Az Utcáról Lakásba! Egyesület életét is felforgatta és megnehezítette a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet. Egyesületünk hajléktalan embereknek és rászorulóknak segít szociális bérlakásba jutni, majd hosszú távú szociális munkával támogatja a bérlőket a társadalomba való visszailleszkedés nehéz útján. Hogyan tudják a szociális munkások feladataikat úgy végezni, hogy közben megőrzik saját és ügyfeleik egészségét? Mit tehet egy szociális munkás a szociális távolságtartás időszakában? Kommunikációs munkatársként erről kérdeztem kollégáimat.

Az ULE szociális munkásai „békeidőben” minden héten meglátogatják ügyfeleiket. Bérlőink között vannak idős emberek, gyerekes családok, krónikus betegséggel küzdők. A feladatok sokszínűek, mint általában a szakmában. Van, hogy elkísérik az ügyfeleket az orvoshoz, segítenek egy csekkbefizetésében, hivatali ügyintézésben, vagy épp információt nyújtanak a szociális ellátórendszer lehetőségeiről. A kapcsolataik személyesek, a bizalom nem születik meg egyik napról a másikra, hosszú hónapok munkája van egy-egy sikeresen megoldott krízis mögött.

A világjárvány az ügyfeleink életét az átlagosnál jobban megnehezíti,

sokan alkalmi munkákból élnek, nincsenek tartalékaik, veszélybe kerül nem csak a számlák és a lakbér kifizetése, de van, ahol az alapvető élelmiszerek beszerzése is gondot okoz.

Ebben a helyzetben a szociális munka is átalakul, a fókusz a krízis időszakának átvészelésére kerül.

A járvány megjelenése utáni első fontos teendő az ügyfelek tájékoztatása volt. Orosz Ancsa, az egyesület szociális munkása veszélyesnek látja, hogy nem tudni, milyen információk jutnak el az ügyfelekhez. A koronavírussal kapcsolatban több álhír is terjedt a médiában, ezért minden ügyfelet tájékoztatni kellett a megfelelő higiéniás szabályok betartásának fontosságáról és a kialakult helyzet miatt bekövetkezett változásokról az egészségügyi ellátások területén.

„Amiatt is féltem őket, hogy – tudom, hogy most nagyon sok embernek a megélhetése kérdéses lesz – de talán náluk ez még nagyobb rizikó, mivel megtakarításuk nem nagyon van, nincs mihez hozzányúlni. Nagyobb kiadás az is, hogy bevárásoljanak, betárazzanak”

– sorolja az aggodalmakat. Az egyesület a megnövekedett terhelés miatt krízisgyűjtést indított, és ételadományokat is gyűjt az ügyfelek számára, akiknek hetente  bevásárolunk. Ezt emeli ki Sipos Zoltán, az ULE egyik alapítója is: „Ez egy olyan helyzet, amiben még nem voltunk, sem a szociális ellátás, sem a világ. Új megoldásokat kell találnunk, például, hogy elvisszük a bevásárlást az ügyfeleinknek.”

A jelen helyzetben mindenkinek nagyon fontos a saját egészségének a  védelme. Emellett nálunk nagyon fontos az is, hogy az ügyfelek, akik koruk és egészségügyi állapotuk miatt veszélyeztetettebbek az átlagnál, biztonságban legyenek, ezért is kellett a személyes találkozókat a minimálisan szükségesre csökkenteni, és azokat a lehető legtöbb óvintézkedés mellett bonyolítani. FFP-2-es maszkból, amely véd a fertőzések egy részétől, csak néhányat tudott az egyesület szerezni, de felajánlásokból kaptunk mosható textilmaszkokat, így ezekkel, gumikesztyűkkel és a távolság tartásával tudnak védekezni a szociális munkások, és így tudják az ügyfeleket is védeni, ami azért fontos, mert a bevásárláson kívül más feladatok is vannak, amelyek személyes jelenlétet igényelnek, például kérelmek és más hivatalos papírok aláírása, ha kormányhivatalban vagy kormányablaknál kell az ügyfeleket segíteni a szociális, vagy egészségügyi helyzetükkel kapcsolatos ügyintézésben.

„Amit lehet, telefonon oldunk meg” – mondja Máté Zsuzsanna, szintén egyesületünk szociális munkása. „Minden családdal megbeszéltük, hogy nem járunk ki hetente családlátogatásra. Ha mégis személyesen kell jelen lenni, próbálok olyan időszakokban utazni a tömegközlekedésen, amikor kevesebben vannak.”

A veszélyhelyzet azonban nem csak egészségügyi kockázatokat rejt.

„Ami még fontos, hogy a konfliktushelyzetek megnőnek, a statisztikák mutatják, hogy ilyen helyzetben több a családon belüli erőszak, a válás. Nincs munka, nem mozdulnak ki az emberek. Nagyon nehéz ebben egy szociális munkásnak, egy segítőnek mit mondani. Lehetnek olyan konkrét megoldási javaslatok, amikkel most nem lehet élni, például, hogy menjen el otthonról az ügyfél, sétáljon, nyugodjon meg. Ezekkel kapcsolatban is új megoldásokat kell keresnünk”

– emeli ki Zoli a családon belüli erőszak témáját, amelyre az elmúlt időszakban több civil szervezet, sajtótermék és kormányzati szereplő is felhívta a figyelmet.

Azok a családok, ahol gyerekek is vannak, most a távoktatás nehézségeivel is küzdenek. Szintén nem szokványos szociális munkás feladat, de Ancsa most minden héten online tanul az egyik bérlőnk iskolás lányával, mert nincs, aki segítsen neki a házi feladatok elkészítésében. Amikor Ancsa elkezdett az ULÉ-nál dolgozni, valószínűleg nem gondolta, hogy szüksége lesz a földrajz tudására.

Minden nehézség ellenére a mi ügyfeleink bizonyos szempontból jó helyzetben vannak, hiszen otthon tudnak maradni. Akik szállón élnek, sokkal nagyobb egészségügyi kockázatnak vannak kitéve. A jelenlegi válság is megmutatja az intézményi ellátórendszer hiányosságait, és azt, hogy a lakhatás a társadalmi részvétel alapját képezi. A közösség egyetlen fő feladatát, az otthon maradást is csak azok tudják teljesíteni, akiknek van hol lakniuk. Ez is alátámasztja, hogy az elsőként lakhatás személet, amellyel egyesületünk dolgozik, sokkal nagyobb biztonságot nyújt a hajléktalan embereknek. A biztos lakhatás szerintünk egy olyan alap, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessen, hogy dolgozhasson és egészséges maradhasson.

Biztos vagyok benne, hogy más civil szervezeteknél és az állami szférában dolgozó szociális munkások élete is nehezebb lett ebben az időszakban. Arra viszont kevesen gondolnak, hogy az ebben a szakmában dolgozók hozzá vannak szokva a krízishelyzetekhez, mert ahogy Zoli is említette, ők a világjárvány előtt is nagyon sok nehéz élethelyzettel és megoldandó problémával küzdöttek.

A koronavírus-járvány sokszorosan felhívta arra a figyelmet, hogy mennyire nem becsüli meg a társadalom azoknak a munkáját, akik nélkül megáll az élet.

Az egészségügyi krízis rávilágított arra, hogy az orvosok, ápolók, a távoktatásban kreatívan, erejük felett teljesítő pedagógusok, a bolti eladók, buszsofőrök, biciklisfutárok és szemétszállítók munkája nélkülözhetetlen.

Csupa olyan foglalkozás, amelynek társadalmi presztízse sajnos messze elmarad attól, ami valójában megilletné a körülöttünk lévő világ, a közösségeink és lakóhelyünk működéséről gondoskodókat.

A szociális munkások is hasonló szerepet töltenek be. Sajnos ők leginkább láthatatlanok a szélesebb közönség előtt, sokan talán azt sem tudják, hogy pontosan mit jelent ez a szakma, pedig alacsony bérekért végeznek olyan feladatokat, amelyek nélkül társadalmunk betegebb és elhanyagoltabb lenne, és amely feladatokat a világjárvány idején is el kell végezni. A legnehezebb helyzetben élő, legkiszolgáltatottabb embereket támogatják és segítik, úgy, hogy közben gyakran saját egzisztenciájukért is küzdenek. Remélem, hogy a hálás hangulat, amelyik most körüllengi a közösségeinkért sokat dolgozókat a szociális munkásokra is kiterjed, és azt is remélem, hogy ebből minél több velünk marad a tapsviharok és plakátköszöntők után is.

A szerző az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa.