A Központi Statisztikai Hivatal most április 30-án adta közre a februári átlagkeresetekre vonatkozó adatokat, ezek szerint a bruttó átlagkereset 377 300 forint (közfoglalkoztatottak nélkül 387 300 forint) volt az év második hónapjában, ami 9,3 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest.
Szép, gondolhatnánk, csak épp amellett, hogy most, május elején a koronavírus-járvány hatásai miatt semmi jelentőségük ezeknek az adatoknak, torzítanak, és még a társadalomban jellemző keresetet se nagyon segítenek belőni.
Azt már mindenki kívülről fújja, hogy a koronavírus-járvány miatti válságból fakadóan a társadalom széles tömegeinek csökkent radikálisan a bére, arról nem is beszélve, hányan veszítették el a munkájukat a negatív piaci folyamatok miatt, melyeket a cégek jellemzően a munkásokra terhelnek.
Azt egyébként a KSH is – nagyon helyesen – leírja tisztázásképp, hogy
„A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még nem érintették, így hatásai egyelőre nem érezhetőek a kereseti adatokban.”
Kérdés, mit fognak mérni mondjuk májusra vonatkozóan, vagy akár márciusra – miután a Generali felmérése szerint már márciusban érezték a háztartások a visszaesést – és hogy az ezen hónapokra vonatkozó méréseket hogyan fogja interpretálni a kormány.
Vagyis, persze lehet, hogy az érintett hónapokra vonatkozó mérések is jobbára irrelevánsak lesznek, akárcsak a februári.
Ugyanis a KSH által közzétett érték több szempontból is problémás, és itt nem csak arról van szó, hogy a közzétett bruttó érték nettó nagyjából 260-at jelent, és még csak nem is arról van szó, hogy a 4,5 százalékos infláció mellett a növekedés is nagyjából ennyit tesz ki, ami máris nem tűnik olyan izmosnak (bár persze növekedésnek növekedés).
1. Ez egy átlag
Vagyis azt jelenti, hogy egy X elemű mintának az értékeit összeadjuk, majd a kapott összeget elosztjuk X-szel, vagyis megkapjuk, mennyi pénzt vinne haza a vizsgált minta egy-egy tagja, ha mindenki ugyanannyit keresne. Ez elsőre releváns adatnak tűnhet, azonban a gyakorlatban problémás, miután a skála végén lévő, kiugróan magas értékek jelentősen torzíthatják: ha sokan keresnek keveset, míg van néhány kiugróan magas fizetés, akkor átlagként olyan értéket kaphatunk, ami a társadalom viszonylag kevés tagjának a jellemző fizetését mutatja meg.
Ezzel szemben ha a mediánt néznénk, akkor a valós állapotokhoz sokkal közelebb eső eredményre jutnánk. Ez esetben ugyanis megnéznénk hogy ha a legkisebbtől a legnagyobbig egymás mögé állítanánk a fizetéseket, akkor a sor közepén mekkora fizetést találnánk, ez a középső érték jóval közelebb állna egy „átlagos” fizetéshez, mint a fizetések átlaga, az „átlagfizetés”. Ugyanis nem torzítaná a kevés, kirívóan magas fizetés, azonban valószínűleg rosszabbul nézne ki, mint az átlag, és minden bizonnyal a KSH is számol ilyen adatot, vagy legalábbis nem esne nehezére számolni.
Csak éppen nem teszi közzé.
2. A keresők jelentős részével nem számol
Ahhoz ugyanis, hogy egy dolgozó adatai bekerüljenek a mintába, több kritériumnak kell megfelelnie:
- teljes munkaidőben állnak alkalmazásban,
- legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál,
- vagy költségvetési intézményeknél,
- vagy foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.
Ami nem mást jelent, mint hogy a statisztikában nem szerepel a társadalom egy jelentős része, a részfoglalkoztatottak, rengeteg, kis- és középvállalkozásnál dolgozó ember, az egyéni vállalkozók (köztük rengeteg KATA-s kényszervállalkozó), és természetesen a feketén foglalkoztatottak (akiket persze nehéz is lenne számontartani a KSH eszközeivel).
Ez pedig amellett, hogy egy csomó – kisebb – fizetést nem számol bele az eleve torz átlagba, tekintve hogy akiket kizárnak a feltételek, jellemzően kevesebbet keresnek mint azok, akik nagyobb munkaadóknál, teljes állásban dolgoznak, még egy fontos dolgot jelent.
Azt, hogy azokon kívül akiket kirúgnak a válság miatt, azok se fognak belekerülni a következő statisztikába, akiket részmunkaidőben foglalkoztatnak tovább a koronavírus-járvány idején.
Vagyis nem számolnak az alacsonyabb, részmunkaidős fizetésekkel, így is felfelé torzítva a valós adatokat, melyek alapján egy olyan eszközzel próbálnak betekintést nyújtani a magyarországi keresetekbe, ami arra nem kifejezetten alkalmas.
Persze tudják ezt a statisztikai hivatalnál is, ahol képzett szakemberek dolgoznak, és rengeteg hasznos kimutatást tesznek közzé honlapjukon, időszakos jelentéseikben – azonban nem szabad elfelednünk, hogy a rendszeresen kiadott átlagbér-mutató nem más, mint parasztvakítás, amivel alá lehet támasztani a kormány foglalkoztatás- és gazdaságpolitikáját, jóval szebb képet festve a valóságról, mint amilyen.
Persze, ez is jó valamire: miközben a társadalom kétharmadának nincsenek megtakarításai, a válság első, nálunk is érezhető hónapjában megérezte a társadalom hogy rosszabbak a körülményei, és ahelyett hogy kuriózum lenne, kényszeres népszokás a szeméttel fűtés, legalább elgondolkodhatunk:
