- Ki gondolja úgy, hogy ne járjon semmiféle kártalanítás fogvatartottaknak a börtönökben tapasztalható mostoha körülmények, a túlzsúfoltság, a világítás hiánya, az élősködők, rovarcsípések miatt?
- Ki gondolja azt, hogy az életellenes, vagy más nagyon súlyos bűncselekményeknél eleve ki kell zárni azt, hogy a bűnös kedvezménnyel szabaduljon és feltételes szabadlábra helyezhető legyen?
- Ki gondolja helyesnek azt a gyakorlatot, hogy a börtönökben egységesen meg van tiltva, hogy a fogvatartott érintkezzen a látogatásra érkezett szeretteivel, hogy megsimogassa a gyerekét, megcsókolja a feleségét?
Ezekkel a kérdésekkel kezdte Zádori Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa a szervezet hétfői estjét a Magvető Caféban. Csak a második kérdésnél tették fel a kezüket négyen, azon kívül a közönség egyöntetűen kiállt a kártalanítások és a feltételes szabadlábra helyezés gyakorlata mellett, illetve a testi érintkezés (jelenleg is érvényben lévő) tiltásával szemben.
Nem ez az egyetértés tapasztalható azonban a magyar társadalomban: mióta Orbán Viktor az év első kormányinfóján „börtönbizniszről” beszélt, a fideszes politikusok és a kormánymédia egy emberként fordult a fogvatartottak jogorvoslata és a nekik megítélt kártérítések ellen. A Helsinki Bizottság estje éppen ezt a témát volt hivatott árnyalni: a börtönökhöz különböző módon kötődő meghívott vendégek, egy volt börtönpszichológus, egy ügyvéd, egy kriminológus és egy volt fogvatartott osztották meg tapasztalataikat a magyar viszonyokról és azokról az ügyekről, amik a börtönökhöz kapcsolódóan a közvéleményt felkorbácsolták.
Az est szinte minden megszólalásából ugyanaz a kép rajzolódott ki: a magyar börtönök két legnagyobb problémája a zsúfoltság és a munkaerőhiány.
Sokkal több ember van a börtöneinkben, mint amennyit a törvény szerint el lehetne helyezni – néhány éve még 139, manapság 117%-os telítettséggel működnek ezek az intézmények. Bár a telítettség 2015 óta mintegy húsz százalékkal csökkent, a javuló mutatóért nem is feltétlenül fogvatartotti populáció visszaesése vagy a Kiskunhalason létrehozott plusz ezer férőhely, hanem a trükközés felel: a fogvatartott mozgásterébe korábban nem számították bele az ágyakat és a különböző cellán belüli bútorokat, ma már igen.
A zsúfoltság, a tervezettnél több fogvatartott felügyelete és mozgatása rengeteg feszültséget és stresszt okoz a büntetés-végrehajtásban dolgozók számára, gyakori a kiégés és a szakma elhagyása. Az emberhiány miatti túlmunkát a megmaradó bv-sek kötelesek parancsra elvállalni, ez Zádori Zsolt elmondása szerint nagyjából másfélmillió óra túlmunkát okozott 2018-ban. A munkaerőhiány az egyébként elérhető szolgáltatások igénybevételét is nehezíti, hiszen nem is az őrzéshez, hanem a mozgatáshoz kell sok ember – felügyelők, akik szükség esetén beszélőre, ügyvédhez, pszichológushoz, orvoshoz, valamint különböző tréningekre és foglalkozásokra viszik a rabokat.
Mára viszont olyan kevés felügyelő van, hogy a pszichológusokat és nevelőket is befogják felügyelni, motozni vagy körfelügyelőnek. Emiatt a szakemberek is kevésbé tudják ellátni a saját munkájukat.
Moukthar Lucia, a Kozma utcai „Gyűjtő” volt dolgozója elmondta, hogy a nagy leterheltség miatt volt, hogy „ölre kellett menni” azért, hogy egyáltalán legyen ember, aki kihozza a fogvatartottat a cellájából pszichológusi beszélgetésre. Ha egy kollégája betegszabadságon volt, előfordult, hogy egy-egy pszichológusnak 800 embert kellett volna ellátnia, illetve az ügyeletes orvos is egyedül felelt az egész börtönért, így rá nagyjából 1800 ember jutott. Szavait később egy a közönség soraiban ülő másik, korábban börtönben dolgozó pszichológus erősítette meg: a nő elmondta, hogy pszichológus létére előfordult, hogy a biztonsági osztályon kellett túlszolgálatot végrehajtania 12 órában, ebből 3 órát éjszaka.
Amíg az alapvető feladatokat is nehezen látja el a szolgálatban lévő állomány, addig a plusz programokra és a civil szervezetek bevonására egyáltalán nem jut kapacitás. Moukthar Lucia pszichológus felidézte, hogy emiatt halnak hamvába a különféle programok: évekkel ezelőtt ő volt az utolsó, aki az „átmenetiseknek”, illetve az időskorú fogvatartottaknak tartott csoportokat a Gyűjtőben, mára viszont a csoportjai mellett megszűnt a börtönrádió és nem járhatnak be a mesekörösök sem. A kriminológusként és kutatóként is dolgozó Solt Ágnes hozzátette, hogy bár most is vannak a börtönökben jó kezdeményezések (például EFOP-pályázatok, agresszió-, erőszakkezelési és kommunikációs tréningek), viszont egyáltalán nincs lehetőség egyéni nevelési tervek kidolgozására és differenciálásra. A probléma valójában itt újból a munkaerőhiányhoz kanyarodik vissza:
hiába lennének a programok tényleg hasznosak a fogvatartottak számára, a gyakorlatban nem tudnak megvalósulni, mert nincs, aki elvigye és felügyelje az embereket.
Az est során a magyar börtönök régóta fennálló problémáin felül hozzászóltak a mostanság gyakran tárgyalt „luxusbörtönök”, valamint a „börtönbiznisz” témáihoz is. Az ártatlanul 100 napot előzetes letartóztatásban töltő Bandur János valamint Solt Ágnes kriminológus is elmondta, hogy a luxusbörtön kifejezést egyszerűen nem lehet értelmezni. Magyarországon leggyakrabban a kecskeméti kettes objektumot, a Wéber Ede utcai börtönt szokták luxusbörtönként emlegetni, azonban Solt szerint valójában ott is csak annyi történik, hogy az a hely elfogadható, emberi körülményeket teremt a fogvatartottaknak. A szakértő szerint az ottani állapotnak kéne az alapvetően követendő normának lennie országszerte a többi bv intézetben is.
De milyen Kecskemét, a „luxusbörtön”? – érkezett a közönség soraiból a kérdés. Válaszként Solt Ágnes elmondta: Kecskeméten mindenki vagy külső helyszínen, vagy pedig házon belül dolgozik, nem betonozott az udvar, van fű és fa, vannak rendes bútorok, nincsenek élősködők. Ebben a börtönben minden szolgáltatás, köztük a könyvtár is elérhető, illetve fizetség fejében használható a konditerem is, „de ezt se úgy kell elképzelni, mint egy belvárosi, modern konditermet”, hanem helyette „ezeréves súlyokat emelgetnek” a rabok. A fogvatartottak ezen kívül normális méretű ablakokkal rendelkeznek, illetve egy- és kétszemélyes elhelyezés is van, ezért lehetőségük nyílik rendben tartani a zárkájukat. Van társalgó és konyha, illetve bár – természetesen – a körlet be van zárva, a zárkák viszont nincsenek. Régebben volt biliárd is, ma már nincs, illetve bár „parkettás börtönként” emlegetik az intézményt, ez is valójában csak annyit takar, hogy a 40 zárkából nyolcban van parketta.
„Nem bezörgetés vagy légósziréna az ébresztő, hanem normális emberi bánásmód van, ahol az ember ember tud maradni.”
– mondta el Solt Ágnes, majd hozzátette: ha már létezik ez a társadalmi kívánalom, megnyugtat mindenkit, a kecskeméti börtönben is mindenki szenved és mindenkinek rossz, csak éppen más börtönökhöz képest eltérő okok miatt. Ameddig normális, emberi körülmények vannak a börtönökben, addig a kapcsolattartás, a szeretteiktől való távolság, esetleg a cégük sorsa miatt szenvednek az elítéltek, viszont amikor már a kínzástól tartanak és a túlélésért küzdenek napi szinten, akkor nyilván másra fordul a figyelmük.
A túlélésért való küzdelem pedig valóban létezik: a mindennapi rossz körülmények, az élősködők, a higiénia és szellőzés hiánya, valamint a nyári forróság elviselhetetlensége mellett a rabok plexivel vannak elválasztva a látogatásra érkező szeretteiktől, illetve a nekik küldött családi képeket, leveleket is csak rossz minőségű fénymásolaton kapják meg. A közönség soraiban ülő pszichológus hozzátette azt is, hogy a szállítás is nagyon veszélyes egy elítélt számára, tapasztalatai szerint nagyon sokukat megverik és bántalmazzák ilyenkor. A pszichológus elmondta, hogy az, hogy ennek ellenére neki parancsba adták, hogy ne rögzítsen bántalmazásra utaló jeleket a központi rendszerben, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már nem dolgozik egykori munkahelyén.
Azután pedig, hogy leütötte cellatársa,
„akkor engem úgy ébresztettek fel, hogy szétrugdosták a bordáimat. Úgy vittek ki a kórházba, hogy oda voltam láncolva a páncélautónak az aljába. Iszonyatos fájdalom volt. Kivittek, és nem vette le a bilincset az őr, meg se vizsgáltak. Kivittek meg visszavittek, ez volt az orvosi vizsgálat.”
– számolt be az őt ért megaláztatásról Bandur János.
Magyarországon 2010 után nőni kezdett a fogvatartotti populáció, illetve 2012-ben társadalmi nyomásra jelentősen szigorodott a Büntető törvénykönyv, azonban az állam nem gondolta át, hogy a változtatások mit fognak jelenteni a gyakorlatban. Kádár András Kristóf ügyvéd, a Helsinki Bizottság társelnöke szerint emiatt cinikus, hogy most börtönbizniszről beszélnek: szerinte egy olyan döntés következményeit látjuk most, amely döntést anélkül hozott meg a kormányzat, hogy felmérte volna a felelősségét és átgondolta volna, hogy ez mit jelent a gyakorlatban. Emiatt az elmúlt években plusz több ezer ember került be az egyébként sem jó állapotban lévő hazai börtönrendszerbe.
Kádár szerint valójában azért van ennyi kártalanítási eljárás, mert tömeges jogsértés történik – ez olyan, mintha egy vegyi üzem megmérgezne egy vízhálózatot, és amikor a környék háromezer lakosa bepereli az üzemet, azt mondanák, hogy mérgezésbiznisz indult, és szégyelljék magukat az ügyvédek, hogy segítséget nyújtanak „szerencsétlen vegyi üzem” ellen.
Az állam nem sértődhet meg azon, hogy az általa végzett jogsértés miatt fellépnek vele szemben, és nem mondhatja azt, hogy elképesztő, hogy perelik, pedig csak 18000 ember jogait sérti meg.
A jelenlegi kártalanítási rendszer alapelveit egyébként éppen az állam fogadta el – 2015-ben Strasbourgban az akkori panaszosok ügyében megállapított jogsértés miatt kártérítés megfizetésére kötelezték Magyarországot, egyúttal viszont azt is kimondta a bíróság, hogy az egyre növekvő panaszok miatt Magyarországnak akciótervet kell készítenie a probléma megoldására. Ebben 2019 végéig nyolc új börtön építésével plusz 3000 férőhely létrehozását tervezték országosan, illetve ekkor jött létre a hazai jogorvoslat lehetősége, így a jelenleg érvényben lévő kártalanítási rendszer is.
A börtönök azonban nem épültek fel, mivel az állam mindössze ötmilliárd forintot szánt volna egy ötszázfős, nyolcmilliárd forintot pedig egy ezerfős börtön létrehozására, két közbeszerzést is le kellett fújni – az elkülönített keret nem volt elegendő a tervezett beruházásokra, a legolcsóbb ajánlatok is túl drágának bizonyultak. Kádár összehasonlításképpen megemlítette, hogy a Groupama Arénát 18-19 milliárd forintból építette fel az állam. A hazai intézményi állomány így hát egyetlen elemmel bővült az elmúlt években: egy idegenrendészeti objektum átalakításával Kiskunhalason plusz ezer férőhely jött létre.
Az, hogy a kártérítések kifizetését és megítélését felfüggesztenék – márpedig a panel résztvevői szerint így fog történni -, valójában két negatív következményt von majd maga után: egyrészt (a szándék ellenére) csak több lesz az erre kiadott közpénz, mivel ha a börtönökben történő emberi jogsértési ügyeket többé nem kezelik itthon, akkor újból Strasbourgban lesz csak lehetőség perelni a magyar államot, ott pedig magasabb kárpótlást ítélnek meg, napi 1200-1600 forintot. Másrészt megnehezülhet az eleve összetört emberként a börtönből kikerülő áldozatoknak járó jogos kártalanítás folyamata is, pedig az alapvető emberi jogaik védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményének része.
A szabadságvesztés ugyanis a szabadság elvesztése, nem az emberi méltóságé,
– mondta el Kádár András Kristóf, aki szerint ha a börtönben nincsenek élhető, normális körülmények, nincsenek például hatékony reintegrációs programok, hanem az embereket kínozzák és összetörik, akkor elveszik a visszailleszkedés esélye. Az évekig ilyen körülmények között tartott emberek a börtönből kikerülve sem lesznek szelíd és engedékeny állampolgárok. Felmerül tehát a kérdés, hogy inkább milyen emberrel szeretnénk találkozni az utcákon – mivel Magyarországon nincs halálbüntetés és nincs tényleges életfogytiglan a többszörös gyilkosokat kivéve, elmondható, hogy ha valaki a börtönbe bekerül, akkor onnan ki is fog kerülni előbb-utóbb – hívta fel rá a figyelmet Solt Ágnes.
