Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lemond a CDU-pártelnök Annegret Kramp-Karrenbauer, nem indul a kancellári székért

Annegret Kramp-Karrenbauer (neve hossza miatt gyakran csak AKK) bejelentette, lemond a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztjáról. AKK Angela Merkel pártbeli szövetségeseként 2018 decembere óta vezeti a CDU-t.

Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter marad továbbra is, azonban pártja hétfői elnökségi ülésén bejelentette: nyáron még segédkezik a leendő kancellárjelölt kiválasztási folyamatának elrendezésében, ő maga azonban nem indul el a pozícióért a 2021 őszi szövetségi parlamenti választáson.

AKK szerint is a pártelnöki és a kancellárjelölti pozíció összetartozik, ugyanannak a politikusnak kell mindkét posztot betöltenie.

Kramp-Karrenbauer Merkel pártelnökségről való lemondása után került a CDU élére 2018-ban, azonban pártelnöksége idején sem növekedett a CDU támogatottsága. AKK akkor jobboldali kihívói, a keményvonalas konzervatív vállalkozó Friedrich Merz és Jens Spahn egészségügyi miniszter ellenében nyert a párt elnökválasztásán. Merz jelenleg is az egyike a lehetséges utódoknak, azonban egyelőre még senki nem nyilatkozott pártelnöki ambícióiról.

„Ilyen helyzetben az intelligens gondolkodás fontosabb, mint a gyors beszéd”

– mondta Merz, a CDU volt frakcióvezetője, AKK 2018-as kihívója.

Angela Merkel kancellár a CDU elnökségi ülésén nagy köszönetet mondott a távozó AKK munkájáért, és amellett szólalt fel, hogy a leköszönő pártelnök védelmi miniszter maradjon.

A CDU egyes vezető politikusai AKK érdemeinek méltatása mellett a merkeli centrista politika végét remélik az új elnökválasztástól. Alexander Mitsch, a CDU politikusa és a konzervatív, AfD felé nyitott párttagokat tömörítő Werteunion elnöke így nyilatkozott:

„Nagyon dicséretesnek tartom, hogy saját karrierterveit a háttérbe szorítja, és nem ragaszkodik a jelöltséghez, hanem előkészíti az utat egy olyan megoldás számára, amely ígéretes az Unió számára.”

Mitsch szerint AKK lemondása lehetőség arra, hogy a CDU újrapozícionálja magát, és korrigálja az elmúlt éveket jellemző „balos politikáját”.

Kramp-Karrenbauer sajtókérdésre elmondta,

amikor a Werteunion tagjai az AfD-vel való hasonlóságokról és közös értékekről beszélnek, akkor nemcsak az AfD-vel való összeférhetetlenség elvétől, hanem a CDU alapértékeitől való távolságukat is kifejezik. Szerinte a platform tagjainak saját maguknak kell feltenniük a kérdést, hogy a CDU tagjai akarnak-e maradni.

Baloldali pártok vezető politikusai a CDU jobboldali fordulatától tartanak. Norbert Walter-Borjans SPD-társelnök arról beszélt, AKK visszalépése mögött a párt mély megosztottsága áll, és abban reménykedik, a párt nem mozdul el jobbra.

Eckardt a Twitteren azt írta, abban reménykedik, hogy a CDU kereszténydemokrata pártként nem hagyja magát a szélsőjobboldali AfD által orránál fogva vezetni.

Hasonlóan vélekedett a radikális szociáldemokrata Linke társelnöke, Katja Kipping is.

Az AfD frakcióvezetője, Alexander Gauland üdvözölte AKK lemondását, és abban reménykedik, a jövőben lehetőség nyílik majd a két párt együttműködésére.

A türingiai válság miatt összehívott ülésen Annegret Kramp-Karrenbauer kitért a néhány nappal ezelőtti türingiai eseményekre is:

„A CDU egyes részeinek tisztázatlan kapcsolata van az AfD-vel és a szélsőbalos Die Linkével”.

Alig néhány nappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy a türingiai CDU a pártközpont tudta nélkül fogott össze az AfD párttal és szavazták meg közösen Thomas L. Kemmernichet miniszterelnöknek – ezzel a Német Szövetségi Köztársaság történetében először fordult elő az, hogy a szalonképesnek tekintett pártok, köztük a CDU a tabunak számító szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párttal együttműködnek. Az együttműködés széles körű kritikát váltott ki az AfD-t szélsőjobboldalinak, jobbszárnyát fasisztának tartó közvéleményből, a német politikai spektrum centrumából és baloldaláról is sokan szólaltak fel a történtek ellen – köztük Annegret Kramp-Karrenbauer is, aki elmondta, hogy szigorúan ellenzi az AfD-vel való együttműködést, illetve rögzítette, hogy a koalíció a pártvezetés tudtán kívül történt. A párt jobbszárnya sokkal inkább nyitott az AfD-vel való együttműködésre, többen Merkelt és AKK-t is kritikával illették intervencióik miatt.

A spontán tüntetések és a kritika hatására az új miniszterelnök Kemmernich be is jelentette lemondását, a baloldali pártok és a jobboldali liberális FDP új választások kiírását javasolják, a CDU viszont megosztott a kérdésben.

(Spiegel, SZ, Welt)

Címlapkép: AKK Facebook-oldala
Olvass tovább!