„A filmünk Ohio-ból és Kínából származik… De igazából bárhonnan jöhetne, ahol az emberek egyenruhát vesznek fel, becsekkolnak és jobb életet akarnak elérni a családjuk számára”
– mondta Julia Reichert, a vasárnap éjjeli Oscar-díjátadón a legjobb dokumentumfilm díját elnyerő Az amerikai gyáregység (American Factory) rendezője.
„Egyre nehezebb és nehezebb manapság a dolgozó emberek számára. Úgy hisszük, hogy akkor válik jobbá a helyzet, ha a világ proletárjai egyesülnek.”
– idézte Reichert a Kommunista kiáltványt az Oscar-gálán.
Julia Reichert 73 éves, munkássága több mint ötven évre nyúlik vissza,
legtöbb filmje a munkásosztályról szól és a dolgozók munkában tapasztalt nehézségeiről. A mostani díjával együtt összesen négyszeres Oscar-jelölt.
Először a Jim Kleinnal készített 1976-os Union Maids című filmjét jelölték legjobb dokumentumfilmnek, amiben három harmincas években szakszervezetet szervező nő emlékezett vissza akcióikra, majd 1983-ban a Seeing Red című, Amerikában jelen lévő kommunizmusról, az ottani Kommunista Párt támogatóiról szóló filmjét jelölték. Az utóbbi bő két évtizedben minden filmjét magyar származású partnerével, Steven Bognarral jegyzi.
Legutóbb 2010-ben volt Oscar-esélyes, akkor Az utolsó kocsi: Egy General Motors telep bezárása (The Last Truck: Closing of a GM Plant) című filmjéért – filmjében megörökítette, ahogyan akkoriban több mint 2400-an vesztették el munkájukat, autóikat és az otthonaikat is.
Bizonyos tekintetben ennek a folytatása a most díjazott Az amerikai gyáregység, ami a bezárt GM-üzem utóéletéről szól: a gyár a 2010-es évek elején kínai kézbe került és újranyitották szélvédőket gyártó üzemként. A filmesek végigkövették, ahogyan a kínai milliárdos Cao Devang megvásárolja a General Motors 2008-ban bezárt ohiói összeszerelő üzemét és újranyitja vállalata, a Fuyao Glass America szélvédő- és autóüveggyáraként – bár eleinte a munkanélküliségből való kiutat és reményt jelentette a kínai befektető megjelenése és a gyár újranyitása a gazdasági válság által sújtott közösség számára, a kezdeti öröm és utcaátnevezések után azonban fokozatosan összeütközött a kínai és amerikai vállalatvezetési stílus és a két kultúra.
Azonban az egyszerű gyári munkások között nincsen sok különbség, az eltérő hátterük ellenére jól kijönnek egymással: egy amerikai munkás elmeséli, hogy tizenhárom kínai kollégáját hívta meg magához hálaadásra, majd a közös étkezés után még a fegyvereit is kipróbálták, illetve a bátrabbak a Harley Davidsonjával is elmentek egy körre. A filmben bemutatásra kerül az is, amint a vállalatvezetés kíméletlenül letöri a United Auto Workers szakszervezet-létrehozási kísérletét, és
az emberek elmondják, hogy míg a General Motorsnál óránként 29 dollár körül kerestek, az órabérük a Fuyao Glassnál csak 13 dollár körüli, miközben a munkakörülmények egyre rosszabbak és a kínai vezetés részéről egyre nagyobbak az elvárások.
Alig néhány nappal ezelőtt, a szombati független filmes Spirit Awardson Reichert a filmje mögötti gondolatokról beszélt:
„A filmünk megpróbálja feltenni a kérdést: ez az, amilyennek akarjuk a világot? Nem! Nem az! De tehetünk valamit ellene! Mind állampolgárok vagyunk, nagy hatalmunk van!”
A film Netflixen magyar felirattal megtekinthető.
Nem Reichert Kommunista kiáltvány-idézete volt az Oscar-gála egyetlen politikai pillanata: a Volt egyszer egy… Hollywood filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját elnyerő Brad Pitt köszönőbeszédében elmondta, hogy a gála rendezői által adott 45 másodperces időablak pont 45 másodperccel több, mint amennyit a Szenátus (nem) adott John Bolton tanúnak a Trump elleni alkotmányos vádeljárás során. Pedig Bolton lényegi fordulatot is hozhatott volna az ügybe.
A Reichert és Bogart dokumentumfilmjében bemutatott jelenségek ugyanakkor nem elszigetelten történnek.
Világszerte számtalan helyen megfigyelhető, hogy a profit maximalizálásának érdekében a tőkés osztály megfeledkezik arról, hogy emberséges munkakörülményeket és magasabb fizetést kéne adnia dolgozóinak, így a munkások világszerte ugyanazokat a problémákat nyögik: kizsákmányolás, a megbecsültség és a tisztességes bér hiánya, és miközben a megélhetés költségei emelkednek, a bérek nem.
Az ilyen viszonyok között az egyetlen fegyver a szakszervezetek létrehozása és az önszerveződés, ahogyan azt a magyarországi Audi dolgozóinak sztrájkja is megmutatta -a Mércén mi is többször körbejártuk ezt a témát, Az amerikai gyáregységben megjelenő rendszerszintű problémákról, a magyarországi autóipar sötét oldalairól többek között itt és itt lehet olvasni.
