Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Másodikától lehet majd használni az iskolaépületeket – Koronavírus-összefoglaló vasárnap

Ez a cikk több mint 3 éves.

Cikkünk írása idején 1565 aktív fertőzöttet tartanak számon Magyarországon, 1690 ember felgyógyult a koronavírus-fertőzésből, és 486 áldozatot szedett a járvány. Hatósági házi karanténban 11 934-en tartózkodnak, a mintavételek száma jelenleg 162 925.

Magyarország

Vasárnap az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára bejelentette, hogy június 2-ától oktatási célra kinyithatnak az iskolaépületek, az óvodák és bölcsődék vidéken hétfőtől, a fővárosban az iskolákkal egyszerre nyitnak. Maruzsa Zoltán azt is elmondta, hogy a digitális oktatási rend tanév végéig nem változik az iskolákban.

Az Index megkeresésére a Szent János Kórház megerősítette, hogy dolgozóinak is fizetnie kell a parkolásért a kórház területén, ennek összege 50 forint naponta, a kórház vezetése szerint a minimális összeggel a túlzsúfoltságot és az abból származó ellátási nehézségeket akarják csökkenteni. Mint ismeretes, a koronavírusos betegekkel foglalkozó dolgozók óradíja 180 százalékról 150 százalékra csökkent ebben a hónapban, ezt a a kórház úgy indokolta, hogy dolgozóira „lényegesen kevesebb teher hárul a a járványhelyzet javulásával.”

Külföld

Nagy-Britanniában komoly botrányt kavart Dominic Cummings, sorra követelik vezető angol politikusok a korábbi Brexit-kampányt vezető miniszterelnöki főtanácsadó lemondását, kirúgását. Boris Johnson angol miniszterelnök főtanácsadója azután került az érdeklődés kereszttüzébe, hogy tegnap kiderült: mikor március végén az akkor már fertőzött Boris Johnson miniszterelnök meglátogatása után Cummings koronavírusos tüneteket kezdett mutatni, karantén helyett családjával Londonból több mint négyszáz kilométerrel arrébb, Durhambe utazott, a szülővárosába.

Spanyolországban továbbra is javul a helyzet, ott nyolcadik napja van 100 alatt a halálozás, vasárnapra összesen 70-en vesztették életüket. Az országban több helyen a járvány elleni védekezések lazításának második ütemét készülnek hétfőtől bevezetni, ami további könnyítéseket hoz a polgárok mindennapjaiba, így látogathatóak lesznek a mozik, éttermek és tengerparti strandok.

Horvátországban újra kinyitottak a hónap során az általános iskolák az alsó tagozaton, illetve a felsőoktatási intézmények. A kulturális miniszter bejelentése szerint hétfőtől indoklás nélkül már nem maradhatnak ki gyerekek a tanórákról. A járványhelyzet enyhülésével Horvátországban a felsőoktatási intézmények is látogathatók.

Brazília átvette Oroszország második helyét a legfertőzöttebb országok listáján, mintegy 347 ezer fertőzöttel követi az Egyesült Államokat. Bolsonaro elnök vasárnap ismét demonstráción vett részt, amelyen szimpatizánsai őt éltették. Az elnök a megmozduláson nem viselt semmilyen védőfelszerelést, és egy gyermeket is a magasba emelt, emiatt kritikák érték. A járvány súlyosságát kezdetektől tagadó szélsőjobboldali vezető komoly harcban áll a tartományi vezetőkkel Brazíliában a kijárási korlátozások bevezetése miatt, valamint az elmúlt hónapban két egészségügyi minisztere is távozott kabinetjéből.

(MTI; Index, The Guardian)
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi