Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kórházból szállóra küldtek egy daganatos beteg, hajléktalan nőt az ágyfelszabadítás miatt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az ágyfelszabadítás miatt kórházból hajléktalanszállóra küldtek egy végstádiumban lévő, daganatos beteg hajléktalan nőt, írta ma reggel Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook oldalán, amelyet a HVG szúrt ki.

A bejegyzésből az nem derül ki, melyik kórházból bocsájtották el a nőt, de hajléktalanellátó intézménnyel felvette a kapcsolatot a képviselő. Tőlük azt a tájékoztatást kapta, hogy a szállón nem tudják megfelelően ellátni a beteget, a kórház viszont ennek ellenére utasította el a beteg benntartását. A szálló most egy hopsice-házat próbál keresni, ahol legalább csillapítani tudnák a nő fájdalmát.

Ezután több intézményt is felkeresett levélben, amelyből azt derült ki: a hajléktalanszállók még az idősotthonoktól is nehezebb helyzetbe kerültek, kevesebb helyiséggel, védőfelszereléssel rendelkeznek.

Egyikük azt írta:

„Izolációs lehetőségünk nincsen, van ugyan egy 2 ágyas betegszoba, de a hozzá tartozó mellékhelyiség a kollégák által használt előtérből közelíthető meg (…) ha lenne is lehetőség rá, ápolásra képzett személyzetet nem tudnánk biztosítani.”

Azt is többen megerősítették, hogy gyakran megtörténik, hogy a kórházból koronavírus teszt nélkül küldtek vissza hozzájuk embereket, ezeket a személyeket karanténba helyezték.

A gyermekvédő, családsegítő központok is válaszoltak: nehéz megoldaniuk az elkülönített és egészséges emberek közötti átjárhatóságot az intézményi adottságok miatt, a fertőzött lakók kezeléséhez megfelelő maszk (FFP2, FFP3) pedig nem áll rendelkezésükre.

A képviselő hozzáteszi: ez nem az intézmények hibájából adódik, hanem a kormányzati segítségnyújtás hiányából.

„….hiába a kórházak parancsba adott titkolózása, a tények attól még tények maradnak, olyan emberek is meghalnak az ellátás hiánya miatt, akik még élhetnének, a szociális ágazat pedig a szűkös lehetőségei miatt nem tud felkészülni arra, ha eléri a koronavírus”.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás