Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyar Orvosi Kamara: a döntéshozók vállalják fel döntéseik következményeit

Ez a cikk több mint 3 éves.

Kiállt a Magyar Orvosi Kamara Kásler Miklós kijelentésével szemben, mellyel egy az egyben az orvosokra hárította a kórházi ágyak kiürítésének felelősségét.

Mint azt az emberi erőforrások minisztere mondta,

„engem egész életemben, életem végéig köt a hippokratészi eskü. Ennek az egyik mondata, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény. Ennek a szellemében mentek ki a miniszteri utasítások, aminek az alapgondolata az volt, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli, akár életveszély miatt, akár egészségkárosodás miatt. Nyilvánvaló az, hogy százmillió orvos-beteg találkozót nem én bonyolítok le, hanem az orvosok. Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta, aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban saját hippokratészi esküjével.”

A kórházi ágyak felszabadítása nagy port kavart: sorra jelentek meg a sajtóban a hírek olyan betegekről, akiknek kórházi ellátásra lett volna szükségük, vagy nem volt megoldható egyik napról a másikra az otthoni ápolásuk, mégis hazaküldték őket. Mint az emlékezetes, az emberi erőforrások minisztere két intézményvezetőt is menesztett, miután azok orvosszakmai szempontok alapján úgy döntöttek, hogy inkább nem küld haza – vagy hajléktalanszállóra – a kórházi ellátásra szoruló betegeket. Ezeket az eseteket azonban továbbra sem tisztázta Kásler, ezúttal inkább áttolt minden felelősséget az orvosokra, miután egy múlt heti interjúban már azt is tagadta, hogy utasítást adott volna a kórházi ágyak kiürítésére.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Magyar Helsinki Bizottság pert indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, amiért megtagadták annak a dokumentumnak a kiadását, amelyben Kásler Miklós felszólította a kórházak vezetőit a kórházak részleges kiürítésére. A jogvédő szervezet szerint a miniszter nagy jelentőségű döntése emberek élethez, emberi méltósághoz, egészségügyi ellátáshoz való alapjogát korlátozhatta, de mindenképpen súlyos megpróbáltatásokat jelentett a betegeknek és családjaiknak.

A MOK elnöksége tegnap esti közleményében azt írja: Kásler Miklós nyilatkozatát, melyben az orvosokra hárítja az ágyak felszabadításáról hozott utasításának szakmai-etikai következményeit, hippokratészi esküjük megszegésével is vádolva őket, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítja.

Miután a koronavírus az egész világon prioritássá tette az egészségügyet, azt is megmutatta, hogy nemcsak az emberi test, hanem a gazdaság is sebezhető erős egészségügy nélkül.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége várja, hogy a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit.

„A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen. Ebben a Magyar Orvosi Kamara továbbiakban is szakmai partnerséget biztosít, ahogyan tette a járvány időszaka alatt is”

– fogalmaznak.