Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nagyon rossz időket idéz fel: Médiatanácshoz fordul, és bojkottálja a Hír TV-t a Párbeszéd is

Ez a cikk több mint 4 éves.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere tegnap jelentette be, hogy amíg a Hír TV bocsánatot nem kér az antifasiszták tevékenységét megkérdőjelező riportjáért”, addig sem ő, sem a főpolgármester-helyettesek, sem a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai nem nyilatkoznak a csatornának, és nem tesznek eleget meghívásaiknak.

Az ügy előzménye, hogy a Hír TV meglehetősen sajátos módon számolt be a szombaton megrendezett kitörés-napi szélsőjobboldali gyűlésről. Többek közt egységes, összefüggő eseménysornak mutatták be a Városmajorban a német-magyar szövetséges csapatok sikertelen, 1945-ös kitörésére, mint hőstettre emlékező eseményt, a számos szélsőjobboldali által is látogatott emléktúra indulását a Várból és azt a kiállítás megnyitót, amelyen V. Naszályi Márta I. kerületi, Őrsi Gergely II. kerületi ellenzéki polgármesterek közösen vettek részt Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes kerületvezetővel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel, valamint Ungváry Krisztiánnal, az ötletgazda történésszel.

A Hír TV anyaga szerint „antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket”, azt azonban nem igazán tették egyértelművé, hogy az antifasiszta tüntetők nem Karácsonyék, hanem a Városmajorban gyülekező szélsőjobboldal ellen tiltakoztak.

A hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében pedig csupán Pokorni Zoltánt, illetve a szélsőjobboldali esemény egyik fő szónokát, a Légió Hungária vezetőjét, Incze Bélát idézték, V. Naszályi Mártától és Karácsony Gerelytől egy szó sem került be a híranyagba.

A főpolgármester tegnapi bejelentése után ma pártja, a Párbeszéd is jelezte: bojkottálják a Hír TV-t.

Barabás Richárd, a párt szóvivője szerint Orbán Viktornak nyilatkoznia kell arról, hogyan lehetséges az, hogy „az általa is felduzzasztott Hír TV” egyoldalúan számolt be az eseményekről.

A szóvivő szerint egy egyértelműen félremagyarázott történelmi eseményről ilyen egyoldalúan beszámolni sérti a budapesti áldozatok, és a náci terror áldozatainak emlékét, de egyben sérti a jelenleg is hatályos törvényeket – jelesül a médiatörvényt is, amely kimondja, minden közérdeklődésre számot tartó eseményről az összes fél álláspontját semlegesen bemutatva kell tájékoztatni, a lehető leggyorsabban.

„Na, nem ez történt. És ez nagyon borzasztó, nagyon rossz időket idéz fel” – fogalmazott Barabás.

Épp ezért a Párbeszéd amellett, hogy bojkottálja a hír TV-t, két további lépést tervez az ügyben. Egyrészt a Médiatanácshoz fordulnak, hogy vizsgálják ki a műsor kiegyensúlyozottságát (Barabás elmondta, pártjuk álláspontja ezügyben egyértelmű, szerintük nem volt kiegyensúlyozott a műsor).

További lépésként Szabó Tímea, a párt társelnöke és egyben országgyűlési frakcióvezetője írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz, azt szeretné megtudni a miniszterelnöktől, hogy mit gondol erről az eseménysorról?

Barabás jelezte: a miniszterelnöknek, mint a politikai közbeszéd egyik legfőbb alakítójának kötelessége, hogy az ilyen szélsőséges eseményekre megnyugtató választ adjon.

FRISSÍTÉS 13.55

Pikó András, Józsefváros polgármestere is jelezte, hogy a főpolgármesterrel egyetértésben csatlakozik a Hír TV bojkottjához, emiatt pedig a február 18-i, korábban leegyeztetett interjúját is lemondja. Mint írta:

„Józsefváros nácik által elpusztított második világháborús áldozatainak, köztük zsidó és cigány magyarok ezreinek, és emléküknek tartozom ezzel.”

A sajtótájékoztatót itt lehet megnézni: