Az otthonmaradásban és a karanténhelyzetben sok ember meglátta a lehetőséget, és igyekszik minél produktívabban kihasználni a rászakadó szabadidőt új hobbik és ismeretek segítségével. Ezzel önmagában nincs is gond, ugyanakkor a közbeszédben és a sajtóban rendkívüli túlsúlyban vannak azok a narratívák, amelyek azt sugallják, hogy ebből a nehéz helyzetből is lehetőséget kell kovácsolni, és elég pozitívan hozzáállni, akkor majd minden rendben lesz.

Eközben viszont rengetegen vannak olyan helyzetben, akiknek a kötelező bezártság csak még jobban megnehezítette az egyébként sem könnyű napjaikat. Pszichológusokkal beszélgettünk arról, milyen sérülékeny csoportokra érdemes odafigyelni, akikre a karantén az átlagosnál is nagyobb terhet ró.

„Megintcsak a kapitalista rendszernek egy torz működése az, hogy még egy világszintű trauma idején is azzal kell foglalkoznunk, hogyan legyünk hatékonyak, miközben sokan annyira megterhelt állapotban vannak most, ami neuronálisan egy vészhelyzet-reakciót indít be náluk”

– nyilatkozta a kritikai pszichológiával foglalkozó Máriási Dóra a Mércének.

A szakértő szerint ez a működés olyan, mintha azt üzenné, hogy „ha nem teljesítek, nem is vagyok igazán”, és ez borzasztó nagy szenvedést tud okozni. Pláne akkor, amikor valaki elveszíti a munkáját, és egyszerre veszíti el a hétköznapi struktúrát, a megélhetését és akár az identitását is.

Ha valakit megfosztanak az állásától, abban gyakran felmerül a kérdés: ki vagyok én?

Hozzátette, fontos azért, hogy igyekezzünk a megváltozott helyzetben is olyan tevékenységeket végezni, amik a normalitáshoz kötnek minket, ugyanakkor az egyéni verseny és egymás túlteljesítése helyett együttérzésre és szolidaritásra van szükség ebben a kérdésben.

Otthonápolás, karantén, mentális egészség, oktatás – ennyi naranccsal nem lehet zsonglőrködni

Gergely Sára pszichológus és szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok szüleinek ezek az idők még nehezebbek, hiszen az iskolák bezárása óta a speciális intézményekben is digitális oktatás lépett érvénybe, de őket tanítani nem könnyű akkor, ha valakinek nem ez a szakmája.

„Ezeknek a gyerekeknek a tanítása nagyon komoly asszisztenciákkal zajlik. Amíg egy hagyományos osztályban általában egy pedagógus van bent, addig a tanulásban akadályozott, fogyatékossággal élő diákok osztályaiban sokkal több, hiszen itt olyan gyerekekről beszélünk, akik esetleg a ceruzát nem tudják megfogni, nem tudnak kattintani vagy nem látják a feladatlapot. A  szülőknek így most egyszerre kell otthon oktatási és fejlesztési feladatokat ellátniuk”

– mondta el Gergely a Mércének.

Emellett pedig fontos azt is észben tartani, hogy nagyon sok fogyatékossággal élő gyerek krónikus betegnek számít (pl. szív- és érrendszeri problémák, légzőszervi betegségek miatt), azaz a vírus által veszélyeztetett csoportba tartozik. Így ha az ő szüleik olyan munkakörben dolgoznak, ahova továbbra is be kell járni, azzal a kockázattal kell együtt élniük, hogy a szülő esetleg hazahordja a betegséget. Ez még több extra pszichés terhelést jelenthet számukra, miközben a pszichológus szerint rettentően nehéz a szülőknek egyszerre dolgozni, otthon fejleszteni és ápolni a gyereküket, és megtartani a saját és a családjuk mentális egészségét. „Valamelyiket szinte biztos, hogy beáldozzák, mert ennyi naranccsal nem lehet zsonglőrködni” – vélte Gergely Sára.

Hozzátette, mindezzel nem szeretné azt sem sugallni, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek szülei a karantént leszámítva egyébként mind hozzáférnek a megfelelő segítséghez, mert valójában sokak a kelleténél kevesebb segítséget kapnak az államtól vagy a civil szférától gyermekük gondozásához – főleg ha halmozottan hátrányos helyzetűek.

Egyrészt – mint mondta  – ha csak azt a példát vesszük, hogy egy mozgáskorlátozott személyt napi szinten egy speciális kádba kell tenni, majd onnan kiemelni, az rendkívül megterhelő folyamat – és ez csak egy a napi szükségletek közül –, rengeteg szülő mégsem engedheti meg magának azt, hogy akadálymentesítést hajtson végre otthonában.

„Ezek a szülők minden szakirodalom szerint olyan komoly pszichológiai stressznek vannak kitéve, ami messze-messze túlhaladja az általános szülői stresszt. A fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők esetében permanensen beszélhetünk arról a szülői stresszről, ami a nem fogyatékossággal élő gyermekeket nevelőknél idővel csökken, ahogy a gyerekek egyre önállóbbak lesznek. Viszont ez a stressz náluk nem csökkenhet, mert nem lesznek olyan önellátók a gyerekek. A szülők ezért úgymond folyamatosan készenléti állapotban vannak”

– hívta fel a figyelmet a pszichológus.

Gergely Sára szerint az, hogy ez a fajta készenléti állapot most kiegészült a karantén jelentette megnehezített helyzettel, iszonyúan megterhelő lehet sokaknak. Éppen ezért a kormánynak most még jobban oda kellene figyelni azokra, akik otthon ápolják rokonaikat – nem is feltétlenül csak azokra, akiknek a gyermekük igényel extra gondoskodást.

A pszichológus szerint nagyon is üdvözlendő, hogy a járványvédelmi akcióterv során Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy kiemelten kezelik az otthonápoló családtagokat, de egyelőre még nem közöltek semmilyen részletet erről.

„Az otthonápolás egy nagyon komoly anyagi teher is, ami most sok családnál kiegészülhetett a munkahellyel kapcsolatos bizonytalansággal miközben sokszor az ápolás miatt egy családtag – aki jellemzően a nő – eleve kiesik a munkából, mert otthon kell lennie. Mindez pedig alapvető nehéz anyagi helyzetet jelent, hiszen hiába emelték meg az otthonápolási díjat, ez még mindig csak 100 ezer forint, és csak 2022-re fogja elérni a minimálbér szintjét. A fogyatékossággal élő gyermekek egészségügyi állapota pedig eleve plusz pénzügyi terhet jelent sokszor”

– mondta.

Bármennyire is furcsán hangzik, nem biztos, hogy ez az alkalom a legjobb a leszokásra

Pelbát Gergely pszichológust egy Facebook-bejegyzése miatt kerestem fel, amiben arról írt, hogy jó lenne túllépni a karanténnak azon középosztálybeli narratíváján, ami a pozitív, szabadsággal és új lehetőségekkel teli mivoltát hangsúlyozza. A beszélgetésünk során hívta fel rá a figyelmem, hogy a karantén miatt a drogfüggők is meglehetősen sérülékeny pozícióban vannak most.

Ennek egyik oka, hogy a kijárási korlátozás alatt szűkülhet a hozzáférés bizonyos szerekhez, ezért adja magát, hogy valaki emiatt szert vált – az viszont kockázatos.

„Ha valaki ismeretlen drogot kezd el szedni, nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogyan kell azt adagolni. Blőd példa, de ha például alkoholról vált valaki füves cigire, nem biztos, hogy tudja, milyen hatásra számítson, mennyit kell belőle fogyasztani, mi az a fogyasztási mennyiség, ami már problémákat okozhat”

– fejtette ki Pelbát.

A másik, és talán valamennyivel általánosabb probléma az izoláció okozta sóvárgás, illetve az, hogy a karanténban jellemzően még nehezebb kontrollt tartani. Gyakrabban kell megküzdeni a kísértéssel, ami fárasztó és kimerítő egy idő után.

A pszichológus szerint ebből a feszültségből egyenesen következhet az sokaknál, hogy megpróbálnak leszokni, mondván hogy úgyis otthon kell lenni, több az idejük.

Ugyanakkor Pelbát azt mondja, ha olyan extrém körülmények között tesz valaki ilyen nagy vállalást, mint egy világjárvány sújtotta bizonytalanság, az meglehetősen kontraproduktív tud lenni.

Szerinte mindig komoly és tiszteletreméltó vállalás a leszokás, de az izolációs helyzet megnehezíti ennek a sikerességét: kevesebb támogatást kap az ember útközben, kevesebb pozitív visszajelzést kap a környezetéből, mert nem látják az előremenetelét, valamint ilyenkor még nehezebb kitalálni, hogy „mi van a drogozáson túl”. Most sokkal kevesebb esélyük van a függőknek, hogy alternatív, nem káros örömforrásokat találjanak.

„Ha belegondolsz, már annyit is hihetetlenül nehéz megváltoztatni az életünkben, hogy mondjuk minden nap 5 perccel korábban felkelünk és csinálunk pár fekvőtámaszt. Ehhez képest egy akkora dolog, mint a szer lerakása, elképesztően megerőltető munka. Azt javaslom, hogy aki a csökkentésen, leszokáson gondolkodik – főleg alkohol esetén – az bátran keresse az online szolgáltatást nyújtó csoportokat és alapítványokat”

– mondta a pszichológus.

Van, akinek tényleg könnyít a karantén a problémáján

Máriási Dóra elmondta, hogy sérülékeny csoportba tartozhatnak még az idősek is, és nem is csak azért, mert a járvány különösen veszélyes rájuk nézve, hanem azért is, mert sokan egyedül élnek, az izoláció pedig rosszul hathat a mentális egészségükre. Emellett fontos most figyelni mind a hajléktalan emberekre, akiknek nincs meg a biztonságot jelentő otthon, és azokra is, akiknek az otthona nem biztonságos számukra. Hozzátette, ilyenkor nem feltétlenül kell rögtön a legszélsőségesebb családon belüli erőszakra gondolni, ugyanis szinte biztos, hogy ha sok ember sok ideig kis helyen tömörül, ott előbb-utóbb lesznek feszültségek.

Ezen kívül veszélyeztetettek most azok is, akik alapvetően rendelkeztek valamilyen mentális panasszal vagy pszichiátriai problémával, ugyanakkor Máriási szerint vannak olyanok is, akiknek a járványhelyzet kifejezetten megkönnyebbülést ad, mert így az egyébként nehezen megragadható belső feszültségük helyett van egy egyértelmű külső fenyegetés, és az emiatt érzett szorongást könnyebb artikulálni. Másrészről pedig azok, akiknek a szociális érintkezéssel van problémájuk, és nehezen alakítanak ki társas kapcsolatot, megkönnyebbülhettek, mert ezek a problémáik most nem feltétlenül akutak.

Ha segítség kell

Abban mindhárom szakember egyetért, hogy ha van bármi pozitív hozadéka a koronavírus-járványnak, akkor az az, hogy a segítségnyújtás elérhetőbb lett, köszönhetően annak, hogy rengeteg pszichológus ingyen vállal internetes terápiát vagy kríziskezelést (ezeknek a konkrét elérhetőségei a cikk alján megtalálhatóak).

Ugyanakkor Gergely Sára felhívta arra a figyelmet, hogy ettől még a pszichológushoz való hozzáférésben is megmutatkoznak a társadalmi egyenlőtlenségek: nem mindenki tudja megoldani azt, hogy 1 óráig ne zavarja a család, ne kelljen segédkeznie, vagy hogy a lakásban el tud-e vonulni úgy, hogy ne hallják őt. Nagyon nehéz elmondani például, hogy a családja okoz-e esetleg nehézségeket valakinek, amikor ott vannak körülötte.

Ezen kívül pedig ott van az is, hogy sokakban nem tudatosul, hogy a lelki terhelést és gondokat pszichológushoz vigyék.

Máriási szerint mára Magyarországon sincs probléma a terápia vagy a mentális panaszok stigmatizációjával. A szakértő szerint viszont ahhoz, hogy a tudatosságot még inkább növeljük, fontos, hogy az interneten egyszerű nyelvezetű, figyelemfelhívó üzeneteken át szólítsuk meg azokat, akiknek esetleg segítségre lehet szükségük. Akinek pedig nincs internete, annak az egészségügyi, védőnői kapcsolatok segíthetnek abban, hogy rávezessék őket a megfelelő segítségre.

Máriási szerint elismerésre méltó és becsülendő, hogy most sokan vállalnak ingyenes kezeléseket, de fontos látni, hogy ha lenne egy jól kiépített, államilag finanszírozott szolgáltatórendszer, akkor nem biztos, hogy szükség lenne ennyi egyéni felajánlásra.

„Az állam felé fontos üzenete lenne a jelenlegi helyzetnek az, hogy milyen hatalmas az igény a pszichológiai segítségekre. Bizonyíték, hogy tessék, szükség van ezekre az intézményrendszerekre, meg kellene becsülni ezeket”

– nyilatkozta Máriási Dóra, kiemelve, hogy jelenleg éppen az ellenkezője felé haladunk: rengeteg közalkalmazotti viszonyban dolgozó pszichológust fenyeget munkahelyeik megszüntetése, vagy az, hogy nem biztosítanak megfelelő munkakörnyezetet nekik.