskolaőrség, ugyanakkor emellé muszáj lenne a problémák megelőzésére is tervet kidolgozni. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint iskolai agresszió esetén nem kizárólag az elkövetők felelősségét kell vizsgálni, hanem a közeget is, ahol tettüket elkövették, vagyis elsősorban arra kellene koncentrálni az iskolákban, hogy hogyan lenne megelőzhető a bántalmazás. Hiszen
„a kriminológia egyik alapvetése, hogy önmagában nem az tart valakit vissza egy szabályszegéstől, hogy súlyos büntetést kap majd érte, hanem az, hogy biztosan lesz következménye a tetteinek.”
Tehát a köznevelésért felelős államtitkár szerint az ország legszegényebb térségeiben található iskolákban a legelterjedtebb az erőszak, és ezt a legnagyobb természetességgel közli abban az évben, amely azzal kezdődött, hogy a miniszterelnök ezekkel a szavakkal jellemezte a jogellenesen elkülönítve oktatott cigány gyerekeknek megítélt kártérítést: egy „etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül”.
Ebben az országban eleve óriási, áthidalhatatlannak tetsző szakadék létezik a társadalom egyes rétegei között: a 2020-as davosi Világgazdasági Fórumra készített jelentés szerint Magyarországon a harmadik legrosszabb a társadalmi mobilitási helyzet az EU-ban, azaz aki szegénynek születik, az jó eséllyel az is marad.
Az oktatás egy eszköz lehetne ezeknek a különbségeknek az enyhítésére, ehelyett azonban a jelenlegi döntéshozók csak mélyítik őket az iskolákon keresztül. Az egyik gyereknek jut a négyszer annyi anyagi támogatás, a másiknak pedig a bilincs – és Orbán, Gulyás, Maruzsa és a többiek azt állítják, ez így egy igazságos rendszer.
