Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csaknem nullára esett vissza a reptér forgalma, csoportos létszámleépítés jön a Budapest Airportnál

Áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett, a tavalyi napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport.

A cég hozzátette: az előrejelzések szerint ráadásul a határok újbóli megnyitása után gazdasági és egészségügyi okok miatt lassú forgalomnövekedés várható, ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 milliót, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót.

Mindezekből kifolyólag a Budapest Airport csoportos létszámleépítést hajt végre, miután mindent megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket – jelentette be a cég csütörtökön.

A vállalat nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés – indokolták a döntést. Ez elsősorban azokat a munkaköröket érinti majd, ahol a forgalomcsökkenése miatt a munkavégzés is kevesebb.

Azt is közölték, hogy a repülőtér létrehozott egy alapítványt, amely azokat a jelenlegi, vagy volt munkavállalókat támogatja, akiknek a koronavírus-járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. A BUD-csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány számára, és ezt az összeget a cég tulajdonosa is kiegészítette – írták.

Az üzemeltető közölte továbbá: rövid távon minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni. Elhalasztotta minden munkavállalói és céges rendezvényét, és készenléti, illetve részmunkaidős munkavégzési lehetőséget ajánlott fel a dolgozóknak, ezekkel a lépésekkel csökkentette a leépítés mértékét – olvasható az MTI-n.

Az európai légi forgalmat koordináló Eurocontrol szerint drasztikusan csökkent a repülők száma a koronavírus-járvány miatt az utóbbi hetekben: az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel.

Mindez a légitársaságok dolgozóit rendkívül nehéz helyzetbe hozza. A WizzAir nemrég jelentette be, hogy a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkentik a koronavírus-járvány miatt.

A magyar alapítású fapados légitársaság emellett ezer munkavállaló elbocsátásáról is döntött, illetve minden eddiginél több embert küld kényszerszabadságra.

(MTI)
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd