Június 15-én Franciaország, két tengerentúli megyéjének kivételével, gyakorlatilag felszabadult a vesztegzár alól. Macron előző esti beszédében jelentette be a jó hírt. Az ország határai megnyíltak a Schengen-országok utazói és kamionjai előtt (a többieknek július 1-ig kell várniuk), az idősotthonok eddig elszigetelt lakói is visszanyerték mozgásszabadságukat, és hétfő óta rokonaik, barátaik szabadon látogathatják őket.
De, figyelmeztetett az elnök, noha jelentősen csökkent a halálos áldozatok száma – június 19-én 28-an, 21-én 7-en haltak meg -, a vírus nem tűnt el, „még hosszú ideig velünk lesz”, mondta, így a védekező intézkedések továbbra is érvényben vannak. Például a járvány előidézte gazdasági válságot túlélő, most már teljes üzemben működő éttermekbe a vendég csak maszkkal térhet be, és addig kell viselnie, amíg a pincér le nem ülteti az asztalához. A vonatokon, metróban, buszokon is kötelező a maszkviselés és az utasok csak minden második, kijelölt helyet foglalhatják el. (Ez a szabály, a valóság azonban, különösen a csúcsidőkben, egészen más.) A párizsi metróvonalak nagy csomópontjain lévő 18 állomás, köztük az Opéra, Madeleine, Concorde, Stalingrad, Strasbourg-Saint Denis a vesztegzár feloldása után még tíz napig zárva volt.
Ami új, hogy Párizsban az éttermek, presszók teraszai hirtelen nemcsak a járdák, hanem az úttestek egy részét is elfoglalták. Ez nem kormányintézkedés. A polgármesteri hivatal engedélyével munkások ácsolják-tákolják a plusz asztaloknak, székeknek helyet adó dobogókat és a vendégeket az úttesttől elválasztó korlátokat, falakat. Az új terek villámgyorsan megtelnek a vesztegzár végét élvező baráti társaságokkal, kompjutereiken dolgozókkal, családokkal, akik szemmel láthatóan értékelik a városigazgatás közterekhez való újfajta viszonyát és nem utolsósorban az autóforgalom „lágy”, azaz szigorításmentes, a város barátságossá változtatását szolgáló lassítását.
A vesztegzárban kimerült lakók szimpátiája most, a választások második fordulója előtt nem érdektelen.
Beszédében az elnök ismertette az önkormányzati választások függőben maradt második fordulójának dátumát is. Június 28-án járulhatnak az urnák elé a választók ott, ahol a márciusi első fordulóban egyik lista sem érte el a szavazatok 51%-át. A nagyvárosok többségében lesz második forduló.
Párizsban a jelenlegi, szocialista polgármesternő, Anne Hidalgo az esélyes. A járvány előtt a főváros ökológiai átalakítására fektette a hangsúlyt, a járvány alatt pedig a szociális intézkedéseit értékelhették nem csak a segítségre szoruló szegények és hajléktalan emberek, hanem a lakosság más rétegei is. A két forduló között hozott döntésekkel nagy előnyhöz jutott a jelenlegi mandátuma végéhez érő főpolgármesternő. Számára a járvány és a vesztegzár időszaka egyfajta csendes választási kampány volt. Esélyét növeli, hogy az EP-választásokon előretört zöld párt (EELV), plusz három kisebb zöld párt, a kommunista párt és még hét lista támogatja. Zöld vonalon a legbiztatóbbak az ígéretei: új parkok és új kerékpárutak kiépítése, a főváros hatáskörébe tartozó bölcsődék, óvodák és általános iskolák gyerekeinek 100%-os bio étkeztetése, a levegőszennyezés főokozói, a dízellel működő gépkocsik kitiltása a fővárosból.
Visszatérve az elnök negyedik járványbeszédére, a joviális, megértő hang és a már rituálissá vált megindult köszönetnyilvánítások ellenére nem tudta csillapítani a vesztegzár előtt és alatt felgyülemlett általános elégedetlenséget. Ettől a beszédtől, túl az új szabályok ismertetésén, mindenki konkrét intézkedéseket várt az egészségügyi, gazdasági és szociális válság megoldására. Ehelyett az önigazolás, öndicséret és az üres ígéretek sorozatát hallhatta a nép.
Az elnököt hallgatva sokaknak megerősödött az az érzése, hogy ennek politikusnak nem sok fogalma van arról, mi történik ebben az országban, milyen gondokkal küzd a társadalom java. Arról nyilván értesült, hogy népszerűsége rendkívül alacsony, de az általa „senkiknek” titulált egyszerű emberek lenézése, velük szembeni közömbössége csak arra ösztönzi, hogy a sajtóból, interjúkból, a vele szemben kritikus politikusok, szociológusok, filozófusok, írók javaslataiból kimazsoláztassa a leggyakrabban felmerülő szavakat, gondolatokat, olyanokat, mint „szolidaritás”, „szociális”, „megbecsülés”, „változtatás”, és azt a beszédírójával beépíttesse a szövegeibe.
Az utolsó, június 14-i beszédében még hallhatók az előzőkhöz hasonló olyan mondatok, mint például : „Amikor március 16-án elrendeltük a vesztegzárat, humanista döntést hoztunk azzal, hogy az egészségügyet a gazdaság fölé helyeztük”, holott az egész beszéd arról szólt, hogy ez a humanizmus már nem tartható.
Macron beszéde elején büszkén jelentette, hogy a kormány 500 milliárd eurót mozgósított a nehézségekkel küzdő autóipar[1], a turizmus, éttermek, szállodák megsegítésére, azért, hogy Franciaország ismét versenyképes legyen ezeken a területeken, ugyanakkor nem jelezte, hogy mennyit fektetett be a kórházi felszerelések, kórházi ágyak számának növelésébe, az orvosok, ápolók, kórházi kisegítő személyzet, valamint a kórházak idős betegeit és az idősotthonok lakóit gondozók fizetésemelésére. Semennyit.
Pedig ezt várja mindenki türelmetlenül, hogy Franciaország felkészültebben és hatékonyabban nézhessen szembe a Covid-19 esetleges kiújulásával és más egészségügyi szükséghelyzetekkel, amelyeknek vezető biológusok nagy esélyt jósolnak a közeljövőben, és amit maga az elnök is megemlített a beszédében. Az egyetlen intézkedés, befektetés mindeddig egy új felelős kinevezése volt a kérdés tanulmányozására és javaslatok benyújtására. Az illető felelős hölgyről csak annyit lehet mondani, hogy az egészségügyhöz mindeddig semmi köze nem volt, érdeme azonban, hogy garantáltan nem fog olyan intézkedéseket javasolni, ami megkérdőjelezné a kormány politikáját.
Macronról és kormányáról pedig annyit, hogy az ebben a járványban meghalt közel 29 700 ember számukra csak van-ennél-rosszabb-is, majd-elfelejtjük szám.
Emiatt vonultak ki az utcára június 16-án az egészségügyi dolgozók Párizsban és az ország 400 másik pontján. Mielőtt bővebben esne szó a tüntetésről, egy ezzel kapcsolatos rövid hír, hogy az Emberjogi Liga és a CGT beadványa nyomán az Államtanács június 13-án előírta a május 31-én meghozott kormányrendelet 3. paragrafusának eltörlését. Nemcsak a beadvány aláírói, hanem az Államtanács is „túlzott, a járvány mai állásához képest aránytalan” korlátozásnak ítéli meg a rendelet kérdéses paragrafusát, amely a vesztegzár feloldása után is, az egészségügyi szabályzás részeként 10 főre korlátozta a megengedett utcai csoportosulásokat. Ez a paragrafus „súlyosan és nyilvánvalóan illegális módon sérti a gyülekezési szabadságot és a tüntetés szabadságát” olvashatjuk az Államtanács indoklásában. Akik arra gyanakodtak, hogy a paragrafus kísérlet volt a kormány részéről arra, hogy a vesztegzár korlátozásait véglegesítse a gyülekezési és tüntetési szabadságjog esetében, azok nagy örömmel fogadták az Államtanács döntését.
Három nappal később, június 16-án 18 ezren tüntettek Párizsban és több mint 30 ezren Toulouse-ban, Lyonban, Strasbourgban, Marseille-ben, Nantes-ban, Bordeaux-ban, amihez hozzá kell adni a kisebb városokban, például Metzben, Dunkerque-ben, Brestben, Montpellier-ben tüntetők (nem összesített) számát. A fehér köpenyekre, orvosi maszkokra, kórházi lepedőkre írt jelszavak megfoghatóvá teszik a tüntetők érzéseit, indulatait. „Gyógyíts, és fogd be a szád!” és „Válság alatt nélkülözhetetlen, válság után eldobható”, olvashattuk az Invalidusokhoz vonuló párizsiak elkeseredését. Ennél harciasabbak voltak a „Háború a macronavírus ellen”, „Védőoltást a macronavírus ellen! ”„Se COVID, se Macron!”, „Nem kitüntetést! Pénzt!”, „Edd meg a kitüntetéseidet!”, „Gyilkos kormány! Nem felejtünk! Nem bocsátunk meg! Összefogás!” , „Mentsd meg a kórházat, egyszer majd ő fog téged megmenteni”, „A haragra nincs vesztegzár”, „A betegeink nem kliensek! Tiszteljük magunkat!”, „Védőintézkedés: az állam és lobbik szétválasztása”, „A COVID után nincs visszatérés az abnormalitáshoz!” Két fiatal, egymás kezét fogó ápolónő kék köpenyén olvashattuk: „Többet érdemlek ennél ” és „Ti az euróitokat számoltátok, mi a halottakat!”
A párizsi felvonulás békésen, jó hangulatban folyt, csak a végén, a szétszéledéskor volt föltűnő a távoli fasorból felemelkedő fekete füstfelhő.
Az azóta széles körben szétküldött Instagram-videóból megtudhattuk, hogy a rendőrök őrizetbe vettek és véresre vertek egy ápolónőt. A videót az ápolónő kollégája kommentálta: az 50 éves ápolónő „három hónapig heti 60 órában dolgozott. Az osztályán a szeme előtt betegek sora halt meg.”
Őrizetbe vétele során, az ápolónőnek a felvétel és szemtanúk szerint a rendőrök mérhetetlen brutalitásában volt része. A videók ellenére a kormány úgy tekinti, hogy a letartóztatás körülményeivel nincs probléma.
A tüntetés estéjén a sürgősségi ellátást végző orvosok egyesületének szóvivője a MediaTV fórumán szemtanúkra hivatkozott, akik látták, hogy a rendőrök hagyták, hogy egy odakeveredett csoport felgyújtson egy személyautót, majd a szétszéledő tüntetőket támadták meg. Az ezen felháborodott ápolónő kővel dobta meg a rendőröket, ez volt őrizetbe vételének előzménye.
Ez a francia rendőrség egyik több éve ismert, kipróbált taktikájának forgatókönyve a tüntetéseken, de a rendőri erőszak kapcsán kialakult politikai válságot mégsem a járványt megelőző két évben a tüntetőket megnyomorító, Európában tiltott fegyverek rutinos használata váltotta ki Franciaországban. Külföldről, az Egyesült Államokból repült ide a szikra, George Floyd gyilkossága és az azt követő tiltakozások nyomán robbant ki. A Floyd halálát is okozó tarkóra térdelés Franciaországban is a rendőrök bevett szokása, rasszizmusuk pedig közismert.
A rendőri erőszak két áldozatának, az afro-francia Adama Traore (2016) és az arabo-francia Malik Oussekine (1986) emléke, a rendőrök mindennapos rasszista indíttatású zaklatásai és az afro-amerikai áldozatok iránt érzett szolidaritás lobbantotta fel az újabb tiltakozási hullámot. Párizs keménykezű rendőrfőkapitánya, a belügyminiszter jobbkeze, június 2-án betiltotta a rendőrrasszizmus ellen bejelentett tüntetést, és ugyanezen a napon a rendőrség intranetjén szólt bátorítóan a rendőrökhöz: „Tudom, milyen fájdalmat okoznak önöknek az erőszak és a rasszizmus unos-untalan felhozott vádjai.” Majd kijelentette, „a párizsi agglomeráció rendőrsége se nem erőszakos, se nem rasszista”.
Nem okozott meglepetést, hogy a már a koronavírus idején botrányt kiváltó, a betegekkel szemben vádaskodó rendőrfőkapitány nyilatkozata csak tovább szította a haragot. Sorozatban jelentek meg tanúvallomások a rendőrök szóbeli és/vagy tettleges rasszista megnyilvánulásairól nemcsak az áldozatok, hanem az ezektől viszolygó rendőrök részéről is. Ez utóbbiak nem csak a ranglétra alján lévő kollégáikat, hanem fölötteseiket, az egész rendőrhierarchiát vádolták.
Az általános felháborodás, a kormány rendkívüli népszerűtlensége és a közelgő önkormányzati választások a kormányt a kedélyek csillapítására késztették. A belügyminiszter június 8-án hivatalos nyilatkozatában megcáfolta a rendőrfőkapitányt. „A fajgyűlöletnek nincs helye a társadalmunkban, még kevésbé a rendőrségen belül”, mondta.
Zéró toleranciát hirdetett a rendőrségen belüli fajgyűlölettel szemben, betiltotta a tarkóra térdelés módszerét és a rendőrök munkaviszonyának felfüggesztését rendelte el „minden olyan esetben, ahol bizonyított gyanú (sic) forog fenn a fajgyűlölet szóbeli és/vagy tettleges megnyilvánulásával szemben.”
A belügyminiszter nyilatkozata ezúttal a rendőrök körében öntött olajat a tűzre. Szélsőjobboldali szakszervezetük – említésre méltó, hogy a rendőrség 80%-a Le Penre, a Front Nationalra, mai nevén Rassemblement Nationalra szavaz – tiltakozott feltűnő agresszivitással. A sajtó a rendőrség lázadásáról beszélt. Most már nemcsak a rendőri erőszak ellen tiltakozók, hanem a rendőrség is alkalmatlannak, a miniszteri pozícióra méltatlannak tartja a belügyminisztert. Természetesen más okból.
Nem telt három napnál többe, hogy a belügyminiszter visszakozzon. Az említett többségi rendőrszakszervezet követelésére az egyik mainstream TV-csatornán adott interjúban nüanszokkal enyhítette a rendőröket felbőszítő kijelentéseit. Az őrizetbe vevő rendőr továbbra is hasra fekvésre kényszerítheti a számára gyanús egyént, csak a tarkón történő fojtogatást tiltja meg a belügyminiszter, a gégére gyakorolt nyomást nem – Cédric Chouviat éppen ettől vesztette életét 2020 január 8-án, de ezt a belügyminiszter nyilván elfelejtette.
Másik rendőri követelés és miniszteri engedmény: a célszemélyeket megnyomorító LBD-ktől (Lanceur de balles de défense) megfosztott rendőröket elektromos impulzusokat kibocsátó pisztolyokkal (népszerű nevükön Taserekkel) fogják felszerelni. Ez a fegyver a Wikipédia szerint „két többezer voltos elektromos ütést, ideiglenes bénulást okozó dárdát küld a célpontra. Ennek ellenére [mármint annak, hogy a bénulás ideiglenes] vita tárgyát képezi, mert az érintett személy fizikai integritását sérti. Az ENSZ a kínzás egy formáját látja benne, [személyiség] zavarokat, [káros] következményeket, a gyengébb szervezetűeknél [lásd szívbetegeknél] halált is okozhat.”.
Mindez azt jelenti, hogy a kormány nem ura a rendőrségnek, ami a francia politikai helyzetet meglehetősen aggasztóvá teszi.
[1] Erratum előző cikkünkben. Az 5 milliárd euró támogatásban részesült Renault 4500 alkalmazott elbocsátását jelentette be.
