Az angoulème-i fesztivál, a képregények Cannes-ja, a műfajt kedvelő gyerekektől a felnőttekig, minden korosztályt vonzó évente tartott tömegtalálkozó. A képregény franciául bande dessinée, de egyszerűen BD, azaz bédé-nek mondják. 2020 hivatalosan a BD éve, január 30-i megnyitójára a köztársasági elnök is Angoulème-be utazott.
Ki gondolta volna, hogy ezen az eseményen is a nyugdíjreformtervvel és a másfél éve tartó rendőri erőszakkal fogják zaklatni? Jul (Julien Berjaut), volt történelem tanár, sinológus, közismert BD-művész gondoskodott erről. Megajándékozta Macront a BD-fesztivál enyhén módosított logóját viselő pólóval, és a joviálisan mosolygó elnök ezzel fényképeztette, filmeztette magát Jul oldalán.
A pólón a BD elé nyomtattak egy vérszínű L-et, így LBD lett belőle – ez a rövidítése a rendőrség hírhedt önvédelmi fegyverének, amelyet elsősorban gumilövedékek kilövésére használnak. A logón lévő fekete cica egyik szemén pedig átvérzett ragtapasz emlékeztet az LBD-kkel megvakított sárgamellényesekre.
A Julről, Macronról és a pólóról készült videók bejárták az országot. Az ellenzékben a csapdába ejtett uralkodón kacagott mindenki, támogatói (közvetlen környezete és a sajtó) ezzel szemben nagyon értékelték az elnök kommunikációs talpraesettségét. Nem lehet tudni, hogy valóban nem vette észre, hogy milyen pólót tart maga előtt mosolyogva, és segítségére sietve sajtónyilatkozata előtt teamjéből valaki gyorsan felvilágosította, mindenesetre jól szerepelt a kamerák előtt.
„Szabad, demokratikus, a szemtelenséget kedvelő országban vagyunk”, mondta a körülötte tolongó újságíróknak. „Abszolút nem értek egyet Jul megközelítésével. Visszautasítom a ‘rendőri erőszak’ témáját.” A továbbiakban az általában erőszakossá vált társadalomról panaszkodott, amellyel a kormány másként, mint fegyverekkel nem tudja felvenni a harcot. Tegyük hozzá, Európa más országaiban többnyire tiltott fegyverekkel.
Január végén a független ellenzéki Media webtévén Raoul Hedebouw, belga szakszervezeti vezető és parlamenti képviselő adott közel egy órás interjút. Ő is szemtelenségéről lett ismert az elmúlt két hétben. Január közepén a belga parlamentben ironikus kérdéseket intézett hazája nyugdíjak kezelésével megbízott miniszteréhez (ezt az interjúban visszajátszották). Belgiumban 2017-ben, amikor a miniszter bejelentette a nyugdíj-reformtervet, a pontrendszerre való áttérést, a tiltakozó általános sztrájk hatására napokon belül kénytelen volt visszalépni.
Ott két menetben tervezték ugyanazt a nyugdíjreformot, amelyet Macron most egyszerre szándékozik elvégezni. A nyugdíjkorhatárt már 2015 elején felemelték, ott is nagy társadalmi megmozdulások ellenére, 2017 decemberében pedig a pontrendszerre való áttérést tartogatta a kormány meglepetésnek karácsonyra. A pontrendszert Hedebouw „tombola nyugdíjnak” nevezi, mert ellentétben azzal, amiről mindkét kormány kommunikál, a pontok értéke nem garantált, így senki nem tudhatja, hogy karrierje során összegyűjtött pontjai mekkora nyugdíjat fognak jelenteni.
Januárban így hangzottak a belga képviselő szemtelen kérdései: „A franciák 36 napja tüntetnek, sztrájkolnak a pontrendszerre épülő nyugdíjreform ellen, amelyet az EU kényszerít Belgiumra, Franciaországra és Spanyolországra. Miniszter úr, Önhöz intézett kérdéseim nagyon egyszerűek. Nem tudna tanácsaival segítséget nyújtani Macron úrnak, hogy hogyan vonhatná vissza ezt az antiszociális törvénytervezetet? Tépje apró darabokra? Ássa el? Papírgalacsinokba gyűrve hajítsa a papírkosárba? Magyarázza már el Macron úrnak, hogy egy ilyen mértékű ellenállást kiváltó antiszociális intézkedést hogy von vissza egy miniszter.” A belga miniszter feszengve hallgatta a képviselő kérdéseit.
Hedebouw elmondta az interjúban, hogy ha Franciaországban sikerül Macronnak bevezetnie ezt a reformot, akkor Belgiumban is újra napirendre kerül a pontrendszerre való áttérés. Ezért is támogatja szakszervezete a CGT-t, az FO-t és a Solidaires-t, a reform ellen harcoló három legfőbb szakszervezet, ezért küldött pénzt szakszervezete a francia sztrájk-kasszába. Franciaországnak, mondta, kiemelt helye van az EU szociálpolitikai stratégiájában, így nagyon fontos, hogy miként dől el a most folyó játszma. Brüsszel általános célja, hogy az emberek tovább dolgozzanak, és alacsonyabb nyugdíjjal éljék le a munka után maradt éveiket.
Ha Macronnak most sikerül átvinnie az európai és világviszonylatban egyik legkedvezőbb francia nyugdíjrendszer felszámolását és a pontrendszerre való áttérést, akkor ezzel megtörik a jég az EU minden, még eddig ellenálló országában.
Németországban és Svédországban az áttérés már megtörtént. Következménye: a német nyugdíjasok vásárlóereje 10 %-kal csökkent, a svédeké, ahol a teljes juttatásra jogosító korhatárt 68,5 évre emelték, még többel. Ezekben a „sikerországokban” az átlagnyugdíjasok 800 euróból élnek, amiből épphogy futja lakbérre és táplálkozásra. És akkor még nem beszélünk az orvosi ellátásról, kultúráról.
Ennél még tovább ment Hedebouw az EU szociál-politikájának bírálatában:
„Az európai politikai elit kettős programja, a gazdasági megszorítás – amelynek egyik felvonása a most kierőszakolt nyugdíjreformok – és a politikai elnyomás. Ennek egyre világosabbá váló következménye, hogy az emberek előtt mindössze két választás marad, egyrészt a – demokratikus intézmények fenntartásával működő – megszorításra és represszióra alapuló rendszer, másrészt a szélsőjobboldali populizmus elfogadása.”
Ezt a satuba szorítottságot mutatja a mai franciaországi tüntetők transzparensein gyakran olvasható jelszó, a „Se pestis, se kolera!”. A harmadik utat még köd burkolja.
Visszatérve a továbbdolgoztatásra, a teljes nyugdíjhoz szükséges munkában eltöltött kötelező évek számának felemelésére, a francia statisztikai hivatal (INSEE) adatai szerint ma Franciaországban a jó egészségben eltöltött évek száma a várható élettartamban (Healthy Life Years, HLY) 64,9 év a nőknél és 62,5 év férfiaknál. Elgondolkoztató ezeket az adatokat összevetni a macroni nyugdíjreformterv teljes nyugdíjt biztosító korhatárával, ami 65 év.
A novemberben kezdődött franciaországi társadalmi ellenállás a kormány nyugdíj-reformtervével szemben a korábbi mozgalmakhoz képest meglepően alakul. Az országot lebénító általános sztrájk mindeddig nem szerveződött meg, de elszigetelt szektorok többé-kevésbé hosszú sztrájkokat indítanak egymás után.
Az olajfinomítók és a kikötők dolgozói újra felvették, ugyanakkor január 29-én 3 atomerőmű dolgozói szüntették be a munkát. A Párizs körüli 4 szemét- és hulladékfeldolgozó telepből 3 a munkabeszüntetés mellett szavazott minimum egy hétre. Őket követve a szemét elszállítását végző dolgozók is sztrájkba léptek. Így Párizs utcáin a kukák körül halmozódnak a nylon szemétzsákok. Marseilles-ben ugyanez a helyzet. Párizs főpolgármesternője a kormányra hárítja a felelősséget, erélyesen kéri a komoly higiéniai problémák (patkányok elszaporodása) megoldását.
A tanárok, diákok továbbra is aktívak, a Là bas si j’y suis február 4-i sztrájkinformációja szerint 448 gimnáziumot tartanak blokád alatt, akadályozzák az érettségi reform végrehajtását. Az ügyvédek mellé csatlakozott több, összesen 18 szabad foglalkozású szakma, magánorvosok, magánápolónők, szabadúszó pilóták, könyvelők és így tovább. Az ügyvédek továbbra is szórakozva, szórakoztatva hívják fel követeléseikre a figyelmet.
Az „À cause de Macron” szövegét a saját helyzetükre adaptálták, és fekete egyen tógájukban arra ropják a feministák rendkívül népszerűvé vált táncát (lásd múlt heti cikkünk) az ország főbíróságai előtt, miközben minden lehetséges fórumon elmagyarázzák, hogy a nyugdíjreform azzal, hogy ellehetetleníti az ügyvédi szakmát, in fine a kis jövedelműeket fosztja meg a jogvédelemtől. A Lyoni Operaház művészei is csatlakoztak a mozgalomhoz. Nem sztrájkolnak, de január 30-án a Tosca közönségének előjátékaként, a „Rabszolgák kórusának” kíséretében egy videót vetítettek az országban folyó tiltakozásról. Az öt perces videó nemcsak a mozgalom epizódjait mutatja be, hanem az elején a mozgalmat kiváltó okokat is megmagyarázza.
A nyugdíjreformterv visszavonását, a média-nyomás és a kormány „pedagógiai” munkája ellenére továbbra is a franciák 62%-a kéri Macrontól. A január 25-én közölt BVA közvéleménykutatás szerint 70% úgy gondolja, hogy ez a mozgalom még hosszú ideig el fog tartani, 66% nem bízik Macronban. Ezzel párhuzamosan a sztrájkolókat támogató kasszákba érkezett anyagi támogatások összege január 25-én meghaladta az 5 millió eurót.
Február 3-án, az ütemtervnek megfelelően a kormány a parlament elé vitte a nyugdíj-reformtervet, az utca fóruma ezzel kibővült egy új fórummal. Az Államtanács lesújtó véleményét, mint várható volt, úgy a jobboldali, mint a baloldali ellenzék fegyverként használja.
A Les Républicains (jobboldal) parlamenti csoportja már február 3. előtt nyilatkozott, elítélte „a kormány által a parlamentre kényszerített feltételeket a nyugdíjreform kapcsán. Nincs módunkban elfogadni a törvénytervezet vizsgálat alá vételét, anélkül, hogy bármit is tudnánk annak finanszírozásáról. Ily módon azt kérjük a kormánytól, hogy adjon be az Államtanácsnak egy új és igazi törvénytervezetet, amely garantálja a reform jogi biztonságát.”
A baloldali France Insoumise hasonlóan nyilatkozott, és a parlamenti vita lassításának taktikájához folyamodik. Időt akar nyerni ahhoz, hogy javaslatára létrejöjjön az a képviselői többség, amely a reformról szóló népszavazás elindításához szükséges. Addig is 19 ezer módosítási javaslatot nyújtott be. (Összesen 22 ezer módosítási javaslatot adtak be a pártok.)
A kormány már az első parlamenti vitanapon obstrukcióval vádolta a France Insoumise-t és meglebegtette az alkotmány 49.3-as cikkelyét, amely lehetőséget nyújt a kormánynak, hogy en bloc kikapcsolja a parlamentet a törvényhozásból, és önhatalmúan döntsön egy törvény elfogadásáról. Macron népszerűsége olyan alacsony, hogy ez a hírhedt 49.3-as cikkely – amelyet 2016-ban Manuel Valls, Hollande miniszterelnöke háromszor is alkalmazott a munkatörvény reformjának életbe léptetéséhez – már nem jelentene neki se pluszt, se mínuszt.
Nem csak az ellenzék pártjaiban, hanem az LREM, Macron pártjának képviselői körében is zúg a vihar. 15 képviselő már el is hagyta a (süllyedő?) hajót, és a pártból nemrég kizárt képviselő, Cédric Villani által létrehozott új parlamenti csoport vitorláit fogják irányítani. Villaniról azt kell tudni, hogy negyvenes éveiben járó rangos matematikus, a matematikatudomány legmagasabb nemzetközi díjának (Fields-érem) kitüntetettje, és a márciusi önkormányzati választásokon Párizst szeretné meghódítani Macron jelöltjével versengve. Emiatt zárta ki az elnök nemrég az LREM-ből.
Az önkormányzati választásokban több miniszter is részt vesz listavezetőként, ami azt sugallja sokaknak, hogy ők is új vizekre akarnak evezni. Nem utolsó sorban a miniszterelnök maga, Le Havre volt polgármestere. Úgy tűnik, visszavágyik a tenger hullámaihoz: ismét régi városának listavezetője. Pártjában és pártján kívül sokan már egy ideje az elnökkel való szakítás esélyeiről suttognak (erről már írtunk), arról, hogy a nyugdíjreformban nem mindenben értenek egyet, és hogy a köztük lévő árok fokozatosan a szakadékig mélyült.
A miniszterelnök hallgatólagosan cáfolja a pletykákat; a napokban azt válaszolta újságíróknak, hogy ha újra nyerne Le Havre-ban, és választania kellene a polgármesterség és a miniszterelnökség között, akkor az utóbbit részesítené előnyben.
