Immár több mint két évtizedes hagyománynak számít, hogy Budapesten és a budai hegyekben nácik, neonácik, újnyilasok és szimpatizánsaik vonulgatnak gyakorlatilag szabadon, nappal megemlékezésnek, este pedig hagyományőrző teljesítménytúrának álcázva. 

A nappali megemlékezéseket a rendőrség általában igyekszik betiltani, azonban a náci egyenruhákban, horogkeresztes zászlókkal hangulatosabbá tett éjszakai erdei bóklászás meggátolása fel sem szokott merülni a hatóságokban.

A nappali eseményeket tekintve a helyzet tiszta sor: a náci szimpátiáját még csak nem is tagadó Vér és Becsület, valamint a Légió Hungária szerveznek eseményeket, ezek közül az egyiket tavaly is csak magánterületen lehetett megtartani – a Zsófia főhercegné rendezvényhajón tartott eseményről, valamint a hajó tulajdonosainak fideszes kötődéseiről mi is is beszámoltunk.

A másik rendezvényt viszont tavaly és idén is megtarthatják a szervezők, elég durva képzavarral a városmajori első világháborús emlékműnél (mivel a Várból, a Kapisztrán térről kitiltották őket), ami már önmagában kimeríti a hullagyalázás tényállását, bár ez a szervezőkben valószínűleg fel sem merül – ha úgy adódna, akkor valószínűleg Rákóczi lovasszobrát is megkoszorúznák, csak legyen hol trappolni előtte a fényesre suvickolt katonai bakancsokban.

Nappal tilos, de este ki látja?

A nap másik fontos eseménye a Kitörés Emléktúra. A megmozdulást szervező Börzsöny Akciócsoport (BACS) és a Hazajáró Egylet is politikamentes, megemlékező teljesítménytúrának hirdeti, azonban ez kritikusai szerint nem állja meg a helyét, noha a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) szerint sem kellene összemosni szélsőjobboldali eszméket hirdető csoportokkal. Ennek némiképp ellentmondó élményeiről tavaly az Index tudósítója számolt be szemléletesen, így a gyanútlan teljesítménytúrázó előre fel tud készülni lélekben, hogy mire számítson – hisz benne van a budapesti túranaptárban, így nem meglepő, ha egyszerű túrázók is számosan teszik meg a távot.

Az Index cikke szerint német neonácik, többek között a Dritte Weg tagjai lazán sétálgattak a Buda környéki erdőkben több négyzetméteres, horogkeresztes birodalmi zászlót lengetve SS-egyenruhákban, és mikor tavaly a Mérce részéről kint voltunk tudósítani a túra indulásánál a Kapisztrán téren a regisztrációnál, szép számmal botlottunk második világháborús német vagy magyar katonai egyenruhát, vagy azok replikáit viselő hagyományőrzőkbe. De nem hiányozhattak a különböző katonai kiegészítők, vagy a világháborús(nak kinéző) oldalkocsis motor sem, az egésznek pedig különös bájt adott, hogy a Várban gyülekező, kitörni készülő túrázók a téren kiállított szovjet T34-es harckocsi fenyegetően föléjük tornyosuló tömege mellett várakoztak az indulásra. Felvételeinket az eseményről az alább tudjátok megnézni, több túrázót csak németül tudtunk megszólítani, és vélhetően a magyarországi teljesítménytúrák között ezen a legnagyobb a külföldiek aránya.

A túra időpontjából – a kitörés február 11-i évfordulójához legközelebb eső szombat – útvonalából, a résztvevők ruházatából és az ellenőrzőpontokon jellemző második világháborús cosplay jellegéből, valamint abból, hogy a napközbeni náci megemlékezések résztvevői közül nagyszámú ember vesz részt a túrán is, nem nehéz olyan következtetést levonni, hogy maga a túra is a náci megemlékezéssorozat része. 

Ezt azonban nemcsak a szervezők, de a Teljesítménytúrázók Társasága is kategorikusan tagadják. Az AHang platformon indítottak tiltakozók petíciót, melynek célja, hogy a társaság ne engedjen teret a náci propagandának, erre a társaság – volt (2007-2015) – alelnöke, Fehérvári Máté a következőt válaszolta:

„Politikai provokátorokkal és provokációval NEM foglalkozunk, turista és sportegyesület vagyunk.

Üdv, efemm”

hozzátéve, hogy:

„Közben megjöttek a SPAM-jeid is, mennek a kukába.”

– utalva ezzel az AHang platformon keresztül érkezett e-mailekre, melyben a petíció támogatói kérték, hogy a túrát töröljék naptárukból. Telefonos megkeresésükre pedig a társaság elnöke, dr. Jakab Annamária is megerősítette, hogy a fent idézett közlemény a szervezet hivatalos álláspontja.

Mi is költünk a fasiszta társas kirándulásra

Ami szintén érdeklődésre tarthat számot, az a túra szervezőjének, a Hazajáró Egyletnek a kormányzati kapcsolatai. Ezekről az Átlátszón jelent meg részletes elemzés, bemutatva hogy Moys Zoltán, a Dextramedia egyik tulajdonosa – és Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnökének a veje – a Kitörés túra és a Hazajáró Egylet egyik szervezője cégével több százmillió forint értékben kapott megbízásokat az MTVA-tól különböző műsorok gyártására, valamint betétanyagokat is vásárolt tőlük a közmédia.

Moys mellett a Dextramedia tulajdonosa Schödl Dávid, valamint Vándor Attila Csaba, akik szintén részt vesznek a Hazajáró Egylet szervezésében, de a cég által gyártott, és a közmédián 2011 óta futó, az egylettel gyakorlatilag szimbiózisban működő Hazajáró sorozat több készítője is elkötelezetten érdeklődhet a második világháborús emléktúra iránt, emellett további érdekesség, hogy a BACS valamennyi szervezője dolgozik a műsoron. A 26 perces részekből álló sorozatból immár több, mint 250 részt sugárzott a közmédia, és az alkotók egy-egy epizódban a trianoni döntés előtti Magyarország egyes tájait járják és mutatják be kultúr- és természetföldrajzi szempontból, miközben a természetjárást népszerűsítik.

A Dextramedia kft-t egyébként korábban vádolták azzal, hogy ők forgatták a 2010-es évek eleje táján még igencsak szélsőséges jobboldali N1TV egyes műsorait, többek között azt, amiben Hitlert – a fősodratú médiához képest – szokatlanul pozitív színben tüntették fel, ezt azonban a cég nem kívánta kommentálni.

Az viszont bizonyos, hogy ők készítik a Hagyaték című, az Átlátszó feljebb linkelt cikke alapján is látványosan történelmietlen történelmi műsort, melyben rendszeresen szerepeltetnek a múlt eseményeit alternatív módon értelmező botcsinálta szakértőket, hogy különböző, jobboldali körökben népszerű agyrémeket népszerűsítsenek, közpénzből. Az egyik adás épp a kitörésről szól, ez megtekinthető a túra hivatalos honlapján is – vagyis egy csapat közpénzből készít egy történelemhamisító műsort, amely aztán az általuk szervezett, nemzetközi nácitalálkozóként funkcionáló túrának szolgáltat ideológiai hátteret. 

Ráadásul úgy, hogy a túrát szervező Hazajáró Egyletet a szintén közpénzből készülő Hazajáró című tévéműsorban népszerűsítik a közmédián. És hogy ne csak áttételesen menjen a közpénz a horogkeresztes erdei masírozás szervezésére és népszerűsítésére, az Átlátszó cikke szerint az egylet, melynek legtöbb embert megmozgató eseménye a kitörés, közvetlenül is kapott 900 ezer forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. De persze ne legyünk igazságtalanok, abból a pénzből biztos elköltöttek valamennyit a Teleki Pál, valamint a Horthy Miklós emléktúrák szervezésére is.

Az pedig már csak a kis színes kategória, hogy a csapatról – mint a „dextrákról” – a kuruc.info még a kétezres évek közepén elismerően nyilatkozott – ne feledjük, ez a „géntemető-gyűjteménnyel” fémjelzett időszak volt.

Magyarán az MTVA-nak évi százmilliós nagyságrendben műsorokat készítő Dextramedia csapata erősen szélsőjobboldali kötődésű, ezzel a közszolgálati televíziónak úgy tűnik, mégsincs baja – noha ez nem meglepő annál a közmédiánál, ahol a nyíltan szélsőséges nézeteiről ismert Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió csatornaigazgatója lehet, míg korábban az M5 kulturális csatornánál dolgozott hasonló munkakörben. Siklósi az Átlátszó szerint kifejezetten közel áll a dextrásokhoz, többek között olyan is előfordult, hogy munkásságukat méltató díjat vett át helyettük Vácon, ahol persze furán is vette volna ki magát, ha például Moys veszi át, akinek az apja MDF-es potentát volt a városban.

Tehát a Kitörés Emléktúra szervezői csapata ezer szállal kötődik a közmédiához, de a Fidesztől sincsenek messze. 

A Dextramedia tevékenysége és a kitörés túra elfogadottsága miatt a nácik és magyar csatlósaik mosdatása, hősként bemutatása és az 1944-45-ös eseményeket illetően a szélsőjobboldali narratívák egyre normálisabbá válnak a közbeszédben, ahogy normálissá válik a náci masírozás is a budai hegyekben.

És hiába tiltják be a náci rendezvényt napközben, ha a résztvevők este vidáman parádézhatnak a csoportos kiránduláson, ami annyira nem náci, hogy a második világháborús eredetivel megegyező vaskeresztet kap, aki tízszer teljesíti, a katonai tábornak berendezett ellenőrzőpontokon pedig horogkeresztes pecséteket nyomnak a túrafüzetbe az SS-katonának öltözött szervezők.

Minden, csak nem hőstett

Legyen szó akár a nyíltan náci megemlékezésekről, akár a kitörés túráról, a szervezők minden esetben arra hivatkoznak, hogy az események az elesett katonák, vagy Európa elesett hős védőinek az emlékét hivatottak őrizni. Még ha valóban így is lenne, és nem a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető eszmét ünnepelnék, az őrült vállalkozás heroizálásával valójában akkor is fals megvilágításba helyeznék az eseményeket. 

A kitörés néven ismert öngyilkos küldetésre, ami se szép, se heroikus nem volt, azért volt szükség, mert Hitler 1944-ben erőddé nyilvánította Budapestet. Így ahelyett, hogy a városon viszonylag eseménytelenül átvonult volna a front, ahogy arra a Vörös Hadsereg számított, utcáról utcára véres harcokat vívtak a nácik és magyar csatlósaik a szovjetekkel. A hetekig tartó ostromban mind a polgári lakosság – közülük még a százszorosan is szenvedő, gettóba zárt zsidók – mind a katonák mindkét oldalról több tízezres veszteségeket szenvedtek, és a város máig magán viseli a háború sebeit, de még a legelemibb funkciók helyreállítása is éveket, évtizedeket vett igénybe – elég, ha a felrobbantott Erzsébet-híd 1964-es újjáépítésére gondolunk.

Mindezen szenvedés pedig azt a célt szolgálta, hogy a Vörös Hadsereg egy részét néhány héttel tovább lefoglalja, így odázva el a Harmadik Birodalom végső bukását, és hosszabbítva meg az agóniát, valamint Hitler egyre kisebb területre korlátozódó rémuralmát ugyanennyi idővel – noha miután a front haladt tovább, még ez sem biztos hogy számottevő volt. Bár történelmi szempontból a mi lett volna, ha kérdése nehezen értelmezhető (és a történészeknek a hideg futkos tőle a hátukon), az viszonylag bizton állítható, hogy enélkül Budapest népe és a város jóval kevesebbet kellett volna, hogy szenvedjen a háború alatt – pláne, ha nem lett volna háború. 

A Várban körbezárt katonák halálba vezénylésére pedig tényleg nincs épeszű magyarázat, hacsak az nem, hogy az SS tagjai tudták, mi vár rájuk, ha szovjet kézre kerülnek, viszont azt is tudjuk, hogy a 40 000 katona közül az a 20 000 halt meg, aki belevágott a kitörésbe, nem a többiek, akik megadták magukat (az ostromgyűrűből kijutók száma elhanyagolható). Erről álljanak itt Ungváry Krisztián történész mondatai:

„Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a budapesti német csapatok parancsnoka katonailag teljesen értelmetlen utasítása a német félnek semmilyen előnyt, a szovjetnek semmilyen hátrányt nem okozott. Legfontosabb következménye mintegy húszezer özvegy és árva, akik, illetve akiknek leszármazottai zömmel még ma sem tudhatják, hogy az értelmetlen hadműveletbe belehajszolt rokon ma hol nyugszik.”

Ezen a vérontáson tehát még akkor se lenne mit ünnepelni, ha történetesen valóban lett volna bármi haszna. Semmi hősies nincs a II. világháború egyik legértelmetlenebb vérontásában, mely csupán a hattyúdala volt egy városnyi ember szenvedésének. A Vörös Hadsereg Széna téri géppuskái elé hajtott húszezer katonát nem szabad persze elfeledni, de azt leszögezhetjük, hogy semmiképp nem volt hőstett. 

Azonban a 75. évforduló kapcsán inkább Budapest Erőd értelmetlenségére, a szenvedő százezrekre, az ostrom áldozataira és az ezt okozó gyilkos ideológia bűneire kellene emlékeznünk.

A neonáci masírozástól érintett kerületekben mintha elkezdődött volna valami ilyesmi, és talán az állami szervezeteknek is ebbe kellene beleállniuk, nem a történelemhamisító, hullarabló szélsőjobboldal hagymázas elméleteinek hirdetésébe.