Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A világ ötöde vesztegzár alatt, a brit nagykövet helyettese a 10. magyar áldozat – koronavírus összefoglaló szerdán

Ez a cikk több mint 4 éves.

Továbbra is terjed a világban a SARS koronavírus 2. A divatcégek után a MOL is fertőtlenítőszer gyártásba kezdett. A brit nagykövet helyettese a 10. magyarországi áldozat, lassan készen állnak a várható túlterheltség enyhítésére a szükségkórházak. Spanyolország a megelőzte Kínát a CoViD 19 betegségben elhunytak számát tekintve, a WHO elnöke szerint egy hónappal ezelőtt kellett volna cselekednünk – de még van esélyünk. Koronavírus hírösszefoglalónk március 25-én szerdán.

Belföld

Szélvédő folyadékok helyett fertőtlenítő szereket gyárt a MOL

A magyar olajipari vállalat ügyvezető igazgatója, Ratatics Péter az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján elmondta, a cég almásfüzitői üzemében két hete dolgoznak a bőr- és felület fertőtlenítésre is alkalmas szerek gyártására való átálláson. Elsőkörben kiemelt köz- és egészségügyi intézményekhez juttatják el a szükséges mennyiségű folyadékot, majd a heti 50 000 literes gyártókapacitásnak köszönhetően, a következő két hét során a kiskereskedelembe is tudnak majd szállítani.

226-ra emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, a budapesti brit nagykövetség helyettes nagykövete a 10. magyarországi áldozat

Müller Cecília az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elmondta, az igazoltan fertőzött megbetegedések száma 226-ra emelkedett. Felhívta a figyelmet a különleges helyzetben lévő, idősotthonokban élők védelmének fontosságára, az ez ügyben tett lépésekre. Ezekben az intézményekben látogatási tilalom mellett, kijárási korlátozásokat is életbe léptettek, mindazonáltal megkérte azok lakóit, igyekezzenek mozgással a testüket és kreatív elfoglaltságokkal (pl. rejtvényfejtés, hímzés) az elméjüket karban tartani.

A tisztifőorvos elmondta azt is, a járvány 10 magyarországi áldozata egy brit állampolgár volt, aki meglévő krónikus betegsége miatt nem tudott megküzdeni a vírussal. Az említett férfiról később kiderült, hogy Steven Dick a budapesti brit nagykövet helyettese volt – ezt a külképviselet is megerősítette. Steven Dick 37 évet élt, budapesti szolgálatát 2019 novemberében kezdte.

További 15 milliárd forint eszköz beszerzésre, készülnek a szükségkórházak

Lakatos Tibor ezredes az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, a kormány a szükséges egészségügyi eszközök beszerzésére elkülönített további 15 milliárd forintot. A kiskunhalasi konténerkórház majdnem üzemkész, a Hungexpon berendezett szükségkórház pedig 330 ember befogadására alkalmas, számolt be az ezredes.

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója:

Csak a kormány vezethet be kijárási tilalmat, a polgármesterek nem

Csak a kormány vezethet be kijárási tilalmat – írta meg közleményben a Miniszterelnökség, miután több magyar településen, Sződligeten és Polgáron is ilyen intézkedéseket tettek a polgármesterek. A veszélyhelyzetet szabályozó törvény ugyan különleges jogköröket biztosít az egyes települések vezetőinek, a személyi mozgásszabadság korlátozása továbbra is a kormány hatáskörébe tartozik.

Hét nap alatt felvásárolták a BÁV teljes aranykészletét

A zálogház rendelkezésre álló teljes tömbaranykészletét felvásárolták az elmúlt héten. A veszélyhelyzet kihirdetése óta fokozott kereslet mutatkozott a befektetési nemesfémek iránt, volt, aki két kilogramm aranyat vásárolt. A hagyományos menekülő eszköz felé fordulást a részvénypiacok összeomlása okozhatta. Egy kilogramm arany kb 16,5 millió forintot ér.

 

Külföld

A WHO vezetője szerint egy hónappal ezelőtt kellett volna cselekedni

„A cselekvés ideje igazából egy hónapja, két hónapja volt… de még hisszük hogy van esélyünk. Ez egy második esély, amit nem szabad elszalasztanunk és mindent meg kell tennünk, hogy elnyomjuk és kontroll alatt tartsuk a vírust.Ez mindannyiunk felelőssége – különösen a politikai vezetőké a kulcsszerep.”

mondta el genfi sajtótájékoztatóján az Egészségügyi világszervezet elnöke, Tedros Adhanom Ghebreyesus.

Felére csökkenti a miniszterek fizetését a kormányfő Albániában

A mai napon természeti katasztrófák idejére vonatkozó 30 napos veszélyhelyzetet hirdetett az albán kormány. Edi Rama kormányfő a kijárási tilalom és az ország határainak lezárása mellet a miniszterek fizetésének felére csökkentését is elrendelte. Az országban életbe lépő törvények értelmében a kormány és az önkormányzatok kárpótlást fizethetnek a katasztrófa sújtotta állampolgároknak. A miniszterelnökről fotók is készültek, amint maga járja az utcákat és haza küldi a kijárási tilalom megszegőit.

Mégsem lesz népszavazás a Putyin hatalmát 2036-ig engedélyező törvényről Oroszországban

Az orosz elnök tévés beszédben jelentette meg, hogy elhalasztják az április 5.re tervezett (egyébként nem kötelezendően megtartandó) népszavazást arról a törvényről, amit már mind az alkotmánybíróság, mind a Duma mindkét háza jóváhagyott és lehetőséget adna a 2000 óta hatalmon lévő politikusnak további két terminus kitöltésére. Putyin emellett egy hetes kényszerszabadságra küldte az országot, minden dolgozót felszólítva, hogy április 5-ig maradjon otthon, de biztosította őket, bérüket megkapják erre az időszakra.

Hozzácsatolják a közellátáshoz a magánkórházakat Írországban

 „Természetesen egyenlő ellátást kell biztosítanunk minden vírusfertőzött betegnek, ingyen, egy egységes nemzeti kórház szervezet alatt. Az állam a krízis idejére birtokba veszi az összes magán egészségügyi intézményt és azok erőforrásait az emberek közös érdekében hasznosítja. Világjárvány idején nincs helye különbségtételnek magán és közös közt.” – mondta el Simon Harris ír egészségügyminiszter.

Károly herceg is megfertőződött, 400 000 önkéntes jelentkezett a brit egészségügyi szolgálatnál

A különösen veszélyeztetett korcsoportba tartozó, 71 éves brit trónörökös koronavírus tesztje pozitív lett. Bár a Károly herceghez közeli források szerint csak enyhe tüneteket mutat és jól van, a parlament 12 hetes önkéntes karantént javasolt neki. Ezalatt 24 óra alatt a 400 000 főt is átlépte a brit egészségügyi szolgálatnál az otthonuk elhagyására felszólítottak megsegítésére jelentkező önkéntesek száma.

Spanyolország megelőzte Kínát, így itt hunytak el a második legtöbben a koronavírus okozta betegségben

Spanyolországban 24 óra alatt több halálos áldozatot (738) jelentettek, mint Olaszországban, ezzel amellett, hogy a megfertőződések száma még nem érte el a távol-keleti ország adatait, az elhunytak tekintetében megelőzte Kínát.

A föld lakosságának ötöde került vesztegzár alá Indiában

A különösen törékeny egészségügyi rendszer gyors összeomlásától való félelemben három hetes otthonmaradásra szólította fel India 1,34 milliárd lakosát Narendra Modi miniszterelnök. Leállítottak az országon belüli vonat-és buszközlekedést és beutazási tilalmat rendeltek el.

(A borítóképen az emberi sejthez tapadó koronavírus látható. Sárgával az emberi sejt, rózsaszínnel a koronavírusok.)