Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A gyűlöletkeltés ellen harcoló Gajdics Ottó szerint pofán kellett volna vágni azt, aki szerint Bayer gyűlöletkeltő

Ez a cikk több mint 4 éves.

Újabb jelét kaphattuk, hogy nagyon bő a kabát azokra a kormánypárti megmondóemberekre, akik múlt csütörtökön hirtelen nagy gyűlöletkeltés elleni harcosokká váltak a DK-s Niedermüller Péter kijelentései miatt. A 444 szúrta ki ugyanis, hogy a hétfő esti Sajtóklubban – melynek házigazdája maga Bayer Zsolt – Gajdics Ottó így értekezett:

„Ezt egyszer rád fogták, és most legyünk nagyon önkritikusak: mi is hibásak vagyunk, hogy nem akkor vágtuk pofán őket viszontválaszképpen, mert most már teljesen úgy kezelik ezt, mintha te valaha is bárki ellen gyűlöletet keltettél volna. Ez egyszerűen elképesztő!”

Szóval a gyűlöletkeltés ellen fellépő kormánypártiak újfent egy kis fizikai erőszak fantáziával keltenek gyűlöletet a velük egyet nem értőkkel szemben.

A múlt csütörtökön demonstrációt is rendeztek Niedermüller miatt, amely elvileg a gyűlöletkeltés és a rasszizmus ellen állt volna ki, de persze kicsit visszájára sült el a dolog, miután az egybegyűlt „antirasszisták” több, munkáját végző független újságírót és az ellentüntetés egyes tagjait szóban és fizikailag is inzultálták.

Mint ismeretes, Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester ezzel a kijelentésével vonta magára a kormánypártiak felháborodását:

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés.”

A többek közt Bayer Zsolt szónoklatával lezajlott múltheti demonstráció után többen, köztük a Helsinki Bizottság is jelezte, nem túl hiteles, hogy az a Bayer Zsolt tüntet a gyűlöletkeltés ellen, akihez több erősen gyűlöletkeltő kijelentés is kapcsolódik. Elég csak arra gondolni, amikor a kormánypárti sztárpublicista „taknyán és vérén” rángattatta volna ki a civileket a parlamentből, és a baloldaliak kapcsán arról értekezett, „sajnos nem sikerült mindet nyakig beásni az orgoványi erdőben”.

A műsor egy adott pontján Bayer arról is értekezik, hogy amikor az a „másik hülye”, Gulyás Márton egy DK-s tüntetésen fizikai támadás áldozata lett, a sajtóban az volt az általános vélekedés, hogy „aki provokálni megy oda, mégis mire számít”.

Bayer itt egy 2014-es esetre utal, amelynek a visszhangja a független sajtóban – most így visszakeresve a cikkeket – egyáltalán nem az volt, amit a kormánypárti publicista állít. Sőt Gyurcsány Ferenc DK-elnök akkor bocsánatot is kért az inzultus miatt (ezt a Fidesz a most inzultált újságírók esetében eddig elmulasztotta). Igaz, utóbb Gréczy Zsolt megpróbálta az Együtt-PM provokációjaként beállítani Gulyás tiltakozását, de a sajtó egyáltalán nem relativizálta az erőszak elítélését.

A Sajtóklub teljes adása itt nézhető meg, a múlt csütörtöki tüntetésre vonatkozó részek 12:50-nél kezdődnek:

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd