Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rudolf Pétert nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház élére

Ez a cikk több mint 4 éves.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a Fővárosi Közgyűlés „a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve” Rudolf Pétert bízta meg a Vígszínház vezetésével. Rudolf kinevezése 2021. december 31-ig érvényes.

A Vígszínház igazgatói posztja körül az utóbbi hetekben kibontakozó botrány során az eddig a színházat igazgató Eszenyi Enikőt számos volt munkatársa vádolta azzal, hogy verbális erőszakot alkalmazott ellenük, és többek közt agresszív vezetői kommunikációja miatt mondtak fel a színházban. A március 9-én a Színház Online-on közzétett nyílt levél megjelenése óta több olyan személyes történet is nyilvánosságot kapott, amik arról tanúskodtak, hogy Eszenyi megalázta beosztottait és visszaélt hatalmi helyzetével.

A szakmai bizottság ennek ellenére Eszenyit javasolta az igazgatói posztra, a Fővárosi Önkormányzat viszont arra kérte fel a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a színházban. Eszenyi eközben sokáig csak arra hivatkozott, hogy ő mindig a színház érdekeit tartotta szem előtt, valamint azt hangsúlyozta, hogy számára gyanús, hogy épp most kerültek elő ezek a történetek.

Mindezek ellenére Eszenyi március 19-én visszavonta a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatát.

„Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést” – írta az ezt bejelentő közleményében.

Karácsony Gergely szerint „a Vígszínház ügye igazi szomorújátékká vált az elmúlt hetekben. Egy végtelenül fájdalmas megtisztulási folyamat zajlik a művészeti életben, világszerte. Amit korábban hallgatásba burkolt eltűrés övezett, az mára tűrhetetlenné vált. Hogy így alakult – és jó, hogy így alakult -, az a jövőre nézve is kijelöli, milyen normák tiszteletben tartása lett elemi kötelessége minden színházi vezetőnek.”

Mivel a főpolgármester szerint „a közönségnek és a társulatnak” is tartoznak azzal, hogy nem hagyják a színház sorsával kapcsolatban bizonytalanságban őket, ezért

„a hosszú hónapokra elnyúló újabb pályázat helyett ezért tartom a legjobb döntésnek Rudolf Péter másfél évig tartó megbízását, aki első körben a szakmai bizottság többségének a bizalmát ugyan nem kapta meg, de a társulatét igen.”

Lehetséges, hogy az ügy még itt nem zárult le teljesen: Eszenyi visszavonulását követően a korábbi nyílt levelet közzétevő egykori vígszínházas dolgozók újabb levélben jelezték, hogy hiányolják a volt igazgató részéről a beismerést és a bocsánatkérést. Elengedhetetlennek tartják továbbá azt is, hogy a fenntartó lefolytassa a már korábban elrendelt vizsgálatot a visszaélési ügyben, mivel Eszenyi Enikő szerintük nem reagált érdemben azokra az állításokra, amelyeket az elmúlt időszakban nyilvánosságra hoztak, általában pedig tagadta azokat.

Karácsony Gergely teljes posztját, amiben a színháztörvény ma elfogadott módosítójára is kitér, itt lehet elolvasni: